Szépségápolás – Bőrtípusom, szokásaim

Azt hiszem, valószínűleg sokkal hasznosabbak lesznek a terméktesztek és a szépségápolási rutinomat körüljáró bejegyzések, ha egy összefoglaló bejegyzésben leírom, milyen a bőrtípusom jelenleg, és hogyan jutottam el idáig. 

SzépségápolásBőrtípusom, szokásaim

Két évvel ezelőtt kezdtem tudatosan foglalkozni a bőrápolással. Addig éveken keresztül főként a reklámokból és a csomagolás alapján tájékozódtam, és zsíros, mitesszeres, tág pórusú, de szerencsére csak ritkán pattanásos bőrömre sokféle drogériás terméket kipróbáltam. Szinte minden hibát elkövettem, amit csak lehet. Erős, szárító lemosókat használtam, mert azt gondoltam, a napi piszoktól mitesszeres a bőröm. Alkoholos tonikokat kentem rá, pl. a Clinique 3-lépéses programjából a 3-as típusú, rózsaszínt. (Nem lett szebb a bőröm, nemhogy a toniktól, a teljes 3 lépéstől sem.) Fizikai radírokkal dörzsöltem, szintén a pórusok tisztulásának reményében. A hidratálókrémektől ódzkodtam, hiszen gyakran volt zsíros a bőröm, nem éreztem szükségét semmilyen krémnek, és azt is gondoltam, a plusz zsírtól biztosan még csúnyább lesz a bőröm. Utólag visszagondolva szerintem nem volt nagyon vészes a helyzet, de hiú vagyok, mániám a tökéletesség, meg aztán ki ne szeretne magának olyan bababőrt, amelyet sminkelni sem kell, mert önmagában gyönyörű?

Valahogy rátaláltam a Krémmánia blogra és adatbázisra, továbbá a Szépségreceptek oldalra és az Oh My Brush blogra. Ez a négy oldal segített abban, hogy elkezdjek kialakítani egy tudatos arcápolási rutint. Megrendeltem életem első Paula’s Choice (PC) termékeit, egy 8%-os AHA-, és egy 2%-os BHA-hámlasztót (egy-egy deluxe mintát, ezek is több hónapig kitartottak). Vettem fényvédőt, kidobtam az alkoholos tonikokat, lecseréltem az arclemosómat illatmentes babafürdetőre, több év után ismét beszereztem egy hidratálókrémet. A szempontjaim a következők voltak a vásárlásnál:

  • Az arclemosó legyen gyengéd, kíméletes. Fölösleges túlszárítani a bőrt, arra csak még több faggyútermelés lesz a válasz. Ne legyen benne durva habzóanyag, illatanyag. Ezzel nem vacakoltam sokat. A Babylove, illetve Babydream illatmentes babafürdetők olcsók, kíméletesek, könnyen elérhetők.
  • A tonik legyen alkohol- és illatanyagmentes, hidratáló. Ebből többféle koreai darabot kipróbáltam már, még nincs kedvencem. Nyáron azért jól jönnek, mert zsíros bőrön akár a hidratálókrémet is helyettesíthetik, és csak fényvédőt kell rá kenni reggel. Ebből is látszik, hogy a koreai tonikok nem arctisztításra, hanem a hidratálásra valók. (Ebay linkek azokhoz, amiket kipróbáltam: itt és itt.)
  • A nappalra használt hidratálókrém legyen könnyű, mert még jön rá a fényvédő. Ne tömítse el a pórusaimat, ne tartalmazzon denaturált alkoholt és illatanyagot. Itt sincs állandó termékem, bár a Mizon hialuronsavas hidratálóját (ebay-link) többször újravettem, aztán valami tartalmasabbra vágytam. Így került hozzám egy hatalmas adag Benton csiganyálas-méhmérges lotion (ebay-link). Ez pár napon belül el fog fogyni, kicsit rá is untam, mert legalább fél évig használtam, úgyhogy a COSRX rizses krémjét (ebay-link) rendeltem meg most helyette.
  • A fényvédő legyen legalább 30-as fényvédőfaktorú, ne tartalmazzon denaturált alkoholt, ne hagyjon olajosan fénylő felületet maga után, könnyű legyen rá sminkelni. Hámlasztás mellett kötelező télen-nyáron fényvédővel kenni az arcunkat, de igazából ez az egyik legjobb ráncmegelőzés is, amit tehetünk. Nagyon sokat kísérleteztem, míg megtaláltam a számomra jelenleg tökéletes fényvédőt, az A’pieu márkától (ebay-link). Ez a fényvédő nem illatanyagmentes, de annyira bevált, és annyira szeretem, hogy itt kompromisszumot kötöttem.

Úgy tűnt, ár-érték arányban akkor tudom összerakni magamnak a legjobb rutint, ha nem a csomagolást és a márkát figyelem, hanem az összetevőket. De az INCI-elemzéshez nem értettem (az ellenkezőjét most sem állíthatom magamról), így rengeteget olvastam Oh My Brush-nál, aki nagyon sok koreai terméket ajánl a blogján, és nála láttam először a koreai rétegzős rutinról is cikkeket. Nekem szimpatikus az a hozzáállás, hogy ne egyetlen csodakrémmel akarjuk ápolni a bőrünket vagy helyrehozni a problémákat, hanem a bőrünk igényei szerint rétegezzünk különböző hatóanyagú kozmetikumokat egymásra. Nem azt állítom, hogy mindenkinek minden reggel és este tízféle krémet kell magára kennie, mert az lesz mindenre a megoldás. Inkább a hatóanyagokra érdemes figyelni, és aszerint válogatni.

Nekem tehát a faggyútúltermelést kellett normálisra állítani, finomítani a pórusaimat, hidratáltan tartani a bőrt, és megelőzni a bőröregedést. Sok-sok próbálgatás után a heti egy AHA- és heti egy BHA-hámlasztás vált be nekem, így tiszták, kisebbek a pórusaim. (Az AHA a PC 8%-os gélje továbbra is, a BHA pedig a COSRX Blackhead Liquidje (ebay-link). Ez utóbbi sokkal kíméletesebb, mint a PC 2%-os BHA liquidje, amelyet előtte próbáltam.) A hámlasztástól és a hidratálóktól nagyon puha az arcom, télen normális a faggyútermelése is, nyáron azért picit kifényesedik a bőröm. Kozmetikushoz nem járok tisztíttatni, mert kamaszkoromban nagyon sokszor nagyon csúnyán szétnyomkodták a bőröm, és sem időm, sem pénzem nincs arra, hogy elkezdjek kísérletezni e téren is.

Összefoglalva: A problémásabb, zsíros arcbőröm két év alatt a tudatos ápolásnak köszönhetően szinte teljesen problémamentessé, normál faggyútermelésűvé vált. A tudatos ápolás nálam egyelőre egy jól összerakott alaprutint jelent, vagyis amiket magamra kenek, azok inkább minimál összetevőlistásak, nincsenek telerakva különleges hatóanyagokkal. Így szinte biztosan nem irritálom  a bőröm, amely egyébként szerencsére nem érzékeny, de jobb az óvatosság. A koncentrált formában jelenlévő különleges összetevők, amelyek egy-egy problémára megoldására fókuszálnak, vagyis a szérumok egyelőre még hiányoznak a rutinomból, de hamarosan elkezdem használni reggelente a Purito C-vitaminos szérumát (ebay-link), a három kívánságlistás szérumból (ebben a bejegyzésben írtam róluk röviden) ugyanis most ez lett a befutó. Még egy lépéssel közelebb a szép bőrhöz. Legalábbis remélem.

Bloglovinnal is követheted a blogot!

A blog Facebook-oldalát itt találod.

Reklámok

Szépségápolás – Bőrtípusom, szokásaim” bejegyzéshez 7 hozzászólás

  1. nagyon hasonló a bőrtípusunk, és örülök, hogy rátaláltam a blogodra, szerintem sok hasznos dolog lesz itt számomra 🙂
    én egy ideje használom a Purito C vitaminos szérumot, én nagyon szeretem, szerintem neked is tetszeni fog 🙂

    Kedvelés

    1. De jó, nagyon örülök Neked! A Purito nekem is tetszik eddig, valahogy már a felkenés után szebbnek, simábbnak, ragyogóbbnak (nem zsírosnak) látom az arcom, de lehet, hogy ez csak placebo. 😀 A Te szérumod is narancssárga? Picit megijedtem, mikor megérkezett, és megláttam, mert attól féltem, hogy már tönkrement, oxidálódott benne az aszkorbinsav. De KM-en páran írták a megjegyzéseknél, hogy nekik is narancssárga a szérum.

      Kedvelés

Kommentek

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s