Szót kér a védelem | Sajtószemle III.

Mélységesen elszomorított a WMN néhány nappal ezelőtti fényvédős cikke. A Bioderma megszervezte a Fényvédelem Hetét. A La Roche-Posay egész májusban akciósan kínálta az Anthelios fényvédőket. Az egyik beauty blogger arról posztolt, hogy túlesett az évi melanómaszűrésen. Egy másik szépségblogon évek óta lehet arról olvasni, hogy a legjobb anti-aging a fényvédő. Néhány nap alatt ideérnek hozzánk a tengerentúlról is (akár Amerikából, akár Ázsiából) a legmodernebb és legkényelmesebb fényvédők. És egy, a Facebookon majdnem százezres követőtáborral rendelkező magyar portál szerkesztősége a napon aszalódott Törökországban, és állítólag fényvédőket tesztelt. Még jó, hogy nem a fényvédők illatát értékelték, ettől a tartalomtól már csak az lett volna rosszabb.

Szót kér a védelem

Kifogások

Kezdem azzal, hogy rémes a cím. Annak, aki minden nap fényvédővel keni a bőrét, nagyon furcsán hangzik egy mondatban a naptej és az aszalódás szó. Aki pedig (még) nem ennyire tudatos, abban miért kell azt erősíteni, hogy igen, a nyaralás szerves része a napon aszalódás?

A bevezetés azt ígéri, leégés elleni tippeket kapunk. Ebből gyakorlatilag alig valósul meg valami. A szerző hozzáállása a fényvédelemhez e cikk alapján nem ítélhető meg egyértelműen, de szerintem a tudatlanság, a tájékozatlanság és az (ön)irónia furcsa keverékéből összeálló cikk többet árt, mint használ.

Mit tudunk meg a szerző személyes szokásairól, hozzáállásáról?
  • Télen a hűtőben tartja a nyáron vásárolt naptejeket, mert túl drágák ahhoz, hogy megromoljanak. Kár, hogy egyrészt nem nézi meg a “méregdrága flakonok” hátulját, ahol mindig feltüntetik, felbontás után mennyi ideig jó az adott naptej, és ez általában egy év. Vagyis lejárt naptejjel kenegetni magunkat nem a legbiztonságosabb, mindegy, hogy 799 vagy 7999 Ft-ba került a flakon (és a benne lévő anyag). (Azt pedig csak zárójelben jegyzem meg, hogy sokan télen sem a hűtőben tartják a naptejet, hanem szorgosan kenik vele az arcukat.)
  • Bár a bevezetésben az szerepel, hogy a cikk szerzője és/vagy szerkesztője nem hisz a csodaszerekben, az új fényvédőnek mégis meg kellene szüntetnie a narancsbőrt és a ráncokat, továbbá hidratálnia is kellene. Érzem az iróniát, de nem tudom, miért van szükség a fényvédő kifigurázására.
  1. Mindenki tudja, hogy a narancsbőr elleni hatékony küzdelem nem krémekre, hanem a megfelelő táplálkozásra és mozgásra épül.
  2. A már kialakult ráncokat csak a botox, illetve a hialuronsavas injekció szünteti meg (egy időre), a kialakulásuk ellen viszont az UV-károsodás megelőzése, vagyis a fényvédelem a leghatékonyabb mód. És ha már folyton az árak vannak terítéken: érdemes lenne összehasonlítani egy botoxolás költségeit azzal az összeggel, amelyet egy rendszeresen fényvédőző ember naptejre költ egy évben.
  • Hidratálást természetesen lehet várni egy fényvédőtől, aki kent már magára bármilyen mezei naptejet, amelyben van vizes fázis és emolliensek, néha akár még túl soknak is érezhette a hidratálást. (Abba most ne menjünk bele, hogy a Biodermának is van olyan fizikai fényvédője, amelyben nincs vizes fázis, a szárazabb bőrűek általában nem is szeretik, mert a nap végére húzódik alatta az arcuk.)
  • A csokibarnaság igényét viszont nem tudom ironikusan olvasni, hiszen a WMN nyaralási naplójában máshol is esett erről szó. Érdemes lenne tisztázni, hogy a csokibarnaság már a bőrkárosodás jele. Vagyis ebben a szituációban máshogy néz ki a kecske és a káposzta esete. Vannak, akik azért kenik magukat fényvédővel nyaraláskor, mert szeretnének lebarnulni, de nem szeretnének leégni. A fényvédőre ebben az esetben kerékkötőként tekintenek. És vannak, akik szeretnének mondjuk vízparton nyaralni, ezért az elérhető legmagasabb fokú védelmet biztosítják a bőrüknek, elfogadva azt, hogy a barnulás nem lehet cél, sőt ugyanúgy kerülendő, mint a leégés.
vízparti nyaralásbarnulásfényvédő
Kisarkított és lebutított, de talán szemléletes
  • “Személy szerint az érdekelt igazán, hogy érdemes-e tízszer annyit fizetni a napvédelemért, figyelembe véve azt, hogy egy bőröm van, és nem szeretném kitenni a bőrráknak, az idő előtti öregedésnek, meg az összes többi rémálomnak.” Sajnos ebből az idézetből is csak annyi látszik, hogy a szerző hallott már a bőr “rémálmairól”, mégsem azt hangsúlyozza, hogy éppen ezek miatt elsősorban nem az ár alapján érdemes fényvédőt választani. Itt lehetne beszélni az UVA-sugárzásról, amely a bőr öregedését okozza, és az ózonréteg nem szűri ki, illetve az UVB-sugárzásról, amely a bőr kipirosodását, leégését okozza.
  • Szolárium és kerti munka: a szerző egy kalap alá veszi a kettőt, hiszen mindkettő hozzájárult a nyaralás előtti barnulásához. A szoláriumra nem is szeretnék szót vesztegetni, a kerti munkánál pedig annyit szeretnék hangsúlyozni, hogy ilyenkor pont el lehet használni azokat a fényvédőket, amelyekben nem mennénk emberek közé, mert nagyon zsírosak, vállalhatatlanul fehérre meszelnek vagy foltosan fednek. Vagy csak szimplán kenjük be magunkat a kedvencünkkel.
Tudatlanság

Túl magasak az igényeim, ha elvárom egy magát naptejtesztként eladó cikk szerzőjétől, hogy tájékozódjon egy kicsit a fényvédőkkel kapcsolatban?

  • Miért szerepel a vízálló naptej ellentéteként az újrakenős változat? Ezek így értelmetlen kategóriák. Itt kellene bevezetni a fizikai és a kémiai fényvédő fogalmát, de a szerző ezt kihagyja, és máris belefog az SPF-fel kapcsolatos okosításba. Azt hiszem, az előzetes kutatás így nézett ki: “spf jelentése” Google keresés, rákattintás a második találatra, vagyis a webbeteg cikkére, majd a lényeg kiemelése: a szorzós képlet, amely fölösleges biztonságérzetet adhat a gyanútlan használónak. Átlagos érzékenységű bőr + SPF30-as fényvédő = öt óra a napon? Szüret! Az újrakenésről szóló mondat sem a megfelelő üzenetet közvetíti, hiszen először is finomítani kellene az öt órányi napozás ígéretét, másrészt nem ártana szót ejteni arról a mennyiségű naptejről, amely valóban védelmet ad. Pedig ott van a Krémmánia blog témába vágó GYIK-cikke, és ott van az összes régebbi fényvédős posztjuk: az SPF reciproka azt mutatja meg, mennyi UVB-sugárzást enged át a fényvédő.
  • Ha már tesztelnek, miért nincs egységes szempontrendszer a fényvédők értékeléséhez? Nem tudjuk, melyik kémiai és melyik fizikai, az összetevőknél egyedül az alkohol jelenlétét emeli ki a szerző, de nem magyarázza meg, miért érdemes erre figyelni.
  • Miért nem írják ki tisztességesen a termékek nevét? A Clinique beazonosíthatatlan, a Hawaiian Tropic-ot elgépelték…
  • Miért szempont az, hogy a fényvédő nem akadályozza a barnulást? Vagy ha már szempont: miért szerepel jól a teszten az a termék, amelyik nem akadályozza a barnulást? Egyfelől az egy kukába való fényvédő lehet, másfelől a szöveg alapján nem mindegyik fényvédőt tesztelte mindenki, azt sem lehet tudni, ki mennyi ideig tartózkodott a napon, és hányszor kente/fújta be magát. Itt jegyezném meg, hogy az aerosol típusú fényvédőknél nem a gyúlékonyság lenne a releváns egy tesztben, hanem az, mennyit (egy fél flakonnyit?) kellene ahhoz magunkra applikálni, hogy valóban védjen. Ráadásul a spray-k, bármennyire is praktikusan használhatóak, szerintem nem annyira a vízpartra valók, hanem inkább a városban szaladgálós mindennapokhoz, illetve a nyaralás kontextusában mondjuk városnézéshez.
  • Miért a termékígéretek adják a teszt gerincét? Vagy ha mégis ezekből indulnak ki, miért nem néznek utána a kérdéses pontoknak? Pl. az egésznapos védelmet ígérő naptejnél érdemes lenne beszélni a fotostabil összetevőkről, és arról, hogy más naptejekben is ezeket kell keresni, továbbá itt lehetne érinteni a lebomlás-újrakenés/lemosás-ledörzsölés-újrakenés kérdését a kémiai/fizikai fényvédők esetében.

Összegzés

Az egész cikk kóklerségén a befejezés finomít egy hajszálnyit, de szerintem ez a bejegyzés így is több kárt csinál, mint hasznot. A naptejet nem az ára alapján kell megítélni, a naptej hatása nem évek múlva mutatkozik meg, hanem akár már huszonnégy óra alatt, azzal, hogy megvéd a barnulástól (Szentesi Éva háta sem évek alatt sült pecsenyére). Valóban érdemes kerülni a tűző napot 11 és 15 óra között, és valóban le lehet égni a víz alatt is. Már ha ez kérdés lett volna. Szóval ennyit a leégés elkerüléséhez ígért hasznos tippekről. Szeretném tudni, mi lehetett e cikk valódi célja. Az már kiderült, hogy nem az ismeretterjesztés. Szubjektív fényvédőnapló? Akkor ne hirdessék az objektivitás ígéretét magában hordó teszt címmel. Értem én, hogy a nyaralós sorozat összességében nem arról szólt, hogy a szerkesztőség halálra dolgozza magát, de akkor meg nem kellett volna ilyen témát választani. A leégett hátakat bőven elég (szerintem sok is) Instagramon megörökíteni, és fölösleges úgy tenni, mintha az olvasó hasznos tanácsokat kaphatna ebben a cikkben.

Függelék

Arra gondoltam, ahol lehet, az INCI alapján megpróbálom eldönteni, érdemel-e figyelmet a WMN-tesztben szereplő bármelyik fényvédő.

Cien naptej SPF 30: alkoholmentes, illatos, kémiai és fizikai szűrőt egyaránt tartalmazó fényvédő. Arcra nem kenném, testre talán elmegy, ha épp nincs más, de nem tűnik a legstabilabb fényvédőnek, és a nano-részecskés titánium-dioxid sem az, amiért rohanok a Lidl-be.

Riemann P20 SPF30: rögtön látszik, hogy nincs benne vizes fázis, helyette denaturált alkohol az első helyen. Ennek köszönhetően valóban gyorsan száradhat. Az Uvinul A valóban modern szűrő, úgy látom, Uvinul T-t is tartalmaz, amely pedig az UVB-sugárzás ellen véd. Azt nem tudom eldönteni, hogy széles spektrumú védelmet ad-e ez a fényvédő, de ebbe a kérdésbe csak akkor ásnám bele magam, ha nem úszna az alkoholban, mert így viszont testre sem szívesen fújnám rendszeresen.

Riemann P20 SPF50: nem találtam meg a Krémmánián.

Clinique SPF30: talán a Broad Spectrum testre való fényvédőről lehet szó a cikkben. Ha így van, a Krémmánián nem találtam meg a terméket, az INCI a clinique.hu-n nem szerepel, a clinique.com-on pedig szintén nem találtam meg még a terméket sem. A Clinique-et ismerve valószínűleg egy jó összetételű, hatékony fényvédőről van szó.

Hawaiian Tropic SPF8: ez egy ásványiolaj-spray, amelyben elrejtettek egy nem stabil és csak UVA ellen védő, illetve egy stabilabb, az UVA-sugárzás egy része és UVB ellen is védő kémiai szűrőt. És ennyi. A többi összetevő – kis túlzással – valószínűleg a trópusi illatot szolgálja, de sok értelme nincs. Haszontalan terméknek látom, nem adnék érte pénzt.

Garnier Ambre Solaire Dry Mist SPF50: csak ezt találtam meg a Krémmánián, a cikkben említett SPF20-ast nem. Többféle kémiai szűrő és többféle illatanyag található a belinkelt verzióban. Annyira nem szimpatikus, hogy arcra kipróbáljam, testre esetleg jó lehet, de nyaraláshoz biztosan nem az SPF20-ast venném.

Ha tetszett, amit olvastál, Bloglovinnal is követheted a blogot!

A Habos Kakaó Facebook-oldalát itt találod.

Szót kér a védelem | Sajtószemle III.” bejegyzéshez 34 hozzászólás

  1. Nagyon fontos cikknek és témának tartom amiről írsz és jól fel is építetted! Szívesen olvasnék tőled egy “hogyan nyaraljunk jól” témájú cikket, amiben esetleg 1-2 általad preferált és biztonságos fényvédőt is megemlítesz, továbbá érdekelne, hogy milyen gyakran kellene kenni magunkat, a vízálló fényvédők mennyire valóban vízállóak stb…. eléggé tájékozottnak tűnsz ezen cikk alapján, uh. nagyon érdekelne a véleményed

    u.i.: nem vettem semmi se a joy, se a glamour napokon…. jah de, baráznőm kuponjával a praktikerből fűkaszát 😀

    Kedvelik 1 személy

    1. Köszönöm! Készülőben van egy fényvédős kívánságlistám, megpróbálom akkor afelől megírni a posztot, hogy mit kennék magamra nyaraláskor és mit szánok hétköznapi használatra. Egyébként az elmélet terén sok újdonságot én nem tudok mondani, a Krémmániát, a Szépségrecepteket, a Skinlattét és a Tudományos Szépséget “ütöm föl”, ha valaminek utána akarok nézni e témában. Éppen ezért nem is nagyon szeretném azt megmondani, hogy szerintem kinek mit hogyan kellene magára kenni, hanem azt tudom elmondani, hogy én mit hogyan csinálok és miért. Ha nem bánod, akkor ebből valóban lesz egy poszt hamarosan, és nem ragozom itt túl a kommentet. 🙂
      😀 Fűkasza. 😀 Nem az a tipikus Glamour-/Joy-haul. 😀 De áldás lehet a fűnyíró mellett és helyett egy nagy kertben. 🙂

      Kedvelik 1 személy

      1. Dehogy bánom, sőt! Hát ezt kértem 🙂 V

        jajj elképzeltem egy Fűkaszás Haul videót 😀 😀 Csiniben: Mutatom lányok, hogy mit vettem…. következő képkocka beöltözve burrogok a fűkaszával…. 😀 Jajj nagyon nevetek itt magamban.

        Kedvelik 1 személy

  2. Először azt a szennyet olvastam el, hogy tudjam miről is lesz szó. Az összes csúnya magyar szó eszembe jutott közben.
    És egy ilyen oldal előbb jut el egy témában érdeklődő emberhez, mint egy tényleg hasznos és hozzáértő tanulmány vagy akár blogbejegyzés.

    Mondjuk amikor azt írta, hogy az alkohollal békében van a bőre, majdnem elröhögtem magam. 😀 A sima alkohol ritkán harap, csak szárít, ez tény, de akkor is… 😀

    Kedvelik 1 személy

    1. Nekem az ujjaim kezdtek viszketni, amikor elolvastam ezt a cikket, fejben azonnal elkezdtem gyártani a posztot, aztán kicsit később jött maga az írás is, valahogy így kerültem el a csúnya szavakat. 🙂
      Igen, az az alkoholos rész azért gáz, mert ha jól értem, a szerző azon próbál poénkodni, hogy a teste bírja az alkoholt = ő jól bírja az italt. És a tájékozatlan olvasó azt hiszi, ezzel el is van intézve a kérdés.

      Kedvelés

      1. Jéééézus… én meg naivan azt hittem, hogy azt a részt komolyan gondolja! Ha belegondolok tényleg az italra jön ki… Hát engem nem érdekel, hogy mit szeret a teste meg mit nem, de hogy még ennyire sem tudja komolyan venni… és valaki tényleg ilyen posztokból informálódik, ez egyszerűen… pfúúúú! Abba nem gondol bele, hogy esetleg valakivel történhet is valami? Mondjuk pont az alkohol hatására? És én most nem a részegségre gondolok… Na most akadtam ki ettől a cikktől! 😀

        Kedvelik 1 személy

  3. Nagyon-nagyon tetszik ez a cikk! A felépítése, a mondanivalója, minden – gratulálok. Sajnos a WMN-es cikk csak a magyar viszonyokat tükrözi. Saját családomon belül látom a példákat, hogy a nők egymást dicsérgetik: “milyen szép barna a bőröd, szoliztál?” – azaz az én olvasatomban: “milyen szép napkárosodott a bőröd, hülye vagy?” Már elnézést. Nagyon-nagyon fel tud dühíteni az emberi ostobaság ilyen téren – hiúságból kockáztatni az egészségünket. A nagymamám bőrrákban halt meg, és egyáltalán nem tudom emiatt (sem) félvállról venni ezt a dolgot. Használjatok fényvédőt úgy, ahogy azt kell; ne menjetek a tűző napra; és bizony, egy értelmes nőnek éves (anyajegyeseknek féléves!) rutin a melanómaszűrés. S hozzáteszem: gyerekkortól kezdve. Amint kijönnek az első anyajegyek, onnantól rutinszerűen nekik is.

    Kedvelik 1 személy

    1. Köszönöm szépen, nagyon sokat jelent a dicséreted, különösen amiatt, mert látom, hogy te mekkora gondot fordítasz a cikkeid szerkesztésére. Minden mondat átgondolt, pontos, takarékos. Élvezet olvasni.
      Szerettem volna úgy megírni ezt a posztot, hogy ne nagyon lehessen belekötni tartalmilag és formailag, nehogy valaki azzal vádoljon, hogy más szemében kutatom a szálkát…
      Sajnos az én családomban sem általános gyakorlat a fényvédőzés, de legalább a nyaraláskor mindenki engedte, hogy kenegessem. 🙂
      Nagyon jó lenne, ha mindenki számára természetes lenne, hogy rendszeresen jár melanómaszűrésre, és az is jó lenne, ha nem riasztaná el az embereket a több hónapos várólista…

      Kedvelés

      1. Nekem is menni kellene úgy… 10 éve?! 😀 Gáz tudom, de amikor először mentem melanóma gyanújával, fél évig nem voltam iskolában, mert minden nap 160 kilométereket autóztam a szüleimmel vizsgálatra, és kb. mindig csak annyi volt, hogy bementünk, megnézték a gyanús anyajegyemet, majd kérték, hogy jöjjünk vissza másnap. Kicsit később, mint fél év, végre leműtötték az anyajegyet. A varrat szedéskor kiderült, hogy negatív a teszt, nem szükséges további vizsgálatra mennem, amíg nem veszek észre újabb bajt, illetve odafigyelek magamra. Jó kislány voltam, de itt az ideje újabb vizsgálatra, csak pont ez, hogy várólista, sokáig oda-vissza járkálás (bár most egyszerűbb, mert most már a kórháztól 20 percre lakok, nem 160 km-re), majd bő egy hónap gyógyulási idő, tekintve milyen lehetetlen helyeken vannak anyajegyeim, amiket amúgy is jó lenne, ha leszednének, kegyetlen időszak lenne. Viszont pár napja már nézegetem a lehetőségeimet. Privátul nem szeretnék elmenni, az ingyenes gyors vizsgálatok meg már lementek. Szívesen mentem volna egy ilyenre, de majdnem teljesen titokban csinálták… pedig még ők hívták fel a figyelmet arra, hogy egyre több a rákbeteg, de mennyire jó már, hogy azután mondják meg, hogy volt ilyen, hogy lementek a vizsgálatok?! Bár annyira jó lett volna, hogy előbb sorba jutok, vagy valami…

        Kedvelik 1 személy

  4. csak a többieket tudom ismételni. hihetetlen, hogy ilyen cikk megjelenhetett, a TV2-dologra pedig már nem is tudok mit mondani. nekem is barátnőim mondják, hogy menjek szoliba, napozzak, és előre látom, mit fogok kapni a közös Horvátországi nyaraláson, ahol én biztos nem teszem ki a lábam 10-16 óra között a szabad levegőre, és ezen az időszakon kívül is csak ötven faktoros fényvédővel, ruhával, szalmakalappal fogok létezni. nagyon sokszor próbáltam finoman megmondani mindenkinek, hogy én miért nem szeretném, hogy károsodjon a bőröm, és nem értik meg egyszerűen. ezerrel tolja mindenki az egészséges étrendet meg hajkurásszák az egészséges életet, és tessék, alapvető dolgokra nem figyelnek oda. a felszínesség sajnos még mindig menő.

    Kedvelik 1 személy

    1. Amikor a szalagavatónk volt, valamelyik osztálytársam elkezdte terjeszteni, hogy ő bizony elmegy szoliba, mert mégis hogy nézne már ki a fehér ruhában a fehér bőre. Mondanom sem kell, szinte minden lány elment szolizni ezek után egy-két alkalommal, én is. De anyukám meg pici korunk óta azt magyarázza, a lebarnulatlan (nem tudom, van-e ilyen szó) bőr a szép, elegáns. Sajnos ő még ma sem figyel a mindennapos fényvédelemre, de sosem engedett minket a tűző napra nyáron 11-15 óra között.
      Sajnos a D-vitaminnal tudják riogatni az embereket, és ebben az esetben annyira tudnak félni a kapszulák szedésétől… Pedig pl. a testépítők is eszik a proteinport, ha már nem tudnak annyi csirkemellet megenni, amennyi az elképzelt fehérjeigényükhöz kell.
      Igen, a felszínesség az, ami engem is kiakaszt. Csepp a tengerben ez a poszt, de hátha elolvassa olyan is, akinek újat mond.

      Kedvelés

  5. “Tesztünkből kiderült, hogy akár a 800-, akár a 8000 forintos mellett teszi le valaki a voksát, nagyjából hasonló eredményt ér el…”
    Mindjárt megyek is vissza a patikába (ma vettem) a Bioderma Photoderm Kid SPF50+ (UVA39) sprayjel, és az árából veszek 5 Spa Sun Ozont. Négyet beteszek a hűtőbe, és öt évre elintéztem a fényvédelmet.

    Kedvelik 1 személy

      1. Hogyne! A napallergiás [tényleg az], hófehér, ekcémára hajlamos bőrömmel máris megyek a szoliba, az jót tesz neki [hányan javasolták…]. A viccet félretéve, nagyon megkönnyebbültem, amikor felfedeztem, hogy léteznek olyan hétköznapi emberek, akik komolyan veszik a fényvédelmet, nekem nagy szenvedést jelentett, amikor az allergiás bőrömre legyintettek a szüleim, hogy csak leégtem…
        Kicsit más: nem akarom szidni, de nem szeretem a WMN-t. Vannak rajta jó (vagy legalább elgondolkodtató) cikkek, de mindegyikben érzek egyfajta hisztérikus felhangot. Ha meg arra vetemedem, hogy beleolvassak a kommentekbe, megundorodom az emberiségtől.

        Kedvelés

        1. Nagyon nehéz lehet így nyáron még most is. Jó, hogy te már a tudatos hozzáállást adod tovább, és nem fogsz legyinteni egy napégésre.
          Semmiképp sem szeretném a WMN-t en bloc most itt kommentben, egyetlen cikküket alapul véve részletesen megkritizálni. Érdekes és szerintem is részben találó fölvetés a hisztérikus felhang, szerintem ez abból fakad, hogy néhány cikk már annyira (ön)ironikus és/vagy annyira humoros hangvételű szeretne lenni, hogy leírva egyszerűen sok lesz.
          A kommentek annyira talán nem gázak, mint mondjuk az Indexen vagy régebben az Origón, hiszen mindenkinek ott van a FB-profilja. De egyébként én sem szoktam kommenteket olvasni ezen a portálon, most is csak annyit néztem meg ennél a fényvédős cikknél, hogy van-e bármilyen komment, és mennyi a like-ok és dislike-ok száma.

          Kedvelés

          1. Városban simán jöhetek-mehetek, ha van rajtam fényvédő, nem jön ki az allergia. Ha tartósan ér és folyamatosan a napsugárzás (biciklizés, vízpart), akkor kell nagyon figyelnem. Hálistennek az arcomon nem jön ki az allergia, csak a testemen, ott könnyebb kezelni.
            Nem egy cikk alapján véleményeztem őket – tudom, hogy nem erre céloztál -, régebben sokat olvasgattam. Lehet, hogy igazad van, pontosan nem tudom körülhatárolni, mi a gondom vele, de szellemileg-lelkileg eléggé leszív, és nem a súlyosabb témák miatt. Nem azt mondom, hogy haszontalan oldal, csak nem az én ízlésemnek való.
            Nekem elég elkeserítő a legtöbb komment, rettenetesen kiütközik, milyen sok ember küzd szövegértési nehézségekkel (az értelmes megnyilatkozásról nem is beszélve…), és mennyien szemellenzősek, rosszindulatúak, főleg a nők társadalmi helyzetét elemző cikkeknél.
            De ez mellékvágány, bocsi az offért. Tegnap megjött az A’pieu fényvédő!:)

            Kedvelik 1 személy

            1. Teljesen igazad van, a “leszívás” is nagyon jó szó, és a szövegértési problémák is strigulázhatóak lennének sok esetben, pont ezért nem is nagyon idegesítem magam az olvasásukkal. Én egyáltalán nem bánom a mellékvágányt sem, és nagyon örülök a fényvédődnek, remélem, szeretni fogod!

              Kedvelés

  6. Jaj, nagyon szeretem az ilyen “kielemezzük ez az állítás hol rossz, és megmondjuk mindenkinek az igazságot” írásokat, mert én is folyton ezt csinálom, okoskodok mindenről, mert felháborítónak tartom a rengeteg terjedő tévhitet mindenféléről. 😀 Főleg azért, mert mondjuk kis 15 évesen én is mindenfélének bedőltem. Emiatt külön örülök, hogy Te, Tindigo és a többiek írtok erről, terjesztitek az igét, mert nagyon fontos dolgokról van itt szó.

    Kedvelik 1 személy

    1. Mivel Dosztojevszkijnek kell lenni ahhoz, hogy az ember olyat mondhasson, hogy Gogol köpönyegéből bújt elő, a Tindigóval való egy sorba helyezést köszönettel visszautasítom, nagyon kicsi vagyok én ehhez. 🙂 (De persze nagyon jólesett a kommented ezen része is.)
      Azt is tudom, hogy nem lehet mindig mindenhol minden tévhitet megcáfolni, de láttam, hogy pl. a gyerekjogi cikkek mögött milyen tudás, milyen alapos utánajárás és milyen elkötelezettség van a WMN-en, és nagyon-nagyon zavart ennek tükrében ez a bejegyzés, mert elég lett volna egyetlen weboldal néhány cikkét elolvasni, és akár beismerni a korábbi tévedéseket, hibákat. Elegáns és sokak számára valószínűleg megvilágosító erejű poszt születhetett volna belőle.

      Kedvelés

  7. Nagyon aktuális ez a poszt! Mármint a tiéd. Szerintem előttem már mindent elmondtak a kommentelők. Ami szemet szúrt, hogy az említett cikk inkább egy élménybeszámoló és nem teszt. Saját tapasztalat, hogy még mindig körberöhögnek ha városban, szabadtéri programon kenem magam naptejjel, úgyhogy az ebben megjelent hozzáállás teljesen általános. De szerencsére bárki blogolhat az ellenkező oldalra. A VMN nálam is kiverte egy cikkével a biztosítékot(egészen más témában), ugyan így ragadtam egyből a billentyűzetet. Köszi még egyszer!

    Kedvelik 1 személy

    1. Én köszönöm a hozzászólásod! Azt hiszem, szerencsém van, sosem nevettek még ki a fényvédőzés miatt, vagy legalábbis nem úgy, hogy észrevegyem.
      Blogposztot írtál a WMN-cikkről? Nem sikerült rálelnem a blogodon.

      Kedvelik 1 személy

  8. Elolvastam az eredeti cikket is. És nem vagyok még olyan körültekintő mindenben, de nagyon furcsa ez az eszme és természetesen a naptej cserebere. Olyan ez, mintha én egy hat árnyalattal sötétebb alapozót használnék a bőrömhöz képest. Sehogyan sem jó.
    Nos, sajnos én sem voltam az a nagy magamat naptejjel kenegetős ember, de a tavaly és idén főként elkezdtem odafigyelni arra is, hogy legyen nálam minimum 30 as faktorú fényvédő. Szerencsére a bőröm nem hajlamos annyira a leégésre, azért egy kis barnaságot nagyon szeretnék, de az önbarnítókat annyira nem preferálom. Főleg amiatt kezdtem egyre tudatosabb lenni, mert a barátom hajlamos a leégésre, plusz van egy csomó anyajegye, és így, hogy neki is betáraztam naptejből igyekszek jó példát mutatni neki, hogy használnia kellene ilyesmit. Volt, hogy rászóltam, hogy vegyen valamit, Ő nem tudja, milyen kell. Mondom, ilyen és ilyen. Vagy választunk együtt. Majd máskor. Aztán tudta nélkül vettem egyet, és vittem, hogy tessék használgatni.
    Ha összeköltözünk, jobban ellenőrizni tudom, hogy használja-e ezeket a készítményeket vagy sem. Mindenesetre, várom a fényvédőkről szóló cikket, szerintem tuti hasznos lesz. 🙂

    Kedvelés

    1. Biztos azt gondolod, hogy könnyű mondani úgy, hogy engem nem érdekel a barnulás, de ha mindenáron színt szeretnél, én is az önbarnítót javaslom. Tapasztalatom nincs a témában, annyit tudok, hogy ami jó (nem foltos, nem narancssárga, nem annyira büdös), az általában drága.
      Nagyon örülök, hogy fényvédőztök. 🙂 Elismerem, hogy az elején nem könnyű rávenni magad minden nap, de ha találtok egy jó formulát, és hozzászoktok a használatához, szerintem sokat tesztek az egészségetekért. 🙂

      Kedvelés

    2. Amúgy nem tudom, láttad-e ezt a KM-cikket az önbarnítókról: http://blog.kremmania.hu/2017/05/dha-mentes-onbarnitok.html. Ha te is nehezen tudsz megbarátkozni a “vízihulla” bőrszíneddel, akkor leginkább a kommenteket érdemes olvasgatnod e cikknél, mert többségben olyanok írták, akik nagyon fehér bőrűek, évek óta fényvédőznek, és már az önbarnítót is elengedték, mert elfogadták és szeretik a bőrüket. Akik pedig önbarnítóznak, azok nagyon tudatosan választják meg, mit használnak.

      Kedvelés

Kommentek

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .