Tudnivalók kezdő tudatos bőrápolóknak | Összefoglalás

Huszonöt nappal ezelőtt indult el Instagramon a Kezdő tudatos bőrápolók adventi kalendáriuma, amely minden napra egy tanácsot tartalmazott, az alapoktól indulva egészen nagyjából a középhaladó szintig. A naptárról itt írtam beharangozót, Clara012-vel sok munkánk volt benne. Most kvázi karácsonyi ajándékként beleeraktam egyetlen nagy (mit nagy, már-már kezelhetetlenül hatalmas) bejegyzésbe a huszonnégy tanácsot, kiegészítve egyrészt azokkal a linkekkel, ahonnan én/mi is sokat tanultam/tanultunk/tanulok/tanulunk, másrészt a Habos Kakaó releváns bejegyzéseivel. (Az Instagram erre nem adott lehetőséget.) Összefoglalás_ Tudnivalók kezdő tudatos bőrápolóknakA bejegyzés tehát továbbra sem tartalmaz újdonságot a tapasztalt bőrápolóknak, célja mindössze annyi, hogy egy helyen is meglegyen “minden”, ha pedig érdeklődő kezdőként kevésnek érzed ezt a “mindent”, legyen hová kattintanod további olvasnivalóért.

I. A legalapabb alapok

tudatos1 (1)

1. Nézd át, amid van! Nem a márka számít és nem az ár. Hanem az INCI (összetevőlista).

A tudatos bőrápolásba belecsöppenve ijesztő lehet, hogy hosszú listák átbogarászására biztatnak, pedig hosszú távon ez az, ami megtérül. Vannak általánosan és vannak bőrtípus szerint kerülendő összetevők. Nem egyeznek meg 100%-ig a vélemények arról, hogy pl. a denaturált alkoholt vagy az illóolajokat minden esetben tiltólistára kell tenni, de sokat segít az átláthatatlan kínálat szűkítésében, ha legalább az arcápolás esetén lemondasz azokról az összetevőkről, amelyek a legtöbben szárítóként, irritálóként könyvelnek el.

További olvasnivaló: Szépségreceptek

2. Ne (csak) a zöld pöttyös INCI alapján válassz kozmetikumot!

Tapasztalatból mondom, kezdetben valóban elég riasztó az INCI-elemzés. Az ember próbálja kiszűrni az ilyen-olyan szempontok szerint tiltott összetevőket, de gyakorlatlan szemmel minden kapaszkodónak örül. Ilyen szokott lenni a zöld pötty. Csakhogy zöld pötty áll pl. az Alcohol, illetve nagyon sok növényi összetevő és illóolaj mögött. A zöld pötty mindössze annyit jelent, hogy az adott összetevő az Environmental Working Group, azaz az EWG, egy, a közegészséget és a környezetet védő nonprofit szervezet skáláján a rendelkezésre álló adatok szerint alacsony kockázatú összetevőnek minősül. Ugyanakkor bárki lehet allergiás bármire, az immunválaszban szerepet játszó sejteknek sajnos hiába lobogtatjuk az EWG-indexet.

További olvasnivaló: Skinsmart

3. A tudatos rutin nem a vásárlással kezdődik, hanem a tájékozódással. (Clara012)

A tudatos rutin nem a vásárlással kezdődik hanem a tájékozódással. Ez alatt nemcsak az INCI elolvasását értem, hanem az is fontos, hogy átgondoljuk azt, hogy a bőrünknek szüksége van-e arra a termékre, hatóanyagra. Attól, hogy valami jó és népszerű (és esetleg még kedvező árú is), nem feltétlen kell megvenni, ha nem a mi bőrproblémánkat célozza meg. Ha megvettünk valamit, ragaszkodjunk hozzá, használjuk rendszeresen, hogy lássuk, valóban pozitív irányba befolyásolja-e a bőrünk állapotát.

További olvasnivaló: Pareto Lánya

4. A legegyszerűbb reggeli rutin arctisztítóból, hidratálóból és fényvédőből áll. (Clara012)

Ha valaki most vág bele a tudatos bőrápolásba, soknak tűnhet a bloggerek által bemutatott termékek száma. Szerencsére az arctisztító-hidratáló-fényvédő hármasa már elég a reggeli alap rutinhoz. Az arctisztító legyen kíméletes, szulfátmentes, bőrsemleges pH-jú, a hidratáló a bőrtípusunknak megfelelő “erősségű” (ez akár lehet egy könnyű lotion vagy egy testesebb krém is). A fényvédő legyen évszaknak megfelelő SPF tartalmú és a bőrünk érzékenységétől függően organikus/kémiai vagy inorganikus/fizikai fényvédőt tartalmazzon. Ez az alaprutin nem csak kezdők számára hasznos, hanem azoknak is akiknek valamilyen ok miatt hyperérzékennyé vált a bőre (pl. erős acneellenes kezelés, túlhámlasztás).

5. A legegyszerűbb esti rutin olajos sminkeltávolítóból, kíméletes arctisztítóból és hidratálóból áll. (Clara012)

Szerencsére az esti alaprutin sem bonyolultabb, mint a reggeli. A három szükséges termék az olajos sminkeltávolító, amely azoknak is hasznos akik nem viselnek sminket, mivel a fényvédőt is alaposabban és kíméletesebben távolítja el, mint például egy micellás víz. A reggel is használt kíméletes arctisztító eltávolítja az olajos sminklemosó maradékát, ezután pedig következhet a reggel is használt hidratálókrém. A legegyszerűbb reggeli és esti rutin együtt mindössze négy termékből áll.

További olvasnivaló: Skinsmart

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

II. Nézzünk a dolgok mögé!

tudatos2

6. A bőrünk számára a legkíméletesebb és a leghatékonyabb tisztítási mód az, ha nem egyszerre akarunk megszabadulni a sminktől és a szennyeződésektől.

  • Általános tudnivalók: A double cleansing, vagyis a kétlépcsős arctisztítás nagyon leegyszerűsítve annyit jelent, hogy akármit is ígér egy multifunkcionális lemosó csomagolása, a bőrünk számára a legkíméletesebb és a leghatékonyabb tisztítása mód az, ha nem egyszerre akarunk megszabadulni a sminktől és a szennyeződésektől. Ehhez nyújtanak segítséget az olajos sminklemosók. Az arcon maradó olajat és az egyéb szennyeződéseket pedig a második lemosó távolítja el. Ez lehet valamilyen (nagyon) enyhén habzó, géles lemosó, bőrbarát, tehát 5,5-ös pH-jú arctej vagy akár micellás víz is.
  • INCI – első lemosó: Léteznek folyékony és szilárd halmazállapotúak, melyek a test melegére folyékonnyá válnak (az utóbbiakat általában balzsamnak [“balm”] nevezik), növényiolaj-, illetve ásványiolaj-alapúak. Mivel az olaj nem marad az arcon, bármelyik bőrtípus, a zsíros számára is beválhat ez a módszer, viszont előfordulhat, hogy valakinél pattanásokat okoz az adott olaj, ezt nem könnyű előre megjósolni. Teljesen illatmentes sminklemosó olajból és balzsamból nincs túl sok, viszont mivel úgyis lemossuk, ha nem nagyon-nagyon érzékeny valakinek a bőre, ezen a szinten nem feltétlenül okoz gondot az illatosítás.
  • INCI – második lemosó: az illatosítással kapcsolatban ugyanaz a helyzet, mint az első lemosónál. Amire érdemes odafigyelni, az a szulfátmentesség (SLS, SLES) és a bőrbarát, tehát enyhén savas, 5,5-ös pH.
  • Használat a gyakorlatban: Általában még a nagyon erős, vízálló sminkkel is megbirkóznak az olajos sminklemosók, gyengéden, de hatékonyan. Érdemes kellő türelemmel állni a folyamathoz, és kihasználni a finom, masszírozáshoz hasonló mozdulatok adta mini wellness-élményt. Az olajos lemosókat úgy tervezik, hogy vízzel érintkezve tejes állagúvá alakuljanak, de ez nem minden esetben jelenti azt, hogy vízzel teljesen le is lehet mosni őket. Az első és második lemosó között akár mikroszálas kendővel is át lehet törölni óvatosan az arcot. Ha a második lemosóként micellás vizet használsz, érdemes azt is lemosni, hiszen vannak benne felületaktív anyagok. (Ha ezzel kapcsolatban szkeptikus vagy, esetleg próbáld ki, látsz-e változást a bőröd állapotában: nyugodtságában, húzódásában, ha a micellás vizet is lemosod.)
  • Kitérő: tiszta növényi olajokkal vagy azok keverékével is el lehet végezni a sminklemosást, magam nem használom ezt a módszert, de több pozitív példát olvastam már ezzel kapcsolatban.

További olvasni- és néznivaló:

7. Mindegyik bőrtípusnak szüksége van hidratálásra valamilyen formában.

Elmélet: Angolul megkülönböztetik a moisturize és a hydrate igéket, míg magyarul egyszerűen csak hidratálásról beszélünk.  Pedig a bőr két dologtól lesz hidratált: 1. ha vízhez jut; 2. ha meg is tudja tartani a vizet. A moisturizing típusú krémek általában gazdagabb állagúak, amelyek elzáró (okkluzív) réteget is képezhetnek a bőr felszínén, a transzepidermális vízvesztést igyekeznek tehát a minimumra csökkenteni. Ilyen összetevők az ásványi olaj, növényi olajok, illetve a szilikonok is. A szkvalén (squalane) és a ceramidok is ide tartoznak. A hydrating típusú termékek pedig vízmegkötőket (humektánsokat: glicerint, hialuronsavat, NMF-et, ureát, aminosavakat) tartalmaznak, amelyek a környezetből képesek vizet megkötni. A gyakorlat itt hozná képbe a rétegezős bőrápolási rutinon belül a tonikokat és esszenciákat,  mindjárt ezek következnek, az elmélet terén az a fontos, hogy magasabb páratartalmú levegő esetén a humektánsok köthetnek meg vizet a levegőből, de Magyarországon, főleg fűtési szezon idején ez nem túl valószínű.

Gyakorlat: Ha húzódik a bőröd arcmosás után, az egyáltalán nem jó jel. A száraz bőr zsírból és vízből is hiányt szenved, de a zsíros bőr is lehet vízhiányos, főleg, ha alkoholos, pattanásellenesként árult termékekkel szárítják. Mindenesetre okkluzív termékekre ritkán van szüksége a zsíros bőrnek (bár a magas alfa-linolsavtartalmú növényi olajok egyes kutatások szerint jó hatással vannak a pattanásos bőrre), a vízpótlás viszont szinte mindenkinek szükséges. Lehet ez egy könnyű, bőrbarát pH-jú tonik, gazdagabb, ázsiai típusú esszencia, lehet rétegezni a bőr igénye és a termékek sűrűsége szerint. (Mindig a könnyedebbtől haladunk a nehezebb felé.) A száraz bőrűek pedig mindezt megkoronázhatják okkluzív krémekkel, olajokkal. (Mindig a vizesebbtől haladunk az olajosabb felé.)

Kitérő: A kezdő INCI-olvasó, aki annyit már tud, hogy az alkoholt (etil-alkohol, denaturált alkohol) érdemes kerülni, könnyen ide sorolja a zsíralkoholokat is, amelyekkel pedig, ahogy följebb is említettem, semmi gond sincs.

8. Télen-nyáron használj fényvédőt.

Vagyis egész évben. A bőr öregedéséért és a pigmentfoltok kialakulásáért a legnagyobb részben az UV-sugárzás a felelős. Télen-nyáron használj fényvédőt. Sajnos a fényvédős arckrém vagy alapozó/BB krém nem nyújt elég védelmet. A fizikai fényvédők (csak cink-oxidot és/vagy titánium-dioxidot tartalmaznak) gyengédebbek, de a használat macerásabb: gyakran nem könnyű eldolgozni őket, illetve fehér réteget hagynak. A kémiai fényvédők szűrői között vannak korszerűbbek és elavultabbak, általában kellemesebb őket használni, viszont vannak, akik allergiásak ezekre. Érzékeny, illetve rozaceás bőrre a fizikai fényvédőket javasolják.

Tévhitek:

  • Az egymásra rétegezett SPF-értékek összeadódnak – NEM
  • Az SPF 50 sokkal több védelmet ad, mint az SPF 30 – NEM (Az SPF reciproka azt mutatja meg, mennyi sugárzást enged át a fényvédő: egy 50 faktoros fényvédő 1/50=0,02 → 2%-nyi sugárzást enged át, vagyis 98%-os védelmet biztosít. Egy 30 faktoros fényvédő 1/30=0,033 → 3,3%-nyi sugárzást enged át, vagyis 96,7%-os védelmet biztosít. [100%-os védelmet adó fényvédő nincs.] Ezért nem igaz az sem, hogy az 50 faktorosból kevesebbet kellene kenni.)

Elhiszem, hogy fényvédőzni macera, tudom, hogy sok idő és pénz megtalálni a számunkra legjobbat, de 1. az UV-sugárzás sajnos komoly egészségügyi kockázatot jelent; 2. az otthoni kezelések nagy része (pl. kémiai hámlasztás) mellé kötelező a magas SPF-értékű fényvédő.

További olvasnivaló:

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

III. Haladjunk szép sorban!

tudatos3

9. Ha szilárdak az alapok, jöhetnek a kezelések. (Clara012)

Az alaprutint a következő lépcsőben kiegészíthetjük különböző kezelésekkel. Az egyik leghatékonyabb kezelés a kémiai hámlasztás, melynek fő típusai: AHA (mandulasav, glikolsav, tejsav), BHA (szalicilsav), PHA (glükonolakton), illetve enzimes (papain a papajából, bromelain az ananászből, illetve sütőtökenzim a sütőtökből kivonva). Ezen kívül használhatunk valamilyen hatóanyagot tartalmazó szérumot, krémet, mely konkrét bőrprobléma enyhítésére szolgál. A legnépszerűbb és egyre könnyebben beszerezhető hatóanyagok: hialuronsav – (hidratálás – vízpótlás), C-vitamin (anti-aging, folthalványítás), niacinamid (anti-aging, folthalványítás), peptidek (hidratálás – vízpótlás, anti-aging), retinol (anti-aging, folthalványítás), benzoil-peroxid (aknéellenes kezelés), azelainsav (aknéellenes kezelés, folthalványítás). Ezekkel a kezelésekkel, ha megfelelően formulázott terméket választunk, nagyon látványos hatást tudunk elérni, de ne feledjük, hogy mindez csak kidobott pénz, ha nem fordítunk figyelmet a lelkiismeretes fényvédelemre.

10. Nem attól profi a rutin, hogy tele van mindenféle felkapott hatóanyaggal. (Clara012)

Ne bombázzuk reggel-este egyszerre öt különböző magas hatóanyagtartalmú termékkel a bőrünket. Egyrészt nem fogjuk tudni, hogy minek köszönhető a javulás (azaz mit kell újravásárolni), valamint ronthatunk is a bőrünk állapotán, mivel a sok termék irritálhatja a bőrünket.

11. Ha ésszel vágsz bele az otthoni kémiai hámlasztásba, a bőrápolás egy új dimenzióját tapasztalhatod meg.

A kémiai hámlasztásra alkalmas savakat és enzimeket a 9. pontban listáztuk.

Működés: Ahogy a fizikai, szemcsés bőrradírok, úgy a kémiai hámlasztók is a bőr legfelső, elhalt rétegét távolítják el, csak sokkal hatásosabban, egyszersmind kíméletesebben, vagyis profibban.

Általános tanácsok: Lehetetlen lenne itt összefoglalni az összes információt a bőrtípusokkal, fajtákkal és százalékokkal kapcsolatban, ezért itt még inkább szeretném hangsúlyozni az “önálló munka”, vagyis a vásárlás előtti tájékozódás fontosságát. A legtöbb gyártó és márka általában ad valami támpontot a használattal kapcsolatban (kinek ajánlják, milyen gyakran, lemosandó-e a termék vagy arcon hagyós). A két kulcsszó a rendszeresség és a türelem. Vagyis el kell fogadni, hogy a kémiai hámlasztásnak csak hetek, hónapok múlva lesz szemmel is látható eredménye, hiszen nem hámlasztunk minden nap. Érdemes utánaolvasni a túlhámlasztás tüneteinek és annak is, mivel jár a bőr tisztulási (purging) folyamata. Bonyolult játék, de ha ésszel vágsz bele az otthoni kémiai hámlasztásba, a bőrápolás egy új dimenzióját tapasztalhatod meg. Most sorban megnézzük közelebbről a többi hatóanyagot is, de lesz még egy tanács a hámlasztással kapcsolatban.

További olvasnivaló:

12. Ha csak egyetlen antioxidánst használsz, a C-vitamin legyen az: macerás, de megéri. 

A C-vitamin azért trükkös összetevő, mert tehetik tiszta aszkorbinsav, illetve származékok formájában is egy kozmetikumba, viszont mindegyiknek megvan a maga “trükkje” a pH-t, koncentrációt és formulát tekintve. Ugyanakkor megéri utánanézni és jól választani, mert egy sokoldalú antioxidánsról van szó: serkenti a kollagénszintézist, halványítja a pigmenfoltokat.

INCI: A tiszta aszkorbinsav 3,5-ös pH alatt hatékony, 15-20%-os koncentrációban a legjobb a felszívódása, E-vitaminnal és ferulinsavval (ferulic acid) kombinálva adja a legjobb eredményeket, nem véletlenül drágábbak a komplex szérumok. Hátrány, hogy az aszkorbinsav vizes oldatban könnyen oxidálódik és hatását veszti, ezért kell komolyan venni a  rövid lejárati időt, illetve hűtőben, fénytől védve tartani a szérumot. A származékok ezzel szemben stabilak, magasabb pH-n működnek, viszont kétséges, mennyi aszkorbinsav keletkezik belőlük a bőrben. Ennek ellenére nem megvetendőek a származékok sem, egyrészt, mert van pl. olyan, amelyik csökkenti a faggyútermelést, illetve van, amelyik a serkenti a ceramidszintézist a többi, már említett jó tulajdonság mellett.

Használat: Érzékeny bőrűek tapasztalhatják, hogy az alacsony pH és a magas koncentráció miatt csíp az aszkorbinsavas szérum. Nekik segíthet, ha hidratálókrémbe keverik és úgy viszik föl a szérumot. Érdemes a reggeli rutinba illeszteni, hogy az antioxidáns támogassa a fényvédőnk működését, de persze az esti használatnak sincs akadálya, a lényeg, hogy ne rétegezz egymásra C-vitaminos és niacinamidos szérumot. (Hogy miért, arról a következő pontban lesz szó.)

Miért jó a C-vitamin a föntieken túl? Az eddigi pontok legtöbbjében szerepel, hogy légy türelmes, ne várj azonnali eredményt. Nos, a C-vitamin azért is nagyon jó, mert azonnal ragyogóbbá, egészségesebbnek látszóbbá teszi a bőrt.

Kezdők hibája: Szérumot keresgélve meglátják az aszkorbinsavat az INCI végén → hurrá, itt egy jó C-vitaminos termék. Nem. Az INCI végén szereplő C-vitamin csak tartósítószer, nem valószínű, hogy lesz bármilyen pozitív hatása a bőrre, plusz ott a többi tényező, amit a pH-ról és az instabilitásról írtam.

További olvasnivaló:

13. Mire jó a B3-vitamin, más néven niacinamid?

A blogon van egy régebbi, de reményeim szerint alapos cikk a niacinamidról, a lényeget persze itt is összefoglalom.

A niacinamidról:

  • olyan antioxidáns, amely segíthet helyrehozni az UV-fény által okozott DNS-károsodásokat;
  • serkenti a ceramidszintézist, vagyis támogatja a stratum corneum, a bőr legfelső rétegének működését, ezáltal akadályozza a transzepidermális vízvesztést, tehát a finom ráncok megjelenését is késleltetheti;
  • nagyon hatásos gyulladásgátló és pigmentfolthalványító összetevő, vagyis a pattanásos bőr számára (is) hasznos.

Az INCI-ről:

  • A niacinamid tipikus koncentrációja a kozmetikumokban 2-5% közé esik, ilyen koncentrációban már hatásos a hiperpigmentáció ellen (más összetevőkkel kombinálva).

És itt jön az, amire a C-vitaminnál utaltam: a kombinálás. A The Ordinary 10%-os niacinamidos széruma miatt terjedt el szélesebb körben, hogy ne alkalmazzuk ugyanazon a rutinon belül a két vitamint. (A niacinamid másik neve: B3-vitamin.) Az egyik kerüljön az esti, a másik a reggeli rutinba. Egyrészt az aszkorbinsav működéséhez szükséges alacsony pH-n a niacinamid és az aszkorbinsav komplexet képez, mindkét összetevő haszontalanná válik. Másrészt UV-fény jelenlétében a két összetevőből hidrogén-peroxid szabadulhat fel.

Hatás: Az elvárt pozitívumok mellett és helyett előfordulhat csipkedő érzés, illetve jól körülhatárolt, egyenletes kipirosodás (flush) közvetlenül a niacinamid használata után. A TO szérumával ezt időnként magam is megtapasztaltam.

Józan ész: Mivel a C-vitamin “erősebb”, univerzálisabb és hatásosabb antioxidáns, nem maradsz le semmiről, ha a niacinamidot nem tudod beilleszteni a rutinodba, és fordítva: ha a niacinamidtól gyönyörű lesz a bőröd, lehet, hogy fölösleges még C-vitaminra is költened.

14. A retinolra különösen igaz, hogy fokozatosan érdemes hozzászoktatni a bőrt.

A retinoidok, vagy az A-vitamin származékainak családja az egyik leghatékonyabb ismert bőröregedésgátló csodafegyver a fényvédőzés mellett, de egyéb problémákat is nagyon hatékonyan képes kezelni. A retinolos kozmetikumok ugyanis serkentik az egészséges bőrsejtek képződését, hatással vannak a kollagénszintézisre, és az enyhén aknés bőrre is jótékonyak lehetnek. (A faggyúképződés csökkentése és a gyulladásgátlás miatt.)

Használat: Minél erősebb, annál jobb? Nem feltétlenül. A retinoidokat még sosem látott bőrt fokozatosan kell hozzászoktatni ehhez a hatóanyaghoz. Vagyis először alacsony százalékú szérumot érdemes vásárolni, és ha szükséges, hónapok alatt eljutni magasabb koncentrációhoz.

Működés: A retinol ugyanis – ugyanúgy, ahogy a kémiai hámlasztók – irritálhatja a bőrt: a sejtek felgyorsult cserélődése és a transzepidermális vízvesztés miatt sokan szenvednek attól, hogy friss, puha a bőrük, de száraz. Ezért sem szabad túlzásba esni. Közvetlenül kémiai hámlasztás előtt vagy után pedig jóformán tilos retinolozni, fényvédőzni viszont ugyanúgy kötelező.

INCI: Mivel a retinoidok családja népes, az INCI-ben többféle módon feltűnhetnek. Nem gond, ha hátul kullognak, de ha kifejezetten retinolos szérumot keresel (tehát pl. nem olyan krémet, amelyben az egyéb hasznos összetevők mellé egy kis retinolt is pakoltak), akkor mindenképp olyat vegyél, amelynek pontosan tudod a hatóanyagtartalmát. Hiszen csak így lesz viszonyítási alapod.

Apró betűs: Tényleg el kell olvasni az “apró betűs részt” is. Pl. a The Ordinary Granactive Retinoidján 2% szerepel, viszont ez nem jelent 2%-os, brutálerős, hanem mindössze 0,29%-os, vagyis kezdők számára is alkalmas hatóanyag-mennyiséget.

Figyelem! Kismamáknak tiltólistás összetevő. (Ahogy a szalicilsav is. Bővebben: Tudományos Szépség)

További olvasnivaló:

15. Rozacea, zsíros bőr, pattanások, egyenetlen bőrfelszín, pigmentfoltok – bármelyikre megoldást jelenthet az azelainsav.

Vényköteles készítményekben már régóta elérhető az azelainsav, de még nem túl régóta vehetjük le a polcról, vagy tehetjük a virtuális kosarunkba.

Hatás: Nem véletlen, hogy azok, akiknek írt már fel a bőrgyógyász pl. Skinorent pattanásokra, gyakran számoltak be ugrásszerű javulásról: az azelainsav megöli a pattanásokat okozó baktériumokat, gátolja a melaninszintézisért felelős tirozináz enzimet, vagyis megakadályozza a pattanásfoltok kialakulását, antioxidáns, vagyis védi a bőrt az öregedéstől, rozaceás bőrre kifejezetten ajánlott.

Használat: Összefér egyéb kezelésekkel, a kémiai hámlasztással, C-vitaminnal is. Fényvédőzni kötelező mellett!

INCI: Jó, ha megadják a százalékot. A vényköteles termékek 15-20%-nyi hatóanyagot tartalmaznak, és a “csodaszer” titulus kialakulásának hátterében is ilyen koncentrációjú hatóanyaggal végzett vizsgálatok állnak.

Összefoglalás: Rozacea, zsíros bőr, pattanások, egyenetlen bőrfelszín, pigmentfoltok – bármelyikre megoldást jelenthet az azelainsav, ráadásul – ellentétben a retinollal és a szalicilsavval, amelyek szintén hasonló problémákat kezelnek – az azelainsavat terhesség esetén is lehet használni. Mivel az én rutinomban még nem szerepelt ez a kezelés, személyes véleményt nem tudok mondani róla. De számomra most úgy tűnik, az azelainsav nagy dobása az, hogy sok (egymással általában összefüggő) problémát tud kezelni, és jól kiegészíti a többi kezelést, illetve képes ezek helyébe lépni, ha valaki bármelyikre érzékeny, vagy ellenjavallt számára.

További olvasnivaló:

16. Ha pattanáskezelésről van szó, az egyik legrégebbi nagyágyú a benzoil-peroxid.

Ahogy az azelainsavval, úgy a benzoil-peroxiddal sincs saját tapasztalatom, viszont aki a komoly aknéjával eljutott a bőrgyógyászig, nagy eséllyel találkozott már ezzel az összetevővel. 2,5%-10% között változik a koncentrációja. Magyarországon az Akneroxid a legismertebb benzoil-peroxid-tartalmú krém. (Ez vény nélkül is kapható.)

Hogy működik? A benzoil-peroxid zsírban oldódik, vagyis a szalicilsavhoz hasonlóan képes bejutni az eltömődött pórusok belsejébe, ráadásul a bőr legfelső rétegének (stratum corneum) elhalt sejtjeit is képes “föllazítani”, ahogy a szalicilsav. (A benzoil-peroxid viszont ebben is hatékonyabb.) Gyulladásgátlóként is működik, de a legfontosabb tulajdonsága, hogy az aknét okozó baktériumok sejtmembránját károsítva megöli azokat.

Hátrány: 1. A sejtmembrán-károsító hatás oxidáción, szabad gyökök keletkezésén alapul, vagyis a benzoil-peroxid öregíti a bőrt, mert károsodik a kollagénállomány is. Plusz a stratum corneum E-vitamin-szintje is lecsökken, ami a bőr kiszáradását, égő, csípő érzést, hámlást, kipirosodást okoz. 2. Mindenféle ruhát kifehérít, amivel érintkezik, de akár még a haj színét is kiszedheti.

Fontos: Bár a retinol is nagyágyú a pattanások kezelésében, a benzoil-peroxid tretinoin-(retinolsav-)tartalmú készítménnyel nem használható egyszerre. Az egyik az esti, a másik a reggeli rutinba kerüljön. Fényvédőzni kötelező, bőségesen hidratálni muszáj mellette.

Alternatíva: A tegnap bemutatott azelainsav, úgy tűnik, legalább annyit tud, mint a benzoil-peroxid. A teafaolaj szintén megöli a pattanásokat okozó baktériumokat, kevésbé irritáló, mint a benzoil-peroxid, viszont a hatása is lassabb. (Persze a benzoil-peroxid sem egy nap alatt hat.) Érdemes vivőolajjal hígítani az irritáció elkerülése érdekében. És természetesen az AHA- és BHA-hámlasztás is segíthet a pattanások ellen, erről már sok szót ejtettünk, de nem annyit, hogy ne következhetne még egy tanács ezzel kapcsolatban.

További olvasnivaló:

17. A kevesebb néha több. (Clara012)

Érthető módon mindenki vágyik a szép bőrre és a lehető leggyorsabb idő alatt szeretné elérni azt. A legtöbb terméknél alkalmazott “minél gyakrabban használom, annál jobban hat” módszer nem érvényes a kémiai hámlasztókra. A kevesebb néha több. Lassan járj, tovább érsz. Egy fecske nem csinál nyarat. Eső nélkül nincs szivárvány. De hogy ne csak elcsépelt szólásokat, közmondásokat írjak, íme néhány alapszabály a biztonságos hámlasztáshoz.

  1. Érdemes heti egyszeri használattal kezdeni, mivel ha túl lelkesek vagyunk, könnyen túlhámlasztás lehet a vége. Száraz, feszülő, hámló, érzékeny bőr utalhat erre. Ha pár hét után kevésnek érezzük, lehet növelni a gyakoriságot az ésszerűség határain belül. Vegyük figyelembe a hatóanyag típusát és koncentrációját, valamint a bőrtípusunkat.
  2. Ha megtaláltuk a megfelelő gyakoriságot, tartsunk ki mellette, sajnos csodára nem képes, így, ha csak hébe-hóba kenjük föl, a várt hatás elmarad.
  3. A hámlasztók miatt gyorsul a bőr megújulása, így meglévő mitesszereink is hamarabb “megérnek”, így ideiglenesen a bőrképünk rosszabbodhat. Teoretikusan a reggeli és esti rutinba is beilleszthetnénk, mivel a fényérzékenyítő hatása esti használat mellett is érvényesül. Ennek ellenére nem ismerek olyat, aki nappal használná, valószínűleg este mindenki több időt tud rászánni a bőrápolásra.
  4. Ha már itt tartunk akkor azt is kiemelném, hogy fényvédő nélkül nincs értelme hámlasztani. Visszafordíthatatlan károsodást okozhatunk  és becsapós módon ezek csak évek múlva látszanak!
  5. A hámlasztóval egyszerre nem érdemes más “agresszív” hatóanyagokat (C-vitamin, retinol) használni, ezeket hagyjuk meg a reggeli rutinba vagy más napokra.

További olvasnivaló: Skinsmart

18. Kényeztetés: mi az, ami nélkül lehet élni, de hosszú távon nem érdemes?

Leegyszerűsítve minden a “kényeztetés” kategóriába tartozik, ami nélkül föl lehet építeni egy alaprutint. Ez bőrtípustól függően lehet egy peptides, anti-aging szérum (fényvédő nélkül nincs értelme), lehet egy kevés kompromisszumra kényszerítő fátyolmaszk (illatmenteset nem könnyű találni, de vigasztaló a tudat, hogy némelyiknek még az alkohol is megbocsátható), de akár egy jó szemkrém is lehet kényeztetés, ha arcápolásról van szó.

  • Peptides szérumok: Nem lehet elégszer elmondani, hogy a legtöbb hatóanyag és termék általában nem hoz azonnali változást, ez fokozottan igaz a peptidekre. Kutatások szerint segítenek a bőr kollagénjének újraépülésében (ezen alapul, hogy ránctalanítónak tartják őket), de abban mindenki megegyezik, hogy az eredményhez hosszú, rendszeres használat szükséges. Ezért az a véleményem, hogy a kezdő rutinban nem ezeknek kell kiemelt helyen állni, de ha az alapok megvannak, lehet velük játszadozni. További olvasnivaló: Szépségreceptek
  • Fátyolmaszkok, bolti maszkok, sleeping packek (éjszakai pakolások): Talán az a legnagyobb előnyük, hogy (jó esetben) VAN instant hatásuk, plusz nem elhanyagolható az a jó érzés sem, ami azzal tölti el az embert, amikor tud magára a szokásostól kicsit több időt szánni, maszkkal vagy pakolással relaxálni. (A Balea fekete szövetmaszkja nekem azért különösen kedves, mert van külön szemhéjra hajtható része, így minden fényt kizárva nagyon pihentető a használata.) Az éjszakai pakolások, vagyis a szokásos hidratálókrém fölé kent plusz krém kategóriájában a COSRX mézes és rizses verzióját azért szerettem, mert az én normál-zsíros bőrömnek elég hidratálást nyújtottak önmagukban is, nappalra is használtam ezeket. A bolti, tasakos és tégelyes, lemosandó maszkok INCI-jét érdemes alaposan átnézni, mert sokszor a túlzott illatosítás többet árt, mint amennyi hasznos hatóanyag van bennük. A házilag kevert agyagos maszkok használói szerint pedig bolti agyagmaszkra nagyjából fölösleges pénzt kidobni. (Az egyéb házi maszkokról érintőlegesen lesz még szó karácsonyig.) További olvasnivaló: Habos Kakaó
  • Szemkrém: Az egyik tábor szerint egy jól megválasztott, alkohol- és illatmentes arckrém is megfelel erre a területre, a másik tábor szerint maximálisan figyelembe kell venni a szemkörnyéki bőr vékonyságát, érzékenységét és az egyéb problémákat (puffadás, elszíneződések, áttűnő erek). Nyilvánvaló, hogy problémamentes, fiatal, ránctalan szemkörnyék esetében valóban elég lehet a szokásos arckrém is, később pedig érdemes szétnézni a kínálatban, különösebb csodavárás nélkül. További olvasnivaló: Skinsmart | Habos Kakaó

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

IV. A rendszer és a kiegészítések

tudatos4

19. A koreai (ihletésű) rétegezős bőrápolási rutin nem annyira időrabló, mint amilyennek elsőre látszik: szabd magadra!

A rétegezős arcápolás a koreai termékek térhódításával együtt vált egyre elterjedtebbé. Tíz lépésről szokás beszélni, de szerintem nem is a lépések száma a fontos, hanem annak a felismerése, mennyire személyre szabottá tehető az otthoni bőrápolás a rétegezős rutinnal. Két általános szabály van: Arctisztítás után 1. a könnyebb állagtól haladunk a nehezebb felé; 2. a vizes állagoktól haladunk az olajosabb felé.

  1. Sminkeltávolítás olajos lemosóval
  2. Arctisztítás – double cleansing pipa!
  3. Hámlasztás – a koreaiak ebben a lépésben fizikai peelingre gondolnak, de a kémiai hámlasztót is be lehet ide illeszteni, ha az állaga megengedi.
  4. Tonik
  5. Esszencia
  6. Kezelések: booster, szérum, ampoule – vagyis bármi, ami magas hatóanyagtartalmú, és konkrét bőrprobléma kezelésére találták ki.
  7. Fátyolmaszk
  8. Szemkrém
  9. Hidratálókrém
  10. Nappal: fényvédő; Este: sleeping pack/éjszakai maszk

További olvasnivaló:

Kommentárok:

  1. Jól látszik, a koreai rutinban milyen kiemelt fontossága van a több termék általi hidratálásnak: nem véletlen, hogy akár a száraz, akár a zsíros-vízhiányos bőrűek közül sokan hamar rákapnak legalább a tonik-esszencia-hidratálókrém hármasára.
  2. Vannak 5,5-től alacsonyabb pH-jú tonikok, ezeket kifejezetten a hámlasztás előkészítéseként találták ki, értelemszerűen a kémiai hámlasztó előtt kell fölvinni.
  3. Vannak krémes hámlasztók is, ezeket szerintem nem olyan könnyű beilleszteni a 10 lépésbe, de épp az állaguk miatt akár a hidratálókrémet is meg lehet velük spórolni.
  4. Caroline Hirons szépségápolási szakértő szerint a szemkrémet rögtön arctisztítás után érdemes fölvinni.
  5. A koreaiak komolyan gondolják a mindennapos fátyolmaszkozást, ami tagadhatatlanul jólesik a bőrnek, környezetvédelmi szempontból viszont elég aggasztó a rengeteg szemét, amellyel ez jár.

Csak ésszel: Érthető, hogy nem mindenki érzi úgy, van ideje a tíz lépésre nap mint nap. Csakhogy nincs kőbe vésve a tíz lépés, inkább abban segít eligazodni, mi mire való, mit hogyan érdemes használni, melyik terméktől mit érdemes várni. Értelemszerűen reggel nincs szükség double cleansingre, illetve hámlasztani is inkább este szokás, és nem is kell minden nap, sőt. Ami szerintem (és mások szerint is) a lényege, szíve-lelke a koreai bőrápolásnak, az egyfelől a könnyű hidratáló folyadékok rétegezése, másfelől az a szemlélet, hogy nem “sok az egyben” típusú termékeket használnak, épp ellenkezőleg. A fátyolmaszkok pedig bárki otthoni wellnessprogramjába beilleszthetők, egy kis kényeztetésként. (Lásd: 18. tipp)

20. Néhány apró szokás is segíthet a jól megválasztott kozmetikumok mellett.

Egy halom pénz elköltésére való biztatás helyett (és mellett) a mai tipp olyan szokásokat foglal össze, amelyeket tudatos bőrápolóként (is) érdemes rutinná tenni vagy épp elhagyni.

Tedd!

  • Fertőtlenítsd a telefonod kijelzőjét rendszeresen.
  • Cseréld a párnahuzatodat és mindenféle, az arcoddal érintkező textilt sűrűn.
  • Figyelj oda a sminkeszközeid (ecsetek, szivacsok) tisztaságára.
  • Figyelj oda a bőröd állapotára, jelzéseire. Clara012-vel gyakran beszéljük, hogy azért tűnnek fel apróságok, icipici változások is, mert sokkal többet és talán értőbb szemmel figyeljük a bőrünket, mint régebben, amikor még photoshopolt arcot vártunk (na jó, valószínűleg csak én vártam) pl. a hámlasztástól.

Ne tedd!

  • Ne nyúlj piszkos kézzel az arcodhoz.
  • Próbáld megállni úgy egyáltalán, hogy folyton az arcodhoz érj.
  • Sose légy durva a bőrödhöz, akár törölközőről, akár krémezésről (mozdulatokról), akár (ne adj’ Isten) fizikai peelingről van szó.

Személyes: 1. Amikor állandóan nyomkodtam otthon az arcom, sokat segített, hogy egy cetlit ragasztottam a tükörre, amellyel megtiltottam magamnak a nyomkodást. 2. Gimnazistaként kedveltem a garbókat és a hosszabb, lógós fülbevalókat. Sok idő telt el, mire rájöttem, hogy a nyakamon körben keletkező pattanásoknak legalább egy részéért ezek a felelősek. További olvasnivaló: Habos Kakaó (Clara012 személyes beszámolója)

21. A beszerzéssel kapcsolatban általános igazság, hogy nehéz megúszni rendelés nélkül, ha igazán jót akarsz.

A tippek között eddig szándékosan nem szerepeltek konkrét termékajánlók, a 21.-nek sem ez lenne a lényege. Bár a határ a csillagos ég, ha az árakat tekintjük, tudom, mennyire megterhelő szembesülni azzal, ha valaki belecsöppen a tudatos bőrápolásba, mennyi mindent kell(ene) venni, lecserélni, és mindez milyen sokba kerül. Éppen ezért inkább low-budget ötleteket raktam össze. (Ha megtanulsz INCI-t olvasni, és magasabb a bőrápolásra szánható kereted, már úgyis gyorsan meg fogod találni a számodra legjobb dolgokat.)

Olajos sminklemosó
  1. patikai mosdókenőcs (ásványi olaj az alapja, az INCI végén pici alkohol van);
  2. Alverde gel-to-milk Reinigungsgel (limitált, DM, közel sem tökéletes az INCI, állítólag a használhatóság és az állag sem a legjobb, szóval lehet, hogy egyeseknek nem meghozza, hanem elveszi a kedvét az olajos sminklemosástól);
  3. A legjobb rendelni valamilyen jó kis koreai darabot, vagy akár az új Tindigo-lemosót.
Arclemosó
  1. személyes kedvencem a Babylove Sensitive Pflegebad (DM), Clara012-től kaptam a tippet, jobbat nem is mondhatott volna;
  2. sokan szeretik a mindenmentes Balea Med Ultra Sensitive Waschgelt (DM – és épp most látom, hogy elvileg már nem gyártják, de gondolom, megújult köntösben hamarosan visszatér, az INCI-t persze át kell majd nézni, mert nem egyszer fordult már elő, hogy reform címén elrontották azt, ami korábban jó volt)
Fényvédő

Ha igazán jót keresel, arcra, ráadásul fizikait, akkor szinte lehetetlen megúszni a rendelést, Koreában és Japánban nagy a választék. Ha valamiért nem opció a rendelés, akkor a patikákban főként a Bioderma és az Uriage termékei között érdemes szétnézni. Saját tapasztalat alapján a kémiai és hibrid szűrős Bioderma LEB-et jó szívvel tudom ajánlani, a blogon Clara012 és én is írtam róla. Itt pedig a fényvédelmet érintő bejegyzéseink listáját találod.

Hidratálás
  1. tonik:

a) az egészen jó összetételű kék Garnier mostanában eltűnt a polcokról, kár érte;

b) Balea Med Ultra Sensitive tonik (DM) – az INCI nem rossz, valószínűleg nem veszi föl a versenyt egy koreai, gazdagabb darabbal, de egynek elmegy;

c) nehéz megúszni a koreai rendelést, ha igazán jót szeretnél

2. esszencia: a nyugati arcápolásban nem létezik ez a kategória, Koreából érdemes rendelni, majd szerelembe esni. (További olvasnivaló: Habos Kakaó)

3. hidratálókrém:

a) a régi Balea Med Ultra Sensitive Intensivcreme (DM, rózsaszín-fehér csomagolás) ureával dúsítva tért vissza, vagyis inkább a száraz bőrűeknek lehet megfelelő;

b) zsíros bőrre mindenféle könnyű krémeket, lotionöket szintén Koreából érdemes rendelni, a legtöbb drogériás termékben alkohol van. (További olvasnivaló: Habos Kakaó)

Kezelések
  1. kémiai hámlasztás: a Geek & Gorgeous és a Paula’s Choice deluxe mintáit meg úgy általában a mintákat tudom javasolni, az enzimes peelingek közül pedig a Ziaja érzékeny bőrre való terméke nagyon pénztárcabarát. Hatalmas kiszerelések vásárlása elsőre nem biztos, hogy a legjobb ötlet, bár a Müllerben csábító lehet az Alcina Skin Manager AHA Effekt-Tonic.
  2. egyéb kezelések: Tindigo, The Ordinary, patika – talán már unalmas, mennyit szajkózom, hogy válogass ésszel, de ettől többet nem tudok most sem tanácsolni. Drogériás darabokat ezen a szinten nem igazán tudok kiemelni, talán a Balea Vital pigmentfolt elleni koncentrátumot kivéve, amelynek nem makulátlan az INCI-je, de az elején ott a niacinamid. Az azelainsavval kapcsolatban pedig az Auchanban beszerezhető Cosmia Pure mattító krém jut eszembe.
Kényeztetés

Bár úgy tűnik, a koreai, drágább fátyolmaszkokkal egyelőre nem veszik föl a versenyt a hazai drogériás darabok, a Balea fekete fátyolmaszkja és a Vital személyes kedvencem. Peptides (és mindenmentes, jóárasított) szérumot a The Ordinarytől (itt és itt írtunk róla) érdemes nézni, szemkörnyékápolók és sleeping packek terén viszont ismét labdába rúgnak a drogériák is: a Balea Men Energy Q10 szemkörnyékápoló egy korrekt darab, a nem túl régen bevezetett Balea Schlafmaskék pedig ugyan nem említhetőek egy napon mondjuk a COSRX-szel, de olcsók, cukik, a műfajjal ismerkedésre nem rosszak.

További olvasnivaló: LaViktoire

22. A szép bőr nem a vakolatnyi sminkkel kezdődik, de a sminkelésnek is van hatása a bőröd állapotára.

Clara012-vel mindketten azt valljuk, hogy a szép bőr nem a vakolatnyi sminkkel kezdődik, talán ezért is érdekel mindkettőnket jobban a bőrápolás, mint a sminkelés. Persze ez nem azt jelenti, hogy ne sminkelnénk magunkat, éppen csak hosszú távon kifizetődőbbnek találjuk kezelni a kezelhető bőrhibáinkat, mint folyton takargatni azokat. Ha úgy döntesz, belevágsz a tudatos bőrápolásba, hamar szembesülhetsz azzal a kérdéssel: jó-jó, a bőrápolási termékeimet megpróbálom irritatív anyagoktól mentesen válogatni, de mi legyen a sminktermékekkel? Azokkal is legyek ugyanilyen tudatos? A válasz mi más lenne, mint igen. A mindennapos alapozódban, BB-dben ugyanúgy fölösleges az alkohol, ahogy a hidratálókrémedben, főleg, ha még látod is a negatív hatását, pl. kiszárad tőle a bőröd. Ami 6-8-10-12-akármennyi órát tölt a bőrödön smink formájában, azt is ugyanolyan gonddal érdemes megválogatni, mint az arcápolóidat.

Praktikum: A szempillaspirálok lejárati idejét különösen érdemes komolyan venni, főleg, ha már viszket, könnyezik, begyullad tőle a szemed, de általános szabály, hogy lejárt termékkel ne sminkelj. Ha ismeretlen eredetű mitesszerek, pattanások jelennek meg az arccsontodon, és már minden mást kizártál, nézd át a pirosítód, highlightered, bronzosítód, kontúrterméked INCI-jét: lehet, hogy ott rejtőzik egy komedogén összetevő. (Én egy Essence pirosítóval jártam így még régebben.)

23. Sokan foglalkoznak a tudatos bőrápolással az összetevők szintjén. Honnan érdemes tájékozódnod? És honnan nem?

Ez a tipp elsősorban a tiszteletről szól. Arról, kiktől tanulok/tanulunk nap mint nap, amióta érdekel a tudatos bőrápolás.

Krémmánia blog és adatbázis: A szakértői cikkek és a rengeteg feltöltött INCI nemcsak kezdőknek, de haladóknak is mindennapi mankó lehet.

Skinsmart: Akár egy konkrét termék érdekel a webshopból, akár bőrproblémával vagy összetevővel kapcsolatban szeretnél olvasni, a Skinsmarton található szakértői cikkek és termékleírások sok kérdésedre választ adhatnak.

Tindigo (Tajti Ildikó), Szépségreceptek: Hámlasztás? Fényvédelem? Szulfátmentes lemosók? Azt hiszem, nagyon sokan vágtunk bele e blog miatt a tudatos bőrápolásba. Sok információ egy helyen, érdemes rászánni az időt az olvasásra.

Ecsetelő: Mostanában ritkán frissül, de a bejegyzések ma is megállják a helyüket. Ha érdekel a Roaccutan-kúra, akár a YouTube-on is követheted Petrán Ágnes beszámolóját és küzdelmét az aknéval.

Krémesen szép az élet: Röviden: addig olvasd, amíg tudod. Hosszabban: Szandra tudása az összetevőkről és a termékfejlesztésről a blogon a profi tesztekben hasznosul.

Tudományos Szépség: Az Instagramon már az azelainsavnál írtam kommentben, hogy amit tudok erről az összetevőről, azt Salomé bejegyzése miatt tudom. Akár egy konkrét összetevővel, akár koreai termékekkel kapcsolatban van kérdésed, nála nagyon jó eséllyel találsz rá választ.

Skinlatte: Leginkább a The Ordinary megismeréséért vagyok hálás.

+1: LabMuffin – Angolul tudóknak, és főleg az Instagramját ajánlom, de persze a blogbejegyzések is nagyon hasznosak, a benzoil-peroxidról szóló tippet az ő posztja alapján írtam.

Meg még +1: CosDNA – A Krémmániához hasonló adatbázis, ha koreai termék INCI-jét keresed, és a Krémmánián nincs fönn, itt is érdemes rákeresni, plusz figyelni a feltöltés dátumát.

És honnan nem érdemes tájékozódni? Leszólás helyett jöjjön nagy általánosságban a Pinterest, a szódabikarbóna-citromlé-borzalom arcpakolásokkal és a shea- meg kakaóvajból kevert házi fényvédőkkel. Sose dőlj be pusztán egy szép fotónak.

24. Bőrápolást ajándékba?

Ha úgy érzed, lenne olyan ember, akit te – akár az e tippek alapján, akár máshonnan magadba szippantott tudás alapján megajándékoznál okosan választott termékekkel, szerintem akkor jársz a legjobban, ha előre egyeztetsz a megajándékozandóval. Pl. fölösleges drága hámlasztót venni ajándékba, ha a másik nem hajlandó fényvédőzni. Fényvédőt is csak akkor érdemes venni másnak, ha tökéletesen ismered a bőre igényeit (pl. rozaceásnak nem veszünk kémiai fényvédőt, ahogy kopasznak sem fésűt) és preferenciáit. Vesszőparipám még, hogy bármennyire is csábítók a The Ordinary árai, egyelőre nem lehet még a legalapabb rutint sem összeállítani velük, hiszen nincsenek arclemosóik és fényvédőjük. Ami szerintem kedves és kevésbé kockázatos ajándék lehet, az mind a kényeztetés kategóriából kerül ki: fátyolmaszkokkal és különlegesebb, peptides szérumokkal nagyjából bárkit meg lehet lépni. A fátyolmaszk kockázata és anyagi vonzata a legkisebb, ráadásul az is örülhet neki, akit nem érdekel annyira a tudatos bőrápolás. Egy anti-aging szérum is lehet kedves ajándék, de fényvédő nélküli rutinban valószínűleg nem sok hosszú távú hatása lesz.

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Ha a tippek sorát az Instagramon követted, Clara012-vel együtt itt is köszönjük szépen, hogy velünk tartottál, köszönjük a figyelmed, reméljük, élvezetes volt nyitogatni ezt az adventi naptárat még akkor is, ha nem kézzel fogható ajándékokat tartalmazott.

Ha bármilyen más okból csöppentél ide, köszönjük, hogy elolvastad ezt a hosszúra nyúlt bejegyzést, reméljük, hasznos volt. Tudom, hogy a tippek sora alapján úgy tűnhet, 1. túlságosan az egyes problémákat és azok kezelését toltuk előtérbe, illetve 2. mintha azt gondolnánk, mindent megold az INCI-olvasás. Egyik sem igaz. 1. A “holisztikusabb”, nem kifejezetten problémaközpontú, inkább a bőr általános jólétét vadonatúj összetevőkkel és technológiákkal segítő márka, a DECIEM alá tartozó NIOD olyan termékeket készít, amelyekről sok tudatos bőrápoló álmodik, viszont az ismerkedést szerintem nem feltétlenül ezekkel a szuperösszetevőkkel és technológiákkal kell kezdeni. 2. Az INCI olvasása és a tájékozódás nem helyettesíti az orvosi kezelést, tanácsadást és úgy általában a professzionalitást, de Clara012 nevében is mondhatom, hogy a tudatos bőrápolás mindkettőnk számára nagy javulást hozott, ezt művelni és erről írni pedig nagyon szórakoztató hobbi.


A Habos Kakaó követése: Bloglovinon Facebookon | Instagramon

Tudnivalók kezdő tudatos bőrápolóknak | Összefoglalás” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Szuper lett ez a kalendárium, a bejegyzés meg azért jó, mert a kezdők egyben átláthatják a lényeget, nem kell sok honlap között ugrálni és órákat tölteni a mazsolázással.

    Kedvelik 1 személy

  2. Azt gondolom magamról, hogy profi bőrápoló vagyok (legalábbis a sajátomat ismerem), aztán mindig jön valami új probléma, ami miatt újra kezdőnek érzem magam, úgyhogy szerintem gyakorlottabbaknak is hasznos ez az átfogó lista, nagyon örülök neki, hogy megcsináltátok. Nagy munka lehetett, hogy ilyen részletes, de mégis átlátható! 🙂

    Kedvelik 1 személy

    1. Köszönjük szépen! 🙂 Profik számára leginkább abban látom a kalendárium és a bejegyzés hasznát, hogy van mit odaadni/átküldeni/linkelni a kezdő, érdeklődő ismerősnek/barátnőnek/családtagnak, ki lehet egészíteni saját magyarázattal, tapasztalatokkal stb. Egyébként nem is az volt a nagy munka, hogy megírjuk magukat a tanácsokat, hanem a témák és a logikus sorrend kitalálása – ezzel jó sokat elszöszöltünk. 🙂 De megérte.

      Kedvelés

Kommentek

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .