A nyári ímmel-ámmal hordott ruhatárnak vége. Elpakoltam mindent, amit nem szerettem. Ne is lássam. Sokkal jobban érzem magam, sokkal több kedvem van öltözködni. Előkerült egy szoknya, néhány hónap alatt szinte már el is felejtkeztem róla, pedig csinos darab, szeretem. Az őszi gardróbválogatás volt az eddigi kedvenc kapszulázásom. Pedig eredetileg nem is akartam írni róla.
Előzmények:
Ez a bejegyzés megint nem a ruhaszámolgatásról szól. Most tényleg nem tudom, hány darabból áll az őszi kapszulám, ránézésre mindenből van benne elég. Ismét selejteztem pár darabot, olyanokat, amelyek tavaly ősz óta egyszer sem voltak rajtam, és tudom, hogy nem fognak hiányozni. Ráadásul az eddig szent tehén státuszt élvező “játszós” kollekciót és a pizsamakészletet is megnyirbáltam. (Ezt még akkor is előrelépésként könyvelem el, ha a Kapszulanapló I.-ben lefektetett saját szabályaim szerint ezeket nem tekintem a kapszula részének. Fontolva haladok.) A rétegezés lehetősége ismét meghozta, a kicsit későn érkező vénasszonyok nyara pedig fokozza a kedvem az öltözködéshez.
A stílus maga az ember
A kapszulázás kezdete óta azt tekintem fő célomnak, hogy definiáljam, kialakítsam és megtartsam a saját öltözködési stílusom. Hazudnék, ha azt mondanám, csak a ruhaszelektálás és ruhatárrendezés által léptem előre azt a pár lépést, amiről ez a bejegyzés szól. Talán fontosabb az, hogy más szemmel, más gondolkodásmóddal nézek inspirációs képeket, olvasok bejegyzéseket, másként csapódik le bennem az információ.
Olyan jól hangzik az a tanács, amelybe lépten-nyomon belebotolhatunk, ha öltözködésről van szó: “Nem baj, ha alapdarabokat hordasz, de vigyél bele valami csavart, valami izgalmat!” Nekem semmilyen pluszt nem adott ez a tanács. Szerettem volna azt gondolni, hogy a pöttyös girlfriend farmerem jól fog kinézni csíkos felsővel (helló, mintakeverős izgalom!), de indulás előtt végül mindig lecseréltem valami egyszínű darabra. Csakhogy idén nyáron már ott tartottam, hogy több csíkos felső volt a szekrényemben, mint egyszínű. Vagy ott a fülbevalók kérdése: nagyjából tíz éve “gyűjtöm” a statement darabokat, van köztük rekeszzománcos, egyedi, kézi készítésű horgolt és festett fa is, de már hónapok óta csak állnak a polcon, és ugyanazt a pár finomabb, egyszerűbb ékszert váltogatom, csavar ide vagy oda. Persze akad, ami nem néz ki olyan szépen, mint új korában. (Bizsukról van szó.) Szóval tetszik, nem tetszik, hamarosan a fülbevalókészletem létjogosultságát is át kell gondolnom.
Nem pusztán ez a két gondolat a divathoz való hozzáállásom esszenciája, de szerintem ezek példázzák a legjobban, hogy bármennyire is szívesen nézek divatfotókat, erőlködésmentesnek tűnő, “éppen csak magamra kaptam valamit a szekrényemből” jellegű, eklektikusabb és sokszor meglepően költséges outfiteket, a saját stílusom sosem fog fotóra kívánkozni. Biztosan tudom immár, hogy a továbbiakban nem a “csavart” fogom erőltetni. Nálam ez olyan darabok turizásában csúcsosodott ki, amelyek különlegesnek tűntek, mégis, amikor szettbe illesztettem, nem különleges, hanem eltúlzott lett az összkép.
Az ember a ruhában
Van, aki a fehérneműje színét is a saját színtípusának évszakokon alapuló besorolása szerint választja meg. Van, aki lejárató kampányt, újságírói túlzást sejt a H&M ruhaégetéséről szóló cikk mögött. (A hírt magát itt láttam először, azóta indexes cikk is született.) A magam részéről továbbra is fenntartom, hogy a Magyarországon fellelhető etikus márkák, tervezői darabok árát nem az én pénztárcámhoz szabták. Mivel úgy érzem, az őszi kapszulámból semmi sem hiányzik, gyakorlati gondjaim szinte biztosan nem lesznek ebben az évszakban. Ha mégis vásárlásra kerül a sor, egyre inkább látom az okos turizás létjogosultságát és a cél az, hogy jó minőségű, egyszerűbb darabokból tudjak számomra esztétikus összképet kialakítani. Úgy érzem, éppen elég minta van a szekrényemben, fölösleges újabb “különlegességekkel” bonyolítani a helyzetet.
Amikor ehhez a bejegyzéshez gyűjtöttem az ötleteimet, ott csapongott a gondolataim között az, hogy egy ruhának legyen története. Minden józanság ellenére nem tudok és sosem akartam pusztán praktikus tevékenységként (eltakarom és melegen tartom a testem) tekinteni az öltözködésre. Egy ruhához fűződjenek emlékek, érezzek valami kedveset, ha fölveszem.
(Zárójeles: ismét előkerült például egy szürke felsőm, szép ujj- és nyakmegoldással. Svédországban kaptam sok évvel ezelőtt. Nem a vásárlás vagy az ajándék ténye a fontos ebből, hanem az a két hét, amit akkor abban az országban töltöttem. Augusztus végén utaztam oda, vittem én őszies ruhákat, de volt olyan nap, hogy nem tudtam elég réteget magamra húzni ahhoz, hogy ne fázzak, az ottani lányok meg mezítlábas cipőben, bokavillantós nadrágban mászkáltak, ha esett, ha fújt, hiszen még nyár volt. Ó, és emlékszem, Magyarországon akkor elvétve lehetett leggings + hosszú felső/kisruha összeállításokat látni az utcán, Svédországban meg ez volt az “uniformis”.)
Először azt hittem, nagyon okos és szép dolgot találtam ki, aztán persze rájöttem, hogy csak lassan-lassan lecsapódik bennem mindaz, amit a minimalizmusról olvasok, a Maison blog cikke a tökéletes példa erre.
Ha meg akarod találni, hogy mennyi az, ami elég neked, akkor vizsgáld meg, hogy mik azok a dolgok, amik kifejeznek téged, pontosabban hozzájárulnak a történetedhez.
Valószínűleg sejted, hogy ebből az idézetből sem a számokra, hanem a történetmondásra való utalás fogott meg, ez az, ami a szívemből szól. Hogy úgy tudjak ránézni a gardróbomra, mint ahogy anyukám néz arra a kardigánra, amelyet még a jegyességük idején kötött apukámnak, és amely azóta már az öcsém ruhatárát gyarapítja.
Ha tetszett, amit olvastál, többféle felületen követheted a Habos Kakaót: Bloglovin | Facebook | Instagram.
Habos Kakaó 
Ez a bejegyzés kész lélek simogatás volt. Tetszik, hogy a ruhákhoz is emlékeket igyekszel kapcsolni. 🙂
KedvelésKedvelik 1 személy
Szerintem a gyerekkorunk még erről szólt. Nagy a családom, keresztbe-kasul örököltük egymástól a ruhákat (unokatestvérektől is). Előfordult, hogy valaki megjegyezte, “nagyon szép ez a ruha, alig várom, hogy megörököljem”. 😀 A “megveszem, mert olcsó” indoklás ehhez képest nagyon fapados. 😀
KedvelésKedvelés
Én is valahogy így érzek, így öltözködöm, és milyen jó ez a történetmesélős gondolat! Ha végignézek a szekrényemen, azok a ruhák vannak velem régóta, amelyekhez valami esemény vagy érzelem társul (és róluk akkor is nehezen mondok le, ha már nem jön rám, vagy már nem tartom hozzám illőnek).
KedvelésKedvelik 1 személy
A kapszulanaplóm előző részének megfogalmazásához, amikor a fast fashionhöz való viszonyomat boncolgattam, szintén nagy segítséget adott a szemléleted. 🙂
Szeretném megtalálni az egyensúlyt az értelem és az érzelem között, most például szelektáltam ki olyan gyapjúkardigánt, amely szinte újszerű állapotban volt, mert hiába régi, alig hordtam – szúr, túl vastag, nem tudok fölé kabátot venni, nincs gombja, csak ilyen lebernyeg, de abból is a rövid, ami pont nem előnyös rajtam. Kedves nekem, akitől kaptam, de a ruha maga csak bosszúságot és frusztrációt okozott, akárhányszor ránéztem. Talán valaki másnál jobb helye lesz.
KedvelésKedvelés
Nagyon jó kis sztorit hoztál a ruháidról. Tök jó nekem nagyon tetszik a felfogásod, hogy érzelemek, emlékek kötődnek a ruháidhoz. Nekem is van pár ilyen. De olyan is, amit viszont hiába van emlékem, szívesebben adom a húgomnak. Érzésfüggő. A bizsuk nagy részét én is leselejteztem már, a legtöbb csak kihasználatlanul álltak már. És jobban érzem magam, ha rájuk nézek.
Sőt. A keresztbe kasul öröklés, és cserebere is nagyon jó. És szeretjük. Időről időre a húgom szekrénye előtt álldogállva kérdezem: “mit adsz nekem?” ☺
KedvelésKedvelik 1 személy
😀 És mit szól ehhez a testvéred? Ő is kapszulázik egyébként?
KedvelésKedvelés
Ő nem. Ő neki a turkálás a mentsvára az àllandó gardróbprobléma kiépítése. Hogy a sok semmit hol tàrolná. Nos. Én összállítottam pár darabból outfiteket neki, és megköszönte, mert ő azokra a párosításokra nem is godolt. De nagyon jók voltak. Cserébe kaptam pár darabot. Viszont vicces. Mert amit megun, nem kell már neki azt első körben beteszi az én szekrényembe otthon, aztán hazamegyek van miből válogatni. Majd visszakéri ha meglátja rajtam. Hogy jé. Az milyen jó. 🙂 Ez a lelkesedès viszont nekem is és anyunak is tetszik.
Az idei állandóanhordós télikabátom egyelőre az egyik megunt de még tökéletes állapotban lévő darabja. És az a jó, hogy habár a stílusunk nagyon nem ugyan az, valahol mégis érintkezik egy adott ponton és így elég jól lehet a másiktól kunyizni dolgokat.
Én több ruhát csórok el tőle mert neki amúgy is nagyságrendekkel több van, de cserébe èn látom el sminkekkel. ☺
KedvelésKedvelik 1 személy
És nagyon jól öltözködik de az ő stílusa stílusát nem tudom behatározni. De ő jól ismeri a stílusok szavait. Őneki inkább ruhái vannak mint kiegészítői. Nálam ez fordítva van. Ő univerzális kiegészìtőket használ és a ruháit variálja. Persze ha otthon vagyok látom melyik a kedvence, de neki sok ruhája van és egyik sem üt el teljesen a többitől. Valahol variálhatóak mind egymással.
De érdekes amúgy mert mikor ketten mentünk turizni én találtam neki egy olyan ruhát ami elképesztően klasszul állt neki. Illetve lebeszéltem két olyan darab vásárlásáról amit tuti hogy megbánt volna. Az ilyen tetszik is meg nem is darabokra gondolok.
Zárójeles utolsó gondolat: bocsi a sok off topicért: próbáltam rávenni egy egy hétig öltözködjünk egymás ruháiból challengre nem ment bele, mert azt mondta, nem lenne túl sok választása.
KedvelésKedvelik 1 személy
Milyen jó, hogy így együtt tudtok működni – mindenki abban segít a másiknak, amiben “erősebb”. Turizásnál mindig nagyon hasznos a segítő tekintet, szerintem ez főleg akkor működik, ha két emberből csak az egyik akar igazán vásárolni. Legalábbis én úgy érzem, ha “elkap a vadászösztön”, sem a saját, sem a tanácskérő másik választását nem tudom olyan hideg fejjel véleményezni.
Hm, ha nincs túl sok választás, az néha felszabadító is lehet, nem? 🙂 Nem megy el az idő azzal, hogy a sokból mit válassz, hanem pont annyi van, amennyi elég, és mindegy, mit választasz, úgyis jó lesz.
KedvelésKedvelés
Úgy szeretem a kapszulás bejegyzéseidet is olvasni 😊 Van hasonlóság a folyamatban, ahogy a stílusunk alakul az öltözködés terén. Én is akartam ezt a csavar-dolgot, hogy majd vmi rafinált kiegészítővel feldobok egy egyszerű szettet. És van egy halom fülbevalóm, nyakláncom, mert azt gondoltam, hogy majd mindig váltogatom őket. De amikor nagyon akartam “stílusos” lenni, akkor vhogy sose tetszett végül az összkép, és ha vettem vmit, azt végül mégse szívesen kombináltam semmivel. A többféle harsány színű ruhadarab viselése sose tetszett magamon, nagyon nem én vagyok. Mostanra vhogy lenyugodott ez az egész, már nem “akarom”, nem akarok megfelelni vmilyen trendnek, és úgy érzem, hogy az utóbbi időben ezért sokkal nyugodtabban, biztosabban és sikeresebben vásároltam, mert ezeket a holmikat tényleg szívesen hordom is.
A keresztül-kasul öröklés nálunk is megvolt gyerekkoromban, én is emlékszem, mennyire vàgytam az unokanővérem pörgős szoknyájára és főleg a legendás kopogós cipőre 😁
KedvelésKedvelik 1 személy
Óóó, a kopogós cipő, piros vagy fehér lakkbőrből, masnival! Az ünnepi viselet alapdarabja volt. 😀
KedvelésKedvelés