Van-e összefüggés a naplóégetés és a blogindítás között, avagy Freud is büszke lenne rám

Gyerekkorom egy szakaszában szinte minden nap írtam a naplómba. Nem őriztem hét lakat alatt, de nem is azzal a szándékkal vezettem, hogy rajtam kívül mások is olvassák. Ahogy az lenni szokott (vö. Váratlan utazás, S02E02, A csókolózás művészete), amikor már hosszabb ideje írtam naplót, a testvéreim természetesen beleolvastak/elolvasták, ki is nevettek. Ez nem esett túl jól, így az addig összegyűlt füzeteket elraktam egy szekrény mélyére, és körülbelül tíz évig feléjük sem néztem. Ekkor történt, hogy költözködés miatt ki kellett pakolnom a szekrényt. Nagyszabású selejtezést terveztem, sok régi ruhától megszabadultam, a haszontalan kacatokat kidobtam. A gyerekkori naplóimat úgy égettem el, hogy előtte ki sem nyitottam azokat. Megvártam, míg minden lap hamuvá lesz a tűzön. Azt hiszem, csak ekkor nyugodtam meg teljesen.

első

Egy ideje játszottam már a gondolattal, hogy ki kellene próbálni a blogolást. Mert szeretem a szépet. Mert szeretném fejleszteni a kitartásomat, hogy az álmodozást és a “De jó lenne…” óhajokat tett is kövesse. Mert szeretek olvasni, és szeretném kipróbálni, milyen rendszeresen írni. Nem a szekrénynek, nem a nemkívánatos olvasóknak, hanem egyrészt magamnak, másrészt egy egyelőre kevésbé megfogható közegnek, az online világnak. Végeztem egy kis “kutatást”: olvastam arról, hogyan érdemes blogot vezetni, gondolkoztam témákon és bejegyzéseken, elkezdtem figyelni a kedvenc blogjaim sablonját, logóját, kinézetét. Most én is belevágok.

Arról szeretnék írni, ami érdekel, ami foglalkoztat, ami inspirál.

Arról szeretnék írni, ami történik velem.

Arról szeretnék írni, hogy elindult egy tanulási folyamat.

Könnyedén, keserédesen, melengetőn – amilyen egy bögre habos kakaó.

Bloglovinnal is követheted a blogot!

Advertisements