Rózsás helyzet? Catrice Camouflage Cream Wake Up Effect | Teszt és smink

Egész nyáron teszteltem a Catrice rózsaszín korrektorát, hogy aztán ősszel szülessen róla egy olyan bejegyzés, amelynek nem is ez a termék a főszereplője. Persze elmesélem, nekem mennyire vált be, de az a smink, amellyel demonstrálni szerettem volna, mit is tud a korrektor a gyakorlatban, és amelyet egyébként Estée Lalonde egyik régebbi, őszi sminkvideója inspirált, már megint inkább a Zoeva Cocoa Blendet állítja a középpontba. Ez nem túl rózsás helyzet, igaz? 

Rózsás helyzet-

A Catrice Camouflage Cream Wake Up Effectet, vagyis a sokak által kedvelt, hagyományos, tégelyes korrektor új, rózsaszín verzióját Niki ajánlására vettem meg. A szemem alatti lila karikákhoz egyre elfogadóbban viszonyulok már, mert sok kísérletezés és még több sminkvideó megnézése után arra jutottam, hogy ilyen árnyékokat vagy teljesen levakolok, de akkor a sminkem többi részét is ehhez kell igazítanom (ami nem én lennék), vagy elfogadom, hogy a smink nem Photoshop, és a kevesebb néha több. Hogy a közhelyek mellé valami magasröptűbbet is írjak, bemásolom az ide leginkább illő szövegrészt A Buddenbrook házból.

Ekkor kinyílt a folyosóajtó, és a szürkületből kiválva, redőkben elomló, hófehér pikéből készült háziruhában, magas női alak állt előttük. Nehéz, sötét hajzat keretezte fehér arcát, és egymáshoz közel ülő szemei szögletét kék árnyékok borították. Gerda volt, anyja eljövendő Buddenbrookoknak.

I. A Catrice Camouflage Cream Wake Up Effect tesztje

A Catrice sima, sárga korrektora nem volt a szívem csücske, mert nem találtam el tökéletesen a színt, így ha véletlenül túlzásba estem vele, elég természetellenesen mutatott rajtam. Az Etude House Big Cover Tip Concealerről írtam tesztet, elvagyok vele, akár alapozó helyett is használom, de ha elfogy, nem fogom újravenni. Most ezekkel is összehasonlítom a rózsaszín korrektort.

Tapasztalataim

Bár a színkorrekciós ajánlások alapján a kékeslila karikákat narancsos-barackos árnyalatokkal lehet a leghatékonyabban semlegesíteni, ez a világos rózsaszín sem rossz e célra.

IMG_20170525_114736IMG_20170525_114758

Pozitívumok
  • A rózsaszín korrektor állaga szerintem könnyebben kezelhető, csúszósabb, kevésbé viaszos, mint a sima Camouflage-é. Ez azt is jelenti, hogy míg a sárga korrektor a kéz melegétől kicsit megolvadva (tehát nem ecsettel használva) működik a legjobban, a rózsaszínt ecsettel is könnyen föl lehet vinni. De persze kézzel a legkényelmesebb.
  • Fixálás után, bár kiemelheti az apró vonalakat a szemem alatt, nem ül úgy bele ezekbe, mint az Etude House korrektor.
  • A szín nem semlegesíti tökéletesen a kékes árnyékokat, viszont ragyogóvá teszi azt a területet, ahová fölvittem. Csak a belső szemzug környékén használom, ha végig fölvinném a szemem alá, akkor úgy néznék ki, mint egy kísértet.
  • Tartós, a nap végére sem tűnik el a szemem alól, nem vettem észre, hogy szárítana.

IMG_20170525_115056IMG_20170525_115243

Összességében

Az árát megérte, rosszat nem tudok róla mondani. Annyit leszámítva, hogy talán felezhetnék a mennyiséget, mert a hat hónapos szavatossági idő alatt biztosan nem tudom elhasználni. (Azt pedig már végképp zárójelben jegyzem meg, hogy a sima Camouflage-t sem azért dobtam ki végül, mert megromlott, hanem egyszerűen túl régi volt már ahhoz, hogy továbbra is magamra merjem kenni.) Persze nem csodaszer. Akik ódzkodnak bármiféle tégelyes kiszerelésű sminkterméktől, azokat nyilván a világból ki lehetne vele kergetni.

II. Egy őszies smink és a kék árnyékok eltűnésének illúziója

Eredetileg egy finom, rózsaszínes tónusú sminkkel együtt szerettem volna elkészíteni ennek a korrektornak a tesztjét, de inspirációgyűjtés közben megtaláltam Estée Lalonde-nak ezt a régebbi sminkvideóját. Egyébként is közel áll hozzám a mostani sminkelési stílusa, mert semmit sem szokott túlbonyolítani, és szerintem jó ízlése van. Az egyetlen márka, amely egyezik az ő sminkjében és az enyémben, a Bourjois, de nem hiszem, hogy ez számítana, hiszen “csak” a koncepciót másoltam le.

Estée lalonde inspirálta őszi smink (1)

 

  • Alap: primerként a Juicyful Vitalizer Tone-Up Creamet használtam. Picit egységesebbé teszi a bőröm, és mivel fehérít is, a nem tökéletes színű alapozót is tudom vele korrigálni. A Bourjois CC krém következett ezután, vékony rétegben. Ez sajnos fixálva sem a legtartósabb, de pár óra erejéig bababőröm  lesz tőle. Ecset: Real Techniques expert face.
  • Korrektor: a belső szemzug környékén a rózsaszín Catrice-t, a külső saroknál pedig az Etude House korrektort használtam. A Catrice-t a gyűrűsujjammal, az Etude House-t az expert face ecsettel dolgoztam el.
  • Púder: az Innisfree No-Sebum ásványi púderrel fixáltam a korrektorokat, és mattítottam a kifényesedésre hajlamos területeket. (A Bourjois CC krém fényét ilyenkor még soknak érzem magamon.) Ecset: Real Techniques multitask cheek.
  • Szemöldök: óvatosan átsatíroztam az egész szemöldökömet a Trend It Up vízálló szemceruzával, és a szín vörösességét a Catrice színezett szemöldökzselével tompítottam.
  • Szemhéj: a S-he bázis fölvitele után jött a kedvenc részem. A Zoeva Cocoa Blend paletta Bitter Start árnyalatával fixáltam a bázist, majd a Subtle Blendet elsatíroztam az egész szemhéjon, a belső szemzugot kivéve. Csodás ez az árnyalat, gyönyörű aranyfényű, mégsem érzem túl melegnek. Három rétegben vittem föl, hogy elérjem a nekem tetsző intenzitást. Estée bordó szemceruzát használ a szempillatövekhez, én viszont nedves ecsettel húztam tusvonalat (jobban áll, ha túlhúzom a vonalat a szememen) a Warm Notes és a Freshly Toasted keverékével.  Alig lehet észrevenni, mégis ad egy kis pluszt, egy kis csavart a sminknek. Ecsetek: eBay-es, aranyszínű, pufi ecset, Real Techniques multitask eye, Catrice smokey eyes ferde vége.

őszi smink

  • Szempilla: a zöld Essence Lash Princess-t használtam két rétegben.
  • Kontúr: már rég megszűnt az Essence I Love Nude szemhéjpúderek gyártása, de a My Favourite Tauping még mindig tart. Igaz, botrányosan rossz állapotban van, még a fotó kedvéért sem csomagoltam ki állandó dobozából. Elsősorban az arccsontom alatt használtam ezt a púdert, de egy keveset a haj- és állvonalamhoz is fölvittem. Ecset: Real Techniques multitask face.
  • Pirosító: az egyik elem, amely szerintem szépen összefogta és ősziesebbé tette e smink színeit, az Aura Glorius Cheeks (225 Vermouth) pirosító volt. Ecset: Real Techniques blush brush dupe.
  • Rúzs: az Astor rúzsceruza Flirt Natural árnyalata ugyan élőben nem ennyire narancssárga rajtam, de ez nem is baj. A smink másik fő kohéziós eleme volt.

inspired by estee lalonde

A Buddenbrook ház Gerdájának kék árnyékokkal keretezett szemei fiában, Hannóban is tovább élnek, a zene szeretetet mellett ez a külső tulajdonság köti össze a legszembetűnőbben anyát és fiát, egyszersmind távolítja el őket szimbolikusan a Buddenbrookoktól. Ha tudták volna, hogy a kívülállóság megszüntetése csak egy korrektoron múlik…

Ha tetszett, amit olvastál, többféle felületen követheted a Habos Kakaót: Bloglovin Facebook | Instagram.

Reklámok

Rózsás helyzet? Catrice Camouflage Cream Wake Up Effect | Teszt és smink” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Nagyon szép smink lett, jól áll. 🙂 Jó nézni mennyire ki van használva ez a paletta, inspiráló, hogy én is inkább azt használjam ami van, és minél több variációt találjak az itthoni termékekből. 🙂

    Kedvelik 1 személy

  2. Nagyon jól áll ez a smink! A paletta csodás és a színei tökéletesek hozzád.
    Ezt a korrektort meg sem néztem még közelebbről mert a híres Liquid Camouflage nem vált be nekem, így utána más márkáknál keresgéltem. A Bourjois korrektorral jóban vagyunk, bár felvitel után picit túl sárgának tűnik, de kis idő múlva szépen egybeolvad a bőrszínemmel (viszont az én nem hófehérke bőrömhöz a legvilágosabb jó, a középső már rondán narancssárga, szóval nem vmi nagyszerű a színválaszték szerintem még akkor sem, ha a karikákat pont a sárga tónus semlegesíti leginkább)

    Kedvelik 1 személy

    1. Köszönöm! 🙂
      A Bourjois korrektor régi kiszerelése nem volt a szívem csücske, az új sokkal jobban tetszik. És tény, hogy a sárgásabb tónusú bőrre könnyebb bármit is találni ennél a márkánál.
      A Liquid Camouflage az illat vagy az oxidáció miatt nem jött be? Vagy valami más probléma miatt?

      Kedvelés

      1. A Liquid Camouflage illatát én nemigen éreztem, viszont nekem nagyon kiemelt minden kis vonalat a szemem alatt, bármennyire vékonyan is vittem fel, és ez pár óra alatt még rosszabb lett, olyanná vált mintha egy sivatagszáraz ráncos sáv lenne a szemeim alatt.

        Kedvelés

  3. Jó látni, hogy mennyire kihasználható ez a paletta. Őszintén szólva egyre jobban kacérkodom egy Zoeva paletta beszerzésén pont a posztjaid miatt. 🙂 Egyébként nagyon jól áll ez a smink, gyönyörű vagy! 😊

    Kedvelik 1 személy

    1. Köszönöm, Stefi, nagyon kedves vagy! 🙂
      Őszintén szólva nem is a Zoeva palettát javasolnám (bár szinte biztos vagyok benne, hogy a kínálatukból te is találnál hozzád illőt), hanem bármit, bármelyik márkától, amit ennyire tudsz szeretni, és ennyire szívesen és gyakran használsz, mint én ezt a palettát. 🙂

      Kedvelés

  4. Ilyen szép nagy szemeket mindig kifestenék, mint amilyen Neked van! Nagyon csini ez a smink!

    Most már 3 egyforma cuccunk van: L’Oreal Infallible matt alapozó, még színben is, az Essence bronzosítója és az Astor Flirt Natural rúzsa :D. Ja, és My Shi-Ni arbutinos maszkot is egy időben vettünk. A rúzsból 1-et már elfogyasztottam, az új várja, hogy használjam. Szuper univerzális szín, mindenkinek mindenkorra! Nekem az állaga, illata, tartóssága is bejön, szerencsére. A Te példányod is elhagyta a feliratait egy idő után?

    Kedvelik 1 személy

    1. Köszönöm, nagyon kedves vagy! 🙂
      Igen, a Flirt Naturalen semmi sem olvasható már, és táskába sem merem dobni, mert van egy Cheeky Cherrym is, és annak egyszer leesett a kupakja, és szétment a hegye, mikor ezt merészeltem tenni vele. Nagyon rosszulesett, úgyhogy a Flirt Natural épségét már nem kockáztatom.

      Kedvelés

Kommentek

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s