Fékezett habzás, fékezett lelkesedés? | Hajhelyzet VII.

Sem a blogolás legelején, sem mostanság nem éreztem fontosnak, hogy bármilyen újdonságról elsőként/az elsők között írjak tesztet. Persze a híradás teljesen más kategóriába esik, de a véleményem megfogalmazását általában azért nem kapkodom el, hogy olyan legyen, amilyennek egy véleménynek lenni érdemes. Kiforrottnak. Ebben a bejegyzésben okos(k)odunk egy kicsit a szulfát- és szilikonmentes samponok, illetve a hajbalzsamok területén. Fékezett habzás, fékezett lelkesedés_Őszintén szólva a hajammal kapcsolatban leginkább azt tartom fontosnak, hogy ne legyen vele gond (olajos hajtövek, könnyen kiszáradó hajhossz, nem valami izgalmas kombináció), ugyanakkor kihozzam belőle a legtöbbet. Más szavakkal, minimális befektetéssel szeretnék maximális eredményt. (Reális, ugye?) A bőrápolással ellentétben a hajápolás területén sokkal csapongóbb vagyok, elnézőbb az INCI-kkel, kevésbé konzekvens az elvárásokkal.

1. Mit nem érdemes várni egyetlen sampontól és balzsamtól sem?

  • Hosszú távú táplálást. Mindegy, hogy fehérjékkel vagy vitaminokkal ígér a gyártó egészségesebb hajat, fölösleges erre külön költeni. A hajnak csak a fejbőr alatti része, a hajgyökér él, a hajszál maga élettelen.

2. Miért tűnhet mégis egészségesebbnek, ragyogóbbnak a haj rövid távon hajmosás után?

  • A savas pH-tól. Igen, itt is a savas a barátunk, legalább könnyű megjegyezni. Annyi a lényeg, hogy a hajszálat kívülről borító réteget, a cuticulát halott, lapos, egymást tetőcserépszerűen fedő sejtek alkotják, melyeket hidrogénkötések tartanak össze. Minél több a hidrogénkötés a sejtek között, annál simább és így annál fényesebb lesz a hajszál felülete. A savas pH több hidrogénion jelenlétét, így több hidrogénkötés kialakulásának esélyét jelenti.

3. Mit jelent mindez a samponok és a balzsamok szintjén?

  • Kicsit hasonlót az arclemosókéhoz. A samponok fő feladata az, hogy megtisztítsák a fejbőrt és a hajszálakat a szennyeződésektől, portól, izzadságtól, fölösleges faggyútól. Ezért mindent samponba pakolnak tenzideket.
  • (Szerkezet szintjén itt a micellás vizeknél már agyonmutogatott ábrákra kell gondolni: az amfipatikus molekulának van egy töltéssel nem rendelkező, “zsírkedvelő” [hidrofób/lipofil], és egy pozitív vagy negatív töltéssel rendelkező, “vízkedvelő” [hidrofil] része. A zsírkedvelő rész a hozzákapcsolódik a hajszál faggyújához, a vízkedvelő rész az öblítővízhez, az öblítővíz pedig szépen lemos mindent: a zsírt és a sampont is.)

  • A legnagyobb tisztítóerővel a negatív töltésű, anionos tenzidek rendelkeznek, pl. az SLS és az SLES.
  • Hozzuk ezt össze a 2. pontban említett hidrogénionokkal és a haj simaságával. A hidrogénionok pozitív töltésűek. Az anionok negatívak. Az ellentétek vonzzák egymást. (Ez most nem üres frázis.) Vagyis az anionos tenzidek “lesöprik” a cuticuláról a hidrogénionokat, ennek következtében a hajszál fénytelenné, sprőddé válik.
  • Tehát egy “mélytisztító” sampon után savas pH-jú kondicionálóval tudjuk visszaállítani a hajunk simaságát: ki az almaecetre, ki a hajbalzsamra szavaz.
  • Az anionos, szulfátos tenzideken kívül más lehetőség (kationos, nemionos és amfotér tenzidek) is van egy sampon formulázásánál: manapság a tisztítóerő a haj olajossága szerint finomhangolható.
  • (Vagyis attól függően, hogy milyen típusú tenzidekből állítják elő a sampont, több vagy kevesebb olaj marad a fejbőrön, így kerül egyensúlyba a tisztítás és az ápolás.)

Habozzunk egy kicsit!

És evezzünk át a habtengeren az elmélet vizeiről a gyakorlati hajmosásra.

2018-12-16 02.05.43 1

Szilvia bűne, a The purple haze blogról, hogy megvettem az első Yves Rocher samponomat, az általa nagyra tartott körömvirágosat.

Amikor elfogyott, a csalánoson akadt meg a szemem, mellé pedig még a nem habzó krémsampont is megvettem, mert attól féltem,a csalános esetleg túlzottan szárítani fogja önmagában a fejbőröm. Nem olyan rég fogyott el a Garnier bödönös hajápolója is, nekem a papajás volt meg. Rövid összefoglalók következnek.

Yves Rocher Brillance Shine és csalános tisztító sampon:

  • A körömvirágos INCI-je jobb, mert bár mindkettő szilikon-, de nem SLS- és parfümmentes, a csalános sampon alkoholt is tartalmaz. Az esetleges hajnövesztő hatás reményében hunytam szemet fölötte.
  • Bár olyan eszeveszett nagy ragyogást nem tapasztaltam a körömvirágossal való hajmosás után sem, mindkét samponnal kapcsolatban az a legfontosabb tapasztalatom, hogy géles állaguk, jó habzásuk és szilikonmentességük ellenére elképesztően puhává, simává, lággyá és könnyűvé válik tőlük a hajam. Ilyet szilikon nélkül én még nem láttam. Nyáron sokszor teljesen el is hagytam a balzsamot és a hajvégápolást, nem volt szükség plusz hajnehezítő tényezőkre.
  • A csalánosnak elég csípős zöld illata van, sokáig megmarad az orrban.

2018-12-16 02.05.37 1

Yves Rocher zéró hab krémsampon:

A low-shampoo trend itthon talán az Elseve 2017-es influenszer-kampánya miatt vált ismertté, de nem ez volt az első, könnyen (értsd: Magyarországon és rendelés nélkül) hozzáférhető, elérhető árú “fékezett habzású” sampon. A low-shampoo is egy natúr(szerű) trend lenne, amennyiben a szulfátokat és a szilikonokat gonosz kemikáliáknak kiáltják ki, és ezek hiányának kiemelésével mutatják, miért jobb a nem habzó sampon, mint a hagyományos. (Ennek a mai posztnak leginkább a zsíros hajra a samponok szintjén megoldást kereső bejegyzésem lehet a párja, nagyjából egy évvel ezelőttről, itt foglalkoztam kicsit a szilikonokkal is.) 

2018-12-16 02.05.39 1

  • Tehát, ahogy említettem, a csalános sampontól kicsit féltem, hogy túl fogja szárítani a hajam, krémsampont még nem próbáltam, de arra számítottam, hogy a kíméletes tenzidek miatt valahogy ki lehet egyensúlyozni a kétféle hatást.
  • Őszintén szólva ez nem az én samponom önmagában. Nagyon sűrű, vízzel keverve nem hígul, iszonyú sok kell belőle a hajamra, és nem érzem úgy, hogy egyenletesen el tudom oszlatni.

2018-12-16-02.05.38-1.jpg

  • Nagyon jól működik viszont a csalános samponnal kikeverve, persze így habzik, de még mindig kíméletes a tisztítás. Kiöblíteni is könnyebb így.
  • Összességében a felhasználói élmény miatt nem fogom újravenni, egy kicsit hígabb formula esetén viszont nem haboznék.

Garnier Fructis Papaya Hair Food 3 in 1 hajmaszk:

  • Az egyetlen, amire ráuntam ennél a mennyiségnél, az az illata volt, tartottam is, ahogy említettem följebb, szünetet a használatában.
  • Ahogy egyre hidegebb lett, és észrevettem, hogy egyre könnyebben és gyorsabban száradnak ki a hajvégeim, úgy került szépen vissza a hajápolási rutinba. Balzsamként és leave-in termékként is használtam, mert annak ellenére, hogy ez sem szilikonos, úgy érzem, képez “védőréteget” a hajon.
  • HatalmaÚjravenném, mert nem tudok rá rosszat mondani, tényleg elnehezítés nélkül puhítja és ápolja a hajat, de azt hiszem, a tél hátralévő részére keresek egy szilikonos balzsamot.

2018-12-16 02.05.42 1

Sampon, de nem habzik

Kétféle száraz sampont használtam az elmúlt hónapokban, sapkaszezonban különösen nehéz létezni e terméktípus nélkül.

2018-12-16 02.05.36 1

Isana száraz sampon világos hajra:

  • Mondanám, hogy egynek elment, de még ezt sem tenném jó szívvel. Gyengécske nagyon, tizenkét órán keresztül sem képes frissen tartani a hajam.

Isana Professional 4 in 1 száraz sampon:

  • Ez is rizskeményítős, mint a fenti Isana, de sűrűbb, “tömörebb” és sokkal hatékonyabb a permet, egész nap vállalhatóan néz ki vele a hajam. Megéri a kicsit magasabb árát, nyár vége óta folyamatosan ezt veszem újra.
Hajhelyzet címen ezekről is írtam már:

A Habos Kakaó követése: Bloglovinon Facebookon | Instagramon

Fékezett habzás, fékezett lelkesedés? | Hajhelyzet VII.” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Örülök, hogy jó tapasztalataid voltak a körömvirágos samponnal. A csalános nekem is megvolt, nálam ez volt az “egynek elmegy”. A zéró habossal mindig szemeztem, de úgy látom nem kár, hogy végül maradt a polcon. Az Isana 4 in 1-t legközelebb megnézem, ha a Rossmann felé járok, köszi a tippet! 🙂

    Kedvelik 1 személy

  2. Jó kis tudományos poszt! 😀
    Ha elfogy a mostani Ziaja olivás samponom, ami soká lesz, mert jó nagy flakon, akkor esélyt kap az a szimpi YR körömvirágos az itteni ajánlás alapján.
    A gyógyszertári kénes erőteljesen tisztító hajmosót használtam egyedül, aztán kaptam ajiba a Ziaját és kipróbáltam. A különbség, hogy utóbbi nem szárít annyira, de elég jól tisztít, hogy ne maradjon piszkos a fejbőr, és ne vakarózzak. Ez volt a bajom szinte az összessel hosszabb távon, mert nagyon olajos a fejbőröm és sűrű a hajam, ezért is ragadtam le a gyszertárinál. Most felváltva használom a samponokat. A fejbőröm rendben van.
    Nálam kötelező a balzsam és szilikonos, lehetőleg, különben olyan vagyok, mint aki konnektorba nyúlt. Szárítás/száradás után meg olaj a végekre.
    Az összetevőkkel én is engedményt teszek, de nem az sls-sel, mert nem tartom rettentő összetevőnek, nálam ez hatásos, kell a tisztításhoz. A Ziajában van egy nagyon ronda tartósítószer, azzal voltam engedékeny 😦
    A low-poo dolgokat ki sem próbálom, úgy gondolom az én fejemen semmit nem érne.

    Kedvelik 1 személy

    1. Emlékszem, írtad korábban is, hogy ez a gyógyszertári sampon nagyon jó neked. A Ziaja tartósítószerei időről időre elrettentenek, de amúgy meg sokszor annyira gyorsan reagálnak a trendekre, furcsa.
      És a viszketés… Annyira furcsa, van most egy Aussie száraz samponom is, már-már hajlakkos az állaga, felszívja a zsírt, meg dúsít is, de a nap végére szétvakarom tőle a fejem.

      Kedvelik 1 személy

Kommentek

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.