Kapszulanapló II.

Bár eredetileg azt gondoltam, hogy a tavasz végéig nem fogok kapszulagardróbbal kapcsolatos bejegyzést készíteni, amikor a húsvéti hazautazásra készülődtem, tudatosult bennem, hogy – újabb, de a helyzethez alkalmazkodva inkább – mini gardróbot kell létrehoznom. Ebben a bejegyzésben kibővítem a kapszulagardrób fogalmát: a ruhákon túl a hazavitt bőrápolási és sminktermékeimet is megmutatom.

Kapszulanapló II.

I. Öltözködés – A több kevesebb?

Mivel a Kapszulanapló I.-ben jeleztem, hogy az alkalmibb, ünnepibb ruháimat nem válogattam át, és nem emeltem be semmit a gardróbba, egy kis változatosságot jelentett áttérni a ruhatáram egy másik részére. A változékony időjárás nem könnyítette meg a dolgom, de arra gondoltam, mindenképp viszek haza szoknyás összeállításokat is, a vastag, fekete harisnya majd megment, ha nagyon fázom. Péntek délutántól hétfő délutánig voltam a szüleimnél, ennyi idő alatt két hétköznapi és két elegánsabb szettre volt szükségem. Eredetileg úgy terveztem, hogy keddig maradok, de aztán máshogy alakult, így viszont a szükségesnél picit több ruhát vittem haza.

  • Egy nadrág – a tavaszi kapszula része
  • Két szoknya – az egyik a tavaszi kapszula része
  • Három blúz – kettő a tavaszi kapszula része
  • Egy kardigán – a tavaszi kapszula része
  • Két egyszerűbb felső – a tavaszi kapszula része mindkettő
  • Egy ballonkabát – nem része a tavaszi kapszulának
  • Két sál – az egyik a tavaszi kapszula része
  • Két pár cipő – a tavaszi kapszula része mindkettő

Σ: Tizennégy ruhadarab – ebből tíz a tavaszi kapszulában is szerepel. A húsvéti kapszulába már a hazautazós szettem is beleszámított. A nyáriasabb szoknyát végül nem tudtam fölvenni, mert – bár vastag harisnyával nem fáztam volna benne – a hangulata valahogy nem illett az időjáráshoz. Az egyik blúz is kimaradt. Kicsit furcsának találtam, hogy néhány nap kedvéért  a teljes tavaszi kapszulám kb. egyharmadát, az össz-darabszámot tekintve pedig majdnem egy fél kapszulányi ruhát elpakolok, de így tényleg kényelmesen éreztem magam, és teljesen az időjárásnak megfelelően tudtam öltözni. Márciusban még aggódtam az időjárás miatt, mert szerintem elég téliesre sikerült a gardrób, de ennek most nagy hasznát vettem, veszem.

kapszula

Megjegyzés: természetesen otthon mindent szépen kivasaltam. A csíkos szoknyát és a madaras blúzt nem vettem végül fel.

II. Bőrápolás – A kevesebb több?

IMG_0207

Az első szempontom az volt a válogatásnál, hogy semminek se legyen esély kiborulni/kiszivárogni a bőröndben. Az arcolajam és a C-vitaminos szérumom így rögtön ki is esett. A második szempontom pedig az volt, hogy sikerüljön fenntartani a bőröm jó állapotát a kémiai hámlasztóim, illetve retinol nélkül. (Hámlasztani egész egyszerűen nem akartam ez alatt az idő alatt, a retinol pipettás csomagolását pedig inkább nem teszteltem le utaztatással.) Ezért az alap lemosóim (Babylove babafürdető és Naturland mosdókenőcs) mellé eltettem:

A reményeim részben beváltak: a fényvédőnek nem szükséges újabb laudáció, és a The Ordinary krémmel is teljesen elégedett voltam. A DRHAZI szérum is jól működött, de az illata elég erős, és nem annyira kellemes. Nagyon örültem, hogy a pipettás niacinamid-szérum kibírta az utazást, szívesen kenegettem magam ezzel és a COSRX esszenciával, de hétfő este már nagyon vártam a hámlasztást, főleg amiatt, hogy az egyik orcámon és az államon megjelent néhány zárt komedó. Ezért az új Geek & Gorgeous 12%-os AHA-t (Smooth Out, szintén a KM boxból) vetettem be.

Megjegyzés: a fényvédő kivételével minden, ebben a részben említett termékről várható valamilyen formában poszt.

III. Sminkelés – Gombhoz a kabátot, rúzshoz a sálat

A matt, folyékony rúzsokkal való első próbálkozás és pozitív tapasztalatok után már bátrabban vettem meg a RdeL Young ilyen termékét, Forever Young árnyalatban. Nagyon megtetszett ugyanis ez az élénk pink. A kapszulagardrób összerakásánál ezért került be a hasonló színű sál, hogy legyen valami, ami összehangolja a feltűnő rúzst a szürkével és a feketével. De tartaléknak elraktam két – a RdeL Younghoz képest – visszafogottabb színű ajakkencét is, végül mindet volt alkalmam használni. Abban is biztos voltam, hogy a csodálatos Zoeva Cocoa Blend jön velem, de akkor már bedobtam mellé a krémes tust is. A nude Essence szemceruza szintén új szerzemény, meglepően tartós volt az alsó vízvonalamon. (Ebben a műfajban egy botrányosan rossz Catrice-t próbáltam még évekkel ezelőtt.)

IMG_20170418_132427
Új szerzemény a RdeL Young  matt rúzs, az Alterra ajakápoló és az Essence nude szemceruza.
IMG_20170418_132943
Az ecsetek és a szivacs itt épp vizesek mosás után, azért olyan fura a szőrük.

Az Alterra ajakápolót (amely szintén nagyon jól kordában tartja a kiszáradásra hajlamos ajkaimat) leszámítva nem vittem haza más újdonságot.

Bővebben olvashatsz a Habos Kakaón:

Sminkhez használtam, de külön tesztet nem írtam:

  • a Rimmel púderről (itt és itt),
  • a Catrice highlighterről (itt),
  • a RdeL Young szemhéjbázisról (itt és itt),
  • a Maybelline Color Tattoo-ról (itt és itt),
  • a RdeL Young szemceruzáról (itt),
  • az Essence szemöldökceruzáról (itt, itt, itt és itt),
  • és a Maybelline géles tusról (itt és itt).

Készülni fog bejegyzés:

  • a RdeL Young rúzsról,
  • az Alterra ajakápolóról
  • és a rózsaszín nyelű, eBay-es készletről, amelyből most két ecsetet vittem haza.

Nem tervezek róla külön írni, de nagyon szeretem, és biztosan elő fog még kerülni a blogon:

  • az Aura pirosító, mert tartós a csomagolás, gyönyörű, pigmentált, nem foltosodó a szín, és egyébként highlighter nélkül is szép fénye van;
  • az Essence nude szemceruza, mert olcsó, és mégis megbízható darabnak tűnik;
  • illetve a Rimmel körömlakk, mert az ecset nekem kézre áll, ez a szín egy rétegben sem csíkos, jó fedőlakkal pedig három-négy napig tartós.

Nem tervezek róla külön írni, és csak jobb híján használom:

  • a RdeL Young fedőlakkot. Nem sokat tesz hozzá az alatta lévő körömlakk tartósságához, illetve a színét mindig eltolja picit hűvösebb, kékesebb irányba. (Ez persze várható volt, csak nekem nincs szükségem erre a hatásra.) A fényességére nem panaszkodom.

IMG_0263Összességében: mindent használtam, nem is volt hiányérzetem. Valószínűleg kevesebb termék is elég lett volna, például, ha nem viszem a palettát. De pont ahhoz nagyon ragaszkodtam most, és szívesen eljátszogattam vele.

A képen kb. négy órája viselem a sminkem. A fényviszonyok már nagyon rosszak voltak, de talán így is látszik, mennyire szép és tartós a Cocoa Blend. (Ezeket a színeket használtam: Bitter Start, Sweeter End, Subtle Blend, Pure Ganache, Substitute For Love, Freshly Toasted.) Az alapozóm élőben nem tűnt ennyire átfényesedettnek. (Ahogy a hajam sem ennyire rakoncátlannak) A rúzsom itt a korábban már bemutatott Yves Rocher Corail Voilé.

kapszulázás

Nagy tanulságok nincsenek: most leginkább a sminkelésre voltam rákattanva, talán azért, mert ilyenkor, amikor minden lánytestvérem összegyűlik, szívesen osztjuk meg egymással a sminkes újdonságainkat.

Megjegyzés: ha érdekel, mások hogyan pakoltak össze a húsvéti elutazáshoz, ajánlom a LaViktoire, a Tudományos Szépség és a Behind My Makeup blog hasonló bejegyzését.

Ha tetszett, amit olvastál, Bloglovinnal is követheted a blogot!

A Habos Kakaó Facebook-oldalát itt találod.

Kapszulanapló II.” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Én több, mint egy hétre utaztam haza,és hoztam a téli cuccaim, remélem elmúlik a zord idő és a lengébb, nyári felsőket és ruhakat vihetem magammal Kolozsvárra. Megfordult a fejemben, hogy csinálok ilyen jellegű bejegyzést, de aztán eszembe jutott hogy a május elsejés hosszú hétvégén is utazom, akkor aktuálisabb lesz megírni az ilyen jellegű bejegyzést.

    Kedvelés

    1. Itt egyelőre nem úgy tűnik, hogy napokon belül nyári ruhákra lenne szükség. Nem bánom, ha nincs 25 fok áprilisban, de ez most tényleg nagyon szeszélyes hónap lett.

      Kedvelés

      1. Szeszélyes bizony. Igaz, hogy 350 kmeket nem utazom hetente, ezért úgy terveztem, hogy most elviszem a ruháim, mert egyáltalán nem biztos, hogy júiusig haza fogok jönni még. Talán egyszer pár napra, de ha nem muszáj, én sem vonatozok hét+ órát.

        Kedvelés

        1. Nem mindig lehet könnyű így tervezni, ha a ruháid egy része ekkora távolságban van. 🙂 Én már nem tartok a szüleimnél ruhatárat, mindig itt van minden, amire szükségem lehet, viszont a hosszabb hazautazásoknál körültekintőbbnek kell lennem. Persze, ha nem ünnepre megyek haza, akkor főleg játszósban vagyok. 😀

          Kedvelés

Kommentek

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .