Őszi termés | Újdonságok a polcomon II.

Míg az előző bejegyzésben inkább a lelőhely, semmint maga a bemutatott termék szolgált valódi újdonságként, a folytatásban már csupa olyasmiről mesélek, ami nem túl régóta elérhető. C-vitamin, retinol, fényvédő – alapkövek a tudatos bőrápolási rutinban, a bejegyzés végén pedig néhány plusz érdekesség. “Őszi termés | Újdonságok a polcomon II.” A teljes bejegyzés megtekintése

Reklámok

Adok-kapok: Kezelések és fényvédelem 2018 nyarán

A fényben kevésbé gazdag hónapok – kis túlzással – a bőr felső rétegét megújító kezelésekben tobzódásról szólnak. Vagyis ősz közepétől tél végéig fürdünk a kémiai hámlasztókban, retinolban és származékaiban, illetve akár az azelainsavban és benzoil-peroxidban. SPF 30-as fényvédőnk naponta egyszeri kenéssel is elég védelmet ad. Parányi vigasz a sötétségben. Nyáron viszont muszáj valahogy megtalálni az egyensúlyt okos fényvédőzés és észszerű otthoni kezelések között. Adok is, kapok is.  “Adok-kapok: Kezelések és fényvédelem 2018 nyarán” A teljes bejegyzés megtekintése

Az arcápolási rutinom | 2018. tavasz

Reggel esett, hűvös volt, a levegő friss, a sok zöld megszabadult a portól, és örültem. Jól éreztem magam a bőrömben. Talán ez volt az első igazi tavaszi (nem tavaszinak álcázott nyári) nap. Nem perzselő, nem forró, nekem pont jó. Mikortól számítjuk a tavaszt? A tudatos bőrápolók szerintem onnantól, amikor már nemcsak az arcukat, kezüket és esetleg még a nyakukat kenik fényvédővel.  “Az arcápolási rutinom | 2018. tavasz” A teljes bejegyzés megtekintése

Arcápolás | Könnyes búcsú? II.

Clara012 kezdte el a blogon ezt a bejegyzéstípust, az elfogyott termékek listázását, most én folytatom a sort. Valamikor 2017 őszén kezdtem a gyűjtést, nagyon furcsa halmozni a csomagolásokat. Végül nem a tárolás, hanem a fotózás okozta a legnagyobb gondot: valami mindig le- és kimaradt az ide-oda pakolgatásban.  “Arcápolás | Könnyes búcsú? II.” A teljes bejegyzés megtekintése

Tél tábornok | Kívánságlista

Ne tedd ezt, ne tedd azt, ne kend ezt, ne kend azt. Rosszabb napokon a tudatos bőrápolás is tűnhet úgy, mintha katonás fegyelmet igényelne a rutin végrehajtása, illetve mintha a parancs megtagadása végzetes következményekkel járna. Szerencsére erről nincs szó. De eszembe jutottak a napóleoni háborúk és a franciák oroszországi vereségének egyik fő oka, “Tél tábornok”: vagyis az orosz tél. A hazától távol, a hidegben, lerongyolódva a Grande Armée-nak nem volt esélye. “Tél tábornok | Kívánságlista” A teljes bejegyzés megtekintése

Tudnivalók kezdő tudatos bőrápolóknak | Összefoglalás

Huszonöt nappal ezelőtt indult el Instagramon a Kezdő tudatos bőrápolók adventi kalendáriuma, amely minden napra egy tanácsot tartalmazott, az alapoktól indulva egészen nagyjából a középhaladó szintig. A naptárról itt írtam beharangozót, Clara012-vel sok munkánk volt benne. Most kvázi karácsonyi ajándékként beleeraktam egyetlen nagy (mit nagy, már-már kezelhetetlenül hatalmas) bejegyzésbe a huszonnégy tanácsot, kiegészítve egyrészt azokkal a linkekkel, ahonnan én/mi is sokat tanultam/tanultunk/tanulok/tanulunk, másrészt a Habos Kakaó releváns bejegyzéseivel. (Az Instagram erre nem adott lehetőséget.)  “Tudnivalók kezdő tudatos bőrápolóknak | Összefoglalás” A teljes bejegyzés megtekintése

Svédasztal II. – DECIEM The Ordinary | Vendégposzt és együttműködés

A The Ordinaryről nem most esik először szó a blogon: a kezdeti lelkesedést a Svédasztal I. részében mutattuk meg, majd nyár végén leadtunk egy újabb közös rendelést, készült egy szokatlanabb vásárlási tanácsadó is a márkához, most pedig a “hagyományokhoz híven” a tesztet Viktóriával, a La Viktoire blog szerzőjével együtt készítettük el.  “Svédasztal II. – DECIEM The Ordinary | Vendégposzt és együttműködés” A teljes bejegyzés megtekintése

Az arcápolási rutinom | 2017. ősz

Az őszi bőrápolási rutinom részben a tavaszi, részben a nyári maradékon alapul. Leírva ez nem néz ki túl szépen, a gyakorlatban viszont egészen jól működik. Nem tudom, ebben mekkora szerepet játszik az alacsonyabb hőmérséklet és az, hogy visszatértem a kémiai hámlasztáshoz meg a retinolhoz, de egyértelműen jobb állapotban van a bőröm, mint nyáron. “Az arcápolási rutinom | 2017. ősz” A teljes bejegyzés megtekintése

Mit, miért és hogyan a The Ordinarytől? | “Out of the ordinary” vásárlási tanácsadó

Várható volt, hogy a The Ordinary elérhető árai és népszerű hatóanyagai miatt egyre többen kezdenek érdeklődni a komolyabb, több lépésből álló bőrápolás iránt. Mi sem lenne egyszerűbb, mint megrendelni mindent egy márkától, este fölkenni és reggel új arccal ébredni. Mi sem lenne egyszerűbb, mint némi utánaolvasás helyett kész válaszokat kapni a valójában föl sem tett kérdésekre. Tájékozódás, olvasás, megfontolt pénzköltés – mi sem lenne egyszerűbb?  “Mit, miért és hogyan a The Ordinarytől? | “Out of the ordinary” vásárlási tanácsadó” A teljes bejegyzés megtekintése

Svédasztal – DECIEM The Ordinary | Teszt Clara012-vel és Viktóriával

Az elérhető árú, izgalmas összetevőlistájú koreai kozmetikumok magyarországi hódítása mellett és után számomra bombaként robbant a The Ordinary termékeinek híre. A Clara012-vel való egyeztetés után úgy tűnt, ennél jobb alkalom egy ideig biztosan nem lesz azoknak a hatóanyagoknak a kipróbálására, amelyek már régóta izgatták a fantáziánkat. A mai, rendkívüli tesztben három blogger – Clara012, a LaViktoire blog szerzője, Viktória, illetve jómagam – véleményét olvashatod hat különböző termékről, bő egy hónapnyi használat után.

“Svédasztal – DECIEM The Ordinary | Teszt Clara012-vel és Viktóriával” A teljes bejegyzés megtekintése

Éjszakai szépülés – Madre Labs Serumdipity Retinol szérum | Teszt

Nem olyan rég észrevettem, mennyire felgyűltek nálam a bőröregedést gátló kozmetikumok, miközben tavaly ilyenkor összesen egy fényvédőm volt erre a célra. Anyag tehát lenne bőven a blogposztokhoz, mégis nehezen szedem össze a gondolataimat, mert a szérumok az én bőrömön egy-két hónapnyi használat után általában még nem produkálnak látványos változást. Kivéve a Madre Labs retinolos szérumot. “Éjszakai szépülés – Madre Labs Serumdipity Retinol szérum | Teszt” A teljes bejegyzés megtekintése

Esti rutin – Arcápolás 2016/2017.

Amikor leírtam az aktuális reggeli bőrápolási rutinomat, azt gondoltam, az esti is hamarosan ki fog kerülni a blogra. Nem így történt, mert bár az alapelvek szilárdak, a használt termékek köre épp mostanában nem volt állandó: nem vettem újra kedvenceket (pl. a Benton Snail Bee Lotiont a COSRX Overnight maszkokra cseréltem), új hatóanyagot (retinol) vagy új textúrát próbáltam beépíteni (arcolaj). Szinte csak a hámlasztás volt fix. Ez a bejegyzés arról szól, miket használtam az elmúlt hónapokban esténként, ezek hogyan váltak be, és mivel tervezem még bővíteni/javítani a rutinomat.  “Esti rutin – Arcápolás 2016/2017.” A teljes bejegyzés megtekintése