Feketén-fehéren: Klairs Gentle Black Deep Cleansing Oil | Teszt

Érdekes a fekete szín és az exkluzivitás kapcsolata. Az igazgyöngyök között is különlegesnek számítanak a tahiti feketék. A közel-keleti országoknak gazdasági-politikai hatalmat biztosító kőolajat fekete aranyként is szokás emlegetni. Míg a gyöngykivonat valójában nem oszt, nem szoroz egy kozmetikum összetevőlistájában, a kőolajat Marco Polo szerint a rühes tevék kezelésére használták. (Hogy milyen eredménnyel, arról nem szól a fáma.) A Klairs arctisztító nem kőolaj alapú, és valójában csak a nevében fekete. Mi lesz így az exkluzivitással? Feketén-fehéren

Ha el akarom viccelni a bevezetésbeli kérdést, azt mondom, ez a koreai, olajos lemosó számomra attól exkluzív, hogy Tindigo nyereményjátékán nyertem. Júliusban kezdtem használni, amikor elfogyott a Heimish balzsamom. Több mint egy negyedév eltelte után, azt hiszem, komolyabb választ is tudok adni.

Tapasztalataim

A double cleansing az első óvatos próbálkozások után kilóra megvett, nem győzöm eleget hangsúlyozni, mennyire kíméletes, ugyanakkor alapos módja ez az arctisztításnak, amely valóban szemmel látható különbséget hoz a bőröm állapotában: nyugodtabb összképet, tisztább, kisebb pórusokat.

klairs

Pozitívumok:
  • Biztonságosan utaztatható csomagolás – örülök a pumpa alatti kis pöcöknek is.
  • Kellemes állag – olajról van szó, folyékony, de nem szökik el a tenyeremből. A bőrömön is jó érzés, nem fullasztó.
  • Finom illat – igen, ott a parfüm az összetevőlistán. Gondot eddig nem okozott, nekem valószínűleg nem is fog, mert nem érzékeny erre a bőröm. Hogy valami konkrétabbat is írjak: édes, picit növényes, számomra meghatározhatatlanul finom.
  • Takarékos adagolás – két-három pumpálásnyival már az egész arcom be tudom borítani. (Eddig kb. a fele fogyott el.) Alaposan átmasszírozom az arcom, míg szinte teljesen beissza a bőröm az olajat, majd langyos vízzel leöblítem, és jöhet a második lemosó. (Ez vagy ez.) Érdekes módon az szerepel a csomagoláson, hogy ne kendővel távolítsuk el az olajat, csak öblítsük le. Még nem jöttem rá, mi az oka ennek az ajánlásnak. Egyébként én vízzel nem tudom maradéktalanul leszedni az olajat, de ezt nem tekintem hibának. Mi dolga lenne akkor a második lemosónak?
  • Tudod, hogy nem hordok vakolatnyi sminket, tehát én ezzel a Klairs olajjal szépen meg tudom tisztítani az arcom a fényvédőtől és a sminktől. És akkor jöhet a szokásos kifogás.
DSCF3277
Ez az olaj bizony nem fekete.
Negatívum:
  • A makacsabb szempillaspirált micellás vizes előáztatás után is csak nehézkesen lehet ezzel az olajjal eltávolítani.
Összességében:

Teljesen elégedett vagyok a Klairs Gentle Black Deep Cleansing Oillal. Jó élmény használni, esztétikus a külseje (persze közel sem annyira, mint a Heimish-nek), semmilyen problémát nem okozott. Jó szívvel tudom ajánlani. (Az csak részben tartozik ide, hogy vagy ultrakönnyen lemosható szempillaspirált kellene keresnem a jövőben, vagy pedig a lemosását kellene megreformálnom.)

klairs heimish

Függelék

Mivel eddig ügyesen kikerültem, hogy részletekbe menően összehasonlítsam a Klairs olajat és a már említett Heimish balzsamot, álljon itt egy táblázat, amellyel áttekinthető formában szeretnék egy kis segítséged nyújtani neked, ha a bejegyzés olvasása során esetleg elbizonytalanodtál, a kettő közül melyiket is válaszd, és épp vásárlás előtt állsz. Hiszen a Heimish-ről is csupa jót írtam.

heimish klairs inci-page-001
Ide kattintva nagyobb, letölthető formában is megnézheted a táblázatot: Heimish vs. Klairs

A Heimish All Clean Balm PAO-járól (period-after-opening) megkérdeztem a márkát és a StyleKoreant. Egyelőre csak az utóbbitól érkezett válasz: ők sem tudják, de ez lemosók esetében általában egy év szokott lenni.

Jól látszik, hogy a Klairs rövidebb INCI-je több, szerintem izgalmas olajat fed le, mint a Heimish, amely deklaráltam az illóolajokra helyezi a hangsúlyt. Összességében, mindenféle használati körülményt figyelembe véve szerintem a Klairs csomagolása is praktikusabb, a Heimish szépségével viszont lehetetlen versenyezni. A tartósítás módja nagyon hasonló a két lemosónál. A Heimish mellett viszont az a – nagyon szubjektív – emlékem szól, hogy talán egy hajszálnyival hatékonyabb a sminkeltávolításban: kis mennyiséggel rövid idő alatt meg tudtam tisztítani az arcom.

Beszerzés:


Ha tetszett, amit olvastál, többféle felületen követheted a Habos Kakaót: Bloglovin Facebook | Instagram.

Reklámok

Feketén-fehéren: Klairs Gentle Black Deep Cleansing Oil | Teszt” bejegyzéshez 21 hozzászólás

  1. Ha esetleg raknak ki belőle tesztert, csapj le rá és nézd meg, mennyire nehézkes eloszlatni a bőrödön. (Láttam a KM-en, hogy panaszkodik erre a véleményező. Szerintem sem lehet kényelmes olyan olajat használni az arcon, ami túl sűrű.) Ezen kívül sajnos csak annyit tudok mondani, hogy a puding próbája az evés: van, aki pattanásos lesz a mandulaolajtól, én meg még régebben észrevettem, hogy a sárgabarackmag-olajat nem viseli el a szemem. A Balea már kivont sminklemosó olaja is napraforgóolajon alapult (igaz, annak sokkal tetszetősebb volt az összetevőlistája), akár ez is lehet jó. Mindenesetre az Alverdéről született eddigi egyetlen vélemény hatására sietek leszögezni, hogy a Klairs olaj könnyedén terül a bőrön. 😀

    Kedvelés

    1. Ma megvettem ezt a dm-ben. Egyelőre csak a kezemen próbáltam ki, a flakonból kinyomva tényleg sűrű, szinte mézhez hasonló állagú. Száraz bőrön nem könnyű eloszlatni. Egy leheletnyit nedves bőrön már jobban megy, ha több vizet adunk hozzá, akkor a leírásnak megfelelően egy hígabb tejszerű cucc lesz. Leöblíteni nem nehéz. Azt még nem tudom h a sminket, koszt mennyire oldja. Meglepő módon nincs szúnyogriasztó szaga 😁 virágillata van, de őszintén én anélkül is meglennék. Szóval egyelőre nem tűnik teljesen tökéletesnek, de a sima olajtól csak jobb lesz…

      Kedvelik 1 személy

  2. Köszi a gyors hozzászólást. Egy a patikában beszerezhető artisztító fluidot vettem meg most az egyik Gerovital márkaboltban ami egy ideje nálam kívánságlistás volt. Egyelőre azt tudom elmondani hogy az összetevőlistája elég tetszetős de az olajos helyett krémes állaga van. Nem erre számítottam.
    Megkérdeztem a cég honlapján is az INCI összetételt, és állítólag hipoallergén illatanyagot használnak, nem tudom milyen az, kíváncsi leszek rá. Remélem, emellé nem kell majd még micellás vizet is vennem. Ő a következő áldozat. Én is amúgy a double cleansing első lépéseként akartam használni az Alverdét is. A teszthez kapcsolva az egyik lelkes hozzászóló a honlapon a hasonlította a Gerovital Derma + fluidot a KLaris-hoz, és azt mondta rá hogy hasonlít a tudása. Összetételében viszont a Heimishhez hasonlít. ☺

    Kedvelik 1 személy

    1. Szerintem a hipoallergén illatanyag csak annyit jelent, hogy nem szerepel benne a Limonene, Linalool, Citronellol triumvirátus. Pl. a Bioderma Atoderm olajtusfürdőt is úgy hirdetik, hogy hipoallergén illatanyag van benne, de az INCI-ben ez ugyanúgy parfüm.
      Amúgy nem a Clarins-hez hasonlította a hölgy ezt a Gerovitalt a honlapon? És még annyi jutott eszembe, hogy ha az olajok mellett vizet látsz az összetevőlista elején, akkor tényleg tejszerű fluidra érdemes számítani, hiszen valószínűleg egy “olaj a vízben” típusú emulzióról van szó. A sminklemosó olajokban, balzsamokban nincs víz.
      Természetesen egy tejes állagú készítmény is tökéletes lehet a double cleansing első lépéséhez, remélem, elégedett leszel vele. 🙂

      Kedvelés

      1. Én még nem találkoztam ilyesmiből teszterrel. Bár arckrémből, arcolajból, fényvédőből pl igen. Jó lenne teszter amúgy, az állaga miatt és az illata miatt, a szintén Alverde q10 arclemosónak pl kifejezetten utáltam a végére a szúnyogriasztó-szerű illatát

        Kedvelés

        1. Mármint úgy értem, hogy tisztító termékekből nem láttam még tesztert 🙂 Bár sokszor bármi másból is csak a teszter hűlt helye van, nálunk legalábbis 😦

          Kedvelés

          1. Most elgondolkoztam rajta, hogy Koreából “vakon” is megrendelek “bármit”, az Alverdénél meg a tesztert kérem számon… De azt hiszem, van rá alapunk. 😀 Szúnyogriasztó-illatú koreai kencével még nem találkoztam, szóval valahogy nagyobb a bizalom. Mit szólsz egyébként az új, csodaszépen fotózott Naturschön vonalhoz az Alverdénél?

            Kedvelés

            1. Hát igen, ez érdekes 😀 de valóban, az Alverdénél a tapasztalat tanított arra, hogy jobb az óvatosság. Kíváncsi vagyok az új vonalra, a csomagolás legalábbis tetszik 😊 viszont van bennem kétely, hogy az INCI szintjén mennyire sikerül újat mutatniuk az eddigiekhez képest (pl alkohol, a tipikus citromos-szúnyogriasztós illat). Bár pl a Med testápoló és arckrém is jól sikerült termékek.

              Kedvelik 1 személy

  3. Áh. Víz van benne. 🙂 mindegy. Bízom benne. Ilyen mértékű vizsgálgatás után szerintem tesztet írok róla. Ha el nem feledem. Persze alapos használat után.
    A másik kérdéshez. Nem igazán raknak ki tesztert az arctisztító termékekhez ahogyan pl szappanhoz tusfürdőhöz sem, így honnan tudjam milyen illatra számítsak? Főleg hogy nem igen szeretem bontogatni.

    Kedvelés

  4. Vártam már ezt a posztot! 🙂 Nem is csalódtam. Az 5-ös komedogén indexű isopropyl myristate még mindig visszatart tőle, eddig igyekeztem olyan olajat választani, amiben nincs komedogén összetevő, akkor is ha utána következik még egy kör tisztítás. Most a Kosé Softymo deep cleansing olaját használom, lassan megérik az is véleményezésre.

    Kedvelik 1 személy

    1. Csodálva figyelem, milyen sokrétű tapasztalataid vannak már a koreai/ázsiai arctisztítók területén, a Koséról szóló bejegyzésedet is lelkesen várom. 🙂 (Mostanában olvastam olyan bejegyzést is, ahol egyértelmű volt, hogy a tesztelt terméket kétszer sem használta az illető, csak összeszedte az általánosságokat. Éppen ezért szeretem a bejegyzéseidet, mert tudom, hogy ha “kiverne a ragya” akár a leggondosabban választott lemosótól, azt sem hallgatnád el.)

      Kedvelik 1 személy

Kommentek

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s