Van itt minden | Könnyes búcsú? IV.

A legjobb dolog ennek a posztnak az elkészítésében a fotózás volt: kiszerveztem, különben kép nélkül maradt volna a bejegyzés. Előző este elrendeztem a hátteret, rápakoltam az üres csomagolásokat, az alvállalkozóm pedig exponált, amikor lett elég fény a szobában. Nem adott számlát. “Van itt minden | Könnyes búcsú? IV.” A teljes bejegyzés megtekintése

Reklámok

Fátyolmaszkok versenye VI.

Az ókori Görögországban a tavaszi Dionüszosz-ünnephez kötődő drámai versenyek harmadik napján három tragédiaköltő művét mutatták be. Ez a mondat tartalmazza a bejegyzés kulcsszavait: tavasz, három, verseny. Ne feledkezzünk meg a színészek által hordott álarcokról sem, és lám, minden mindennel összeér. Tragédiáról viszont szó sincs. “Fátyolmaszkok versenye VI.” A teljes bejegyzés megtekintése

Reprodukció – Clinique Long Last Soft Matte Lipstick Mini | Teszt és smink

Az öreg Lestyák megvarrja a kecskeméti beszélő köntös tökéletes mását egy titokzatos megrendelőnek, és annyira bízik a saját művészetében, hogy végül az eredetit adja el, az újat pedig megtartja a városnak. A tragédia akkor következik be, amikor használni kellene a köntös “varázserejét”, ekkor derül ki, hogy a nem az anyag, nem a szín és nem a szabás adott hatalmat a köntösnek, illetve viselőjének, hanem a gyaur szem számára csupán szeszélyes kacskaringóknak tűnő, tehát jelentéssel nem rendelkező, hímzett török betűk. Háromszoros a csavar, hiszen nem tudni, hogy a titkos megrendelő eleve a szabó büszkeségére apellált-e, vagy maga is azt hitte, hogy a köntös varázsereje az anyagban, a színben, a szabásban van, ezért fizetett a reprodukcióért. Nem tudni, pontosan milyen szöveget hímeztek az eredeti kaftánra, mert a magyar szem nem tudta olvasni, a töröknek pedig magától értetődő volt, soha senki sem oldotta fel a titkot a másik kultúra képviselőinek. A történetet a helyettesítések láncolata viszi előre és zárja le.  “Reprodukció – Clinique Long Last Soft Matte Lipstick Mini | Teszt és smink” A teljes bejegyzés megtekintése

A megfelelő időben – IsaDora Spring Atelier | Tesztelésre érkezett

Hogy az haute couture divatbemutatók egy szezonnal “megelőzik a korukat”, már megszoktam. De az instant vásárlásra szánt tavaszi kollekciós IsaDora sminkek januári érkezésén picit meglepődtem. Persze, akinek jól állnak a korallos színek, annak egész évben jól állnak, fölösleges tavaszra és nyárra korlátozni a viseletüket.  “A megfelelő időben – IsaDora Spring Atelier | Tesztelésre érkezett” A teljes bejegyzés megtekintése