Az első felvonás – Áttekintés a Geek & Gorgeous 101 családról – Teszt | Vendégposzt

Magyarországon 2018 novemberében valószínűleg az egyik legizgalmasabb hír volt a tudatos szépségápolás iránt lelkesedők körében a Skinsmart és a Geek & Gorgeous újdonságának, a hamarosan előrendelhető C-vitaminos szérum létezésének hivatalos leleplezése. Ennek örömére került ma ki Clara012 bejegyzése az eddig megjelent összes Geek & Gorgeous 101 termékről, vagyis “az első felvonásról”.Az első felvonásVendégposztNemrég bemutattam Nektek a Geek & Gorgeous márka Calm Down (PHA és BHA tartalmú) hámlasztóját, most pedig a három legújabb jövevényről fogok mesélni. Amikor Marcsival megtudtuk, hogy új termékkel rukkol elő a márka, intenzív találgatásba kezdtünk, és tűkön ülve vártuk, mi lehet az. Amint kikerült a webshop virtuális polcaira, rohantam megnézni, és Marcsinak SMS-ben közvetítettem, mivel Ő épp a munkahelyén volt. Biztosak voltunk abban, hogy rendelni fogunk, csak azt kellett összeszámolni, hogy miből hányat rendeljünk. Végül én az aPAD-et és a hialuronsavas szérumok közül a Lightot vásároltam meg, a Rich-et pedig a Skinsmarttól kaptam ajándékba, ezúton is köszönöm!IMG_20181103_130217

aPAD

A három közül erre a termékre voltam a leginkább kíváncsi, de gondolom ez nem meglepő, hiszen sokszor megénekeltem már a Skinoren (azelainsav) iránti rajongásom. A Skinoren volt ez első olyan topikális készítmény, ami áttörést hozott számomra, így amikor megláttam, hogy az egyik szérum ennek a hatóanyagnak egy változatát tartalmazza, szinte repültem a boldogságtól. A szérum valóban nagyon könnyed állagú, gyorsan, maradék nélkül beszívódik. A bőr utána selymes és meglepően hidratált érzetű, jól rétegezhető, sosem csomósodott vagy pergett. Hatását tekintve is ugyanilyen elégedett vagyok. A sima azelainsavhoz hasonlóan ez is kiváló folthalványító, a megjelenő pattanások pirosságát csökkentette. Sajnos a maradék pattanásaim elég makacsak, vagyis kenhetek az arcomra akármit az itthoni arzenálból, ha elő akar jönni egy pattanás, elő fog jönni, ez ugyanígy volt a sima azelainsavval is. Tavasz-nyár idején mindenképp újra fogom vásárolni, most ősszel-télen inkább a retinolozásba akarok belekóstolni.

IMG_20181103_125608.jpg

HA 5

A Rich változatot még nyáron, az aPAD-del egyszerre kezdtem el használni és már mindkettő elfogyott.  A szérum textúrája hasonló az aPAD-hez, de annál selymesebb, gyorsan beszívódik (de a másik kettőhöz képest picit lassabban), használata után egy picit ragacsosabb a bőr, de ez távol van a The Ordinary féle ragacs-rémálomtól. Pár perc várakozás után, vagy a következő réteg felvitelével el is tűnik teljesen szerencsére.

A Light verziót ősszel kezdtem el használni, kb. 60%-a fogyott el. Eredetileg Anyukámnak vettem, de Ő annyira beleszeretett a Vichy Mineral 89 Boosterbe, hogy cseréltünk. Az állaga és beszívódása szerintem azonos az aPAD-del, ha nem látnám az üveget, nem tudnám textúra alapján elkülöníteni őket. Annak ellenére, hogy ezt a változatot inkább zsíros-kombinált bőrre ajánlják, én jobban szerettem. Hidratáló hatását nem érzem kevesebbnek a Rich-hez képest, viszont ennél nincs egy pillanatig sem ragacsosság. A való élet néha felülírja a papírformát.

IMG_20181103_131404_1.jpg

A csomagolás szerintem sokkal minőségibb, mint a hasonló árkategóriájú vetélytársáé, a kupak jól nyílik-záródik, a ferde pipetta pedig nagyon hasznos akkor, amikor az utolsó cseppeket kell kisajtolni az üvegből. Mindhárom termék szuperül terül a bőrön, pár cseppel nagy felületet le lehet fedni, ezen minden nap újra és újra meglepődtem. Mindegyiket jól lehetett rétegezni, nem kellett sosem azon aggódnom, hogy ha mást kenek alá/felé, akkor peregni vagy csomósodni fog. Szerintem egyikkel sem lehet mellé lőni, bátran merem ajánlani mindhárom terméket, az áruk is igazán kedvező. Beszerezni a Skinsmart webshopból tudjátok és ha szemfülesek vagytok, biztosan láttátok már, hogy hamarosan bővülni fog a kínálat, izgatottan várom.

Ti próbáltátok már a G&G 101 termékeit? Ha igen, tetszett? Ha nem, tervezitek?

 

Az első felvonás – Áttekintés a Geek & Gorgeous 101 családról – Teszt | Vendégposzt” bejegyzéshez 4 hozzászólás

    1. Remélem szeretni fogod Te is 🙂 Annyira várom már, hogy megérkezzen a C-vitaminos hozzám, pár hete abszolút nincs reggeli “hatóanyagos” szérumom, szóval nagyon jókor jelent meg.

      Kedvelik 1 személy

Kommentek

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .