Legyen alap!

Sosem fogom elfelejteni Clara012 tekintetét, amikor megtudta, hogy képes vagyok alaplakk nélkül kifesteni a körmöm. Elszörnyedésének persze nagyon praktikus oka volt: mára már nekem is be kellett látnom, hogy a tartós, mégis könnyebben lemosható manikűr alaplakkal kezdődik.  “Legyen alap!” A teljes bejegyzés megtekintése

Valami igazi, valami dupe – Real Techniques Expert Face ecset | Teszt

“Valami régi, valami új” – ezt a címet is adhattam volna a bejegyzésnek, hiszen  az expert face ecset kínai másolatát már évek óta használom, az eredeti Real Techniques-et pedig nem egészen három hónapja. Kölcsönkapott, illetve kék eleme viszont nem lesz a posztnak, úgyhogy el is szakadhatunk az angolszász esküvői hagyománytól. Rövid, de talán hasznos összehasonlítás következik. “Valami igazi, valami dupe – Real Techniques Expert Face ecset | Teszt” A teljes bejegyzés megtekintése

Kapszulanapló II.

Bár eredetileg azt gondoltam, hogy a tavasz végéig nem fogok kapszulagardróbbal kapcsolatos bejegyzést készíteni, amikor a húsvéti hazautazásra készülődtem, tudatosult bennem, hogy – újabb, de a helyzethez alkalmazkodva inkább – mini gardróbot kell létrehoznom. Ebben a bejegyzésben kibővítem a kapszulagardrób fogalmát: a ruhákon túl a hazavitt bőrápolási és sminktermékeimet is megmutatom. “Kapszulanapló II.” A teljes bejegyzés megtekintése

Day & Night – Két blogger, négy smink II.

Folytatódik a sminkes együttműködés a Szépség elsősegély blog írójával, Stefivel! Ahogy az előző részben ígértük, bemutatjuk, hogyan készítünk nappali és esti sminket elérhető árú, könnyen hozzáférhető termékekkel a kifinomultság és egyszerűség jegyében. A Habos Kakaón most esti, Stefinél pedig nappali sminket láthatsz.  “Day & Night – Két blogger, négy smink II.” A teljes bejegyzés megtekintése

Ebelin vs. For Your Beauty – Két drogériás sminkszivacs | Teszt

Beautyblenderem sosem volt, valószínűleg nem is lesz. De annyira azért érdekelt a szivaccsal való alapozás, hogy kihagyhatatlan ajánlatnak találjam az Ebelin rózsaszín másolatát kb. 2,5 euróért egy bécsi DM-ben. Használgattam, de hamar ráuntam. Az újdonság varázsából fakadó kezdeti rendszeresség után talán negyedévente egyszer került elő, de valamiért nem dobtam ki. Így most össze tudom hasonlítani a néhány hete vásárolt, rossmannos For Your Beauty sminkszivaccsal.  “Ebelin vs. For Your Beauty – Két drogériás sminkszivacs | Teszt” A teljes bejegyzés megtekintése