A zsákmány feldolgozása – Essence, S-he, Trend It Up | Tesztek

Előzetesen tájékozódunk az áldozatok tulajdonságairól: mit mondanak róluk mások? Aztán kilessük a szokásaikat: hol bukkannak fel rendszeresen? Az elejtendők komplett listájával, némi adrenalinnal a vérünkben indulunk zsákmányt szerezni, és ha mindegyik áldozatot sikerült levadászni, otthon indulhat a feldolgozás. 

A zsákmány feldolgozása

Azt hiszem, írtam már ízlésesebb bevezetőt is, de ha még mindig itt vagy és olvasol, akkor megnyugtatlak: mások véleménye a Krémmániát és a blogokat, esetleg a Youtube-ot jelenti, a rendszeres felbukkanási hely jelen esetben a DM-et, a megvásárolt sminktermékeket pedig itt emlegetem utoljára zsákmányként, mert úgy érzem, ha már egyszer minden állatkísérlet-mentes márkáktól származik, nem illik ide ez a szó.

DSCF3214

Életem első alaplakkja

Remélem, Clara012 nem haragszik meg, ha elárulom, hogy csodaszép manikűröket készít és hatalmas gyűjteménye van körömlakkokból. Nem csoda, ha elszörnyedt, amikor megtudta, hogy én bizony képes vagyok egy-két rétegnyi színnel és fedőlakkal lezavarni a körömfestést. A Trend It Up Base & Protect alaplakkot is az ő ajánlására vettem meg. Mivel nem vagyok a téma szakértője, kérlek, így vedd figyelembe a véleményem. Engem összességében zavar az egy plusz réteg (fölkenés, száradás), a gyakorlatlanságom miatt azt sem mindig találom el, hogy mennyire vastag/vékony réteget érdemes fölvinni. De az ecset kényelmes, a kupak fogása szerintem nagyon jó, a lakk kiegyenlíti az apró egyenetlenségeket és valóban meghosszabbítja a manikűr életét.

DSCF3223

Szeretem, ha van valami a körmeimen, de mostanában nem mindig vágytam színre. Mivel az alaplakk száradás után is ad egy kis opálos színt a körmeimnek, ha erre ráhúzok egy réteg fedőlakkot, olyan natúr, de azért mégis ápolt hatást keltő manikűrt kapok, amelynek az egyik legfőbb előnye, hogy pillanatok alatt elkészül.

Életem második primere

Sejtheted, hogy a legfőbb elvárásom a Trend It Up Expert Perfection primerrel szemben a pórusok feltöltése volt. Az sem tartott vissza, hogy a Krémmánián még senki sem véleményezte, mert az INCI-ben nem találtam kivetnivalót, a csomagolás – pumpás tubus – nagyon tetszett és a teszter sokkal kellemesebb érzetű volt a kezemen, mint a Maybelline versenyzője.

DSCF3227DSCF3228

A csomagolás továbbra is nagyon tetszik – olyan elegáns a fehér, irizáló tubus a fekete betűkkel -, de sajnos a kupak több helyen is végigrepedt, pedig nem ejtettem el és nem dobáltam. A primer maga barackszínű, ragacsos. Nem elkenni szeretem a bőrömön, hanem “beledolgozni” a pórusokba.

DSCF3229DSCF3230

Őszintén szólva nem vettem észre, hogy ettől egyenletesebb lenne a bőröm felszíne a kritikus helyeken, még csak mattabb sem lesz. De az alapozás mégis szebb, egyenletesebb és szerintem tartósabb is. Illetve azt vettem még észre, hogy mindenféle púderes textúra (fixáló, pirosító, bronzosító) szebben mutat, jobban beleolvad az alapba, mint primer nélkül. (De sokszor sminkelem úgy magam ezen a nyáron, hogy a primerre mindössze egy kis korrektor és átlátszó púder kerül, az alapozót elhagyom.) Két pumpálásnyit szoktam egyszerre használni belőle. Nem tudom megítélni, mennyire fogy gyorsan, de ha elfogy, a The Ordinary valamelyik primerét szeretném megvenni.

Életem második szemhéjalapja

Smejka annyiszor említette, hogy ez a kedvenc szemhéjalapozója (egyébként a Testvérkódex Mesyjének pénztárcabarát válogatásába is bekerült mostanában), hogy úgy döntöttem, ezt veszem meg az elfogyott RdeL Young helyére.

DSCF3220DSCF3241

A S-he Stylezone szemhéjalap kiszerelését sokkal jobban szeretem, mint a RdeL Young tégelyes-belenyúlkálós verzióját, és úgy látom, a minőségben is van különbség: a S-he állaga nagyjából olyan, mint egy folyékony korrektoré, és mivel elég narancsos-barackos a színe, az ereket is egész szépen elfedi a szemhéjamon.

DSCF3243DSCF3244

Korábban is említettem már, de tényleg nagyon örülök annak, hogy a gyengébb minőségű, világosabb színek sem csomósodnak össze rajta. A Zoeva Cocoa Blend színei meg nem fakulnak, nem gyűrődnek rajta. Szóval jó ez a kis szemhéjalap, szerintem megéri az árát, és bár számomra a S-he valahogy olyan jellegtelen márka, örülök, hogy mások nyitottabb szemmel járnak a drogériában, mint én, és nem restek megosztani, ha ilyen korrekt termékre bukkannak.

A szemöldök kiteljesedése

Azt hiszem, a Trend It Up vízálló szemöldökceruza egy olyan darab a készletemben, amely nélkül tudnék élni, de ennek mindössze annyi az oka, hogy kicsit mellélőttem a színnel. (Na jó, a S-he szemhéjalappal kapcsolatban az előbb a levadászni szót akartam használni, most megint itt egy ige ebből az asszociációs láncból. Nem furcsa, mennyire áthatja a vadászat allegóriája azt a nyelvet, amellyel a beszerzéseinkről beszélünk?) Szóval a szín (010) sötét lett, de a háromszögletű kialakítás és a kis kefe nekem nagyon tetszik. Lehet vele vonalkázni, de aztán át szoktam fésülni az egészet a természetesebb végeredményért, és így ez a puha textúra mintha kicsit dúsítaná a szemöldököm.

DSCF3231DSCF3232DSCF3233DSCF3234

DSCF3239
A kezemen azért látszik piros folt, mert alig tudtam lesúrolni a mindjárt következő tus színmintáját.

A kedvenc felhasználási módom az, ha a szemöldökömet először a ColourPop szemöldökkrémmel satírozom át, majd az ívet és a szemöldököm végét a Trend It Up ceruzával kicsit sötétítem, kiemelem. Időigényesebb, de nekem ez a verzió adja meg az abszolút good brow day élményt.

Nem teszteltem, hogy valóban vízálló-e a ceruza, de az biztos, hogy ott marad, ahová kentem. Micellás vízzel különösebb dörzsölés nélkül lejön. Ha kisebb lenne a fej átmérője, még jobban szeretném, de azt hiszem, ez nem fogja az újravételt megakadályozni, csak majd ügyesebben választok színt. Nem fogy túl gyorsan.

Esetem a je ne sais quoi-val

Azért került ide ez az esztétikai alapfogalom (vagyis az a gondolat, hogy a szépség definiálhatatlan, mert nem tudjuk pontosan megmondani, mi is ez), mert én sem tudom pontosan, mitől tetszik nekem a Trend It Up Intense Color vízálló szemhéjtus, de nagyon tetszik.

DSCF3235DSCF3236DSCF3238

A fekete tus mellé és helyett szerettem volna valami színesebbet, finomabbat. Ez a bronzbarna szín rajtam szerintem nagyon természetesen mutat, úgy emeli ki a pillasort, hogy valójában alig tűnik fel a jelenléte. (Két sminket is mutattam vele korábban.) A festék állaga pont jó: híg, de kezelhető, sőt szerintem minden használat után egyre sűrűbb. A vonalat lehet igazítani, vastagítani, nem szedődik vissza a már félig megszáradt réteg, de elvenni nem olyan könnyű belőle a vízállóság miatt. Az ecsettel finom, vékony vonalat lehet húzni a szempillatőbe. Hátrány, hogy ilyenkor a pilláim töve összetapad, és kicsit nehezebb szépen, csomómentesen kifesteni őket. Lemosáskor a micellás víz inkább csak meglazítja, az olajos lemosó szedi le teljesen. Illetve megemlítem még, hogy szerintem elég picike a mennyiség: míg a Maybelline tégelyes darabja egy fél életre elég, ez a 3 ml szerintem legkésőbb ősszel el fog fogyni. De legalább nem romlik meg. Összességében ez a tus a készletem különlegessége, szívesen kipróbálnám más színben is.

Hercegnőpillák

Az előző Essence-fiaskó és a Maybelline-baklövés (mintha azt ígértem volna, hogy nem lesz több vadászatos metafora) után végre egy olyan spirálom van, amelyet örömmel használok. Az Essence Lash Princess False Lash Effect megdicsőülése következik.

DSCF3224DSCF3225DSCF3226

  • Közvetlenül a felbontás után is nagyon szépen lehet vele dolgozni: a festék állaga számomra pont jó, nem túl híg, nem túl száraz.
  • Nem potyog, nem pereg, nem maszatolódik.
  • Szeretem ezt a kúpos kefét, kisebb az esély, hogy összemázolom  a szemhéjam.
  • Egy réteg is szép, két réteg sem sok.
  • Dúsít és hosszabbít, egy icipicit ível is.
  • Micellás vízzel és olajos lemosóval maradéktalanul eltávolítható, nem kell súrolni.
  • Egyszerűen örömmel használom.

pilla előtte-utánapilla kollázs

Annyit tudok felhozni ellene, hogy több mint egy hónapnyi használat után úgy érzem, még maximum egy hónapot húzok ki vele. Ezt ellensúlyozza, hogy nem csillagászati az ára.

Umpalumpa bronzosítója

Voltam már umpalumpa, akkor, amikor a második legsötétebb Bourjois CC krémet kenték az arcomra. Nem kedves emlék. De most egy másik umpalumpáról lesz szó, mégpedig a krémmániásról, aki olyan szépeket írt egyszer kommentben a Krémmánia blogon az Essence Luminous Matt bronzosítóról, hogy megvettem.

DSCF3217DSCF3219

A belső körben található  világosabb szín selyemfényű, a külső körös sötétebb pedig matt. Főleg a világosabb szín nagyon porol, és egyik sem túlzottan pigmentált. Ez utóbbi tény megkönnyítheti a hozzám hasonló kezdő felhasználók dolgát, hiszen az építgetés miatt nehezebb eltúlozni a mennyiséget.

DSCF3240 színminta

Bár a csomagolás a szokásos, táskába dobálást nem igazán bíró essence-es, mégis szívesen utaztatom, mert finom, barackos-bronzos szemfestést is lehet készíteni vele. Belső körös szín a belső szemzugba, a kevert szín a teljes szemhéjra, a külső körös pedig a mélyítővonalba. Néhány suhintás a járomcsont alatt, kompakt összezár, csíny letudva.

Szerintem ez egy szép és használható bronzosító, de valószínűleg sokakon túl narancssárgás lenne. A tartóssága olyan öt-hat óra.

a zsákmány feldolgozása kollázs
Bónuszként két kép: egy talán kissé túlbronzosított (mit is írtam az előbb a túlzásokról?) és egy szemöldök-centrikus.

Zárás

Miközben lassan elcsendesül a Trend It Up körüli hírverés és elkezdődött a szokásos készletkiszórás az Essence-nél és a Catrice-nál, egy ideje azon gondolkozom, hogy ezek a márkák olyanok a sminkelés terén, mint a fast fashion az öltözködésben: követhetetlenül gyakran érkeznek az ígéretesnek tűnő friss, szezonális és limitált kollekciók, mesterségesen gerjesztik körülöttük a hype-ot azzal, hogy egyik-másik be sem kerül Magyarországra, és potom pénzért szabadulnak meg a maradéktól, ezzel is fokozva a fogyasztást.

Nem tudok semmit a sminktermékek gyártásáról, szóval csak remélem, hogy a párhuzam itt kimerül, és nem folytatódik az embertelen körülmények közötti előállításban. De sejtem, hogy gondos piackutatás előzi meg a termékek árának beállítását, hogy teljes áron is jó vételnek tartsam, és csak csendben jegyezzem meg az esetleges hibákat, ha pedig valami tényleg használhatatlan, nem vesztettem sokat, és úgyis jön a következő kollekció, majd azzal nagyobb szerencsém lesz. És ez az, ami zavar. Szándékosan fogalmazok E/1.-ben, mert ezek az én személyes problémáim, senkit sem szeretnék megbántani. Megfizethető, jó minőségű és megbízható, észszerű színválasztékú kozmetikumokat álmodok a drogériákba, képzett eladókat és természetes fényt.

Hogy ne ilyen teoretikusan zárjam ezt a bejegyzést, mesélek még valami személyeset. Ezzel a nyár eleji bevásárlással, amelynek az eredményét most megmutattam, olyan bőségessé és teljessé vált a sminkkészletem, hogy a korábbi évektől eltérően most nem érdekelnek a kifuttatások. Mivel még mindig nem vagyok tisztában a számomra előnyös színekkel, nem szeretnék a kihagyhatatlanul alacsonynak tűnő ár csapdájába esni mondjuk egy rúzzsal vagy pirosítóval. (Arról nem is beszélve, hogy mindkettővel bőségesen el vagyok látva.) De nem akarok mártírszerepben tetszelegni („mindenki vásárol, csak én maradok ki a jóból”), ezért elárulom a stratégiámat: mivel szeretnék színtanácsadáson részt venni, nyitottam egy kis perselyt, amelybe hetente beleteszek egy meghatározott összeget. Emlékszem, korábban az ilyen leárazások során szereztem be azokat a monókat, amelyeket a legutóbbi selejtezéskor kidobtam (mert sem a színnel, sem a minőséggel nem voltam elégedett, és már iszonyú régi volt mind) – ha csak két monó árát „spórolom meg” hetente, máris hajszálnyival közelebb kerültem a célomhoz, illetve tanulok egy kis önfegyelmet is. Ez az én történetem, de nagyon jól tudom, hogy azok, akik

  • épp most kezdenek el sminkelni, és mindenfélére szükségük lenne, lehetőleg nem drágán vagy
  • tökéletesen tisztában vannak az adottságaikkal és előnyös színeikkel vagy
  • van egy/több kedvencük, amely meg fog szűnni,

ilyenkor kincsekre lelhetnek, és ez szerintem is nagyon jó. Én most egyik kategóriába sem esem bele, ezért máshol keresem a kincset.

 

 

Advertisements

A zsákmány feldolgozása – Essence, S-he, Trend It Up | Tesztek” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Örülök, hogy tetszik a szemhéjalap, köszönöm az említést is! 🙂

    A kiárusítások engem sem hajtanak különösebben, semmire sincs szükségem igazából. Egyetlen egy bronzosítónak örülnék jelen pillanatban, mert kb. semminek sincs épp jó színe, de azt sem az Essence-től veszem meg szerintem. Pupa van kívánságlistán, de még nem akciós, jelen pillanatban 6500 Ft nálunk. Mivel limitált, úgyis akciós lesz hamarosan.

    Kedvelik 1 személy

          1. Szerbiában még nem az, nálunk nem szaküzletekben van Pupa, hanem közép és luxus árkategóriás drogériákban. Még nem próbáltam, nem igazán esik útba ilyen bolt, erre külön időt kell szánnom, így csak akkor megyek arra, ha konkrét célom van. 🙂 Sajnálom, hogy neked sárgás lett. Van még pár bronzer alternatívám, max a csomagolása miatt fogom ezt sajnálni, ha végül nem lesz megfelelő. 🙂

            Kedvelés

            1. Nekem sajnos nem igazán opció a Pupa, mert rendelni nem lehet, a szaküzlet meg Budapesten van, de nagyon szép ez a kollekció, meg a Pupa olyan hangulatos promóképeket csinál… Plusz a szépséges highlighteredben mindig gyönyörködök. 🙂 Nem csodálom, hogy nem rúg labdába az Essence…

              Kedvelés

  2. Nekem tetszik az ellentét a cruelty free és a vadászat között. Nem is igaz, hogy nincs humorod! A stílusod is annyira kezd kibontakozni, hogy ha humorosat nem is írnál, akkor is élvezet olvasni!

    Nekem tetszik a szemöldököd ezzel a megoldással!
    A 030-as szemöldökceruza lehet jó lesz majd az egész szemöldöködre. Az olyan natúr-hideg barnás szürke, de nem túl szürke és nincs benne vöröses árnyalat. Ha már azt tervezed megvenni, akkor bocs, a kéretlen tanácsért 😉

    Kár ezért a bronzosítóért! Olyan szépecske pedig, csak tartana tovább az arcon!
    Az a kép nagyon jó lett, ami “túlbronzosított”.

    “Csíny letudva!” – ha eddig nem szerettem volna az írásaidat, most biztos beloptad volna magad a szívembe 😀

    Kedvelik 1 személy

    1. Nem kéretlen a tanács, nagyon is jól jön, legközelebb meg fogom nézni ezt a színt is, köszönöm. 🙂
      Egyébként nem vagyok olyan nagy Harry Potter-rajongó, de olvastam minden kötetet és a filmeket is láttam, és hát az a térkép aaaaannyira jó!
      És a sok dicséretet is nagyon köszönöm!

      Kedvelés

  3. Azért szeretlek olvasni, mert tőled olyan sok klassz, eredeti poszt születik, hogy vétek lenne nem elolvasni. ☺
    Úgy tűnik, nálunk is lesz Trend It Up! Csak pár termék volt kirakva az újdonságok közè, amiket végig is swatcholtam (megvettem volna az összeset) de hát ami késik nem múlik. Bordó szemhéjtus, eseteleg egy fekete kell most mindenképp.
    Különben érdekes volt amit a lezárásban írtál a leárazásokról és a fast fashionról. Elgondolkodtató és tetszik a szemléletmódod.

    Kedvelik 1 személy

    1. Juj, a bordó is olyan szép! Meg a fenyőzöld! Csak kevés volt hozzájuk a bátorságom, maradtam a biztonsági játéknál. 🙂 De remélem, akár otthon, akár majd a magyar utad során találsz olyan darabokat, amelyek igazán megdobogtatják a szíved. 🙂
      A fast fashionös inspiráció közvetve tőled érkezett, mert említetted korábban Mengyán Esztert és a blogját, beleolvastam, és egész máshogy nézek a ruháimra azóta… Részben erről is fog majd szólni a kapszulanapló következő része.
      Nagyon örülök, hogy szívesen olvasod a bejegyzéseket, igyekszem meghálálni a kedves olvasóközönség bizalmát. 🙂

      Kedvelés

      1. Ez nagyon jól esett köszönöm. Nagyon kíváncsi leszek mit sikerül megvalósítanom a vásárlások során, mert van pár dolog most a listán, ami a sminknél jobban prioritást élvez most.
        Örülök, hogy megkedveltettem veled Megyán Eszter blogját, én viszont kaptam (rajtad kívül) másokat akiknek az írásait szívesen olvasom (Tudományos szépség, Pareto lánya). Az onnan tanultakat igyekszem hasznosítani (több kevesebb sikerrel) .

        Kedvelik 1 személy

  4. Nagyon jó ez a poszt! És remek humorod van! A bevezető nagyon találó, pontosan így indulunk neki a vásárlásnak 😀 A She szemhéjalapból én is elhasznaltam egyet, szerintem is jó. Csak azért nem vettem újra mert elköltöztünk és most Müller van közel, így essence szemhéjalapom lett 🙂
    A rdek young alap viszont nekem nagyon nem tetszett, el se használtam.
    Amit a zárásbsn írtál, azzal megint megfogalmaztad azt, amit gondolok 🙂 időnként már kissé szédülök a folyton változó trend- és limitált kiadásoktól, szeretnék olyan termékeket, amik jól hasznàlhatóak,és stabilan kaphatók maradnak. A Trend it up-ot nem ismerem, de az essence és a Catrice a kismillió trendkiadás helyett kicsit fokozhatná a minőséget néhány terméknél. Próbaltam pár essence szemhéjpúdert pl, mind pocsék volt, alapozó szintén, a catrice szemhéjpalettái elég gyengék, és most pont azt tettem amit írtál, kiárusítva vettem egy csodaszép pirosítót, amiből az arcomon sehány rétegben sem látszik semmi 😀 Nem azt mondom, hogy rossz màrkák, mert használok tőlük több dolgot, ami bevált, de messze nem mind jó amit piacra dobnak.
    A színtanácsadás jó ötlet, szerintem nekem is kellene nyitnom egy perselyt erre a célra, mert bőven volt/van melléfogás és bizonytalankodás a színeket illetően.

    Kedvelik 1 személy

    1. Biztos vagyok benne, hogy sokan eljutunk oda, hogy szédülünk a sok-sok újdonságtól… Persze a high end márkák sem maradnak le, csak nekem azok annyira kiesnek a látóteremből, hogy nem tudnám érdemben megítélni a minőség és a mennyiség közti összefüggéseket. És örülök, hogy vannak megfizethető, többé-kevésbé megbízható drogériás márkák, de szerintem olyan kevés plusz kellene a “nagyon megbízható” titulushoz…
      Nem tudom, téged egyébként mennyire érdekel a színtanácsadós téma, mostanában olvasgattam a Stílusmentoron, és érzem, hogy ha jobb szemem lenne a színekhez, sokkal előrébb is lehetnék, de így vágyom a profi tanácsra. 🙂

      Kedvelés

      1. A high end márkákat én sem tudom így megítélni, igaz életemben kétszer vettem szülinapra kapott pénzből high end terméket (és egyik se nyűgözött le) de ez ugye kevés ahhoz hogy ítélkezzek 😀 De nyilván attól még, hogy egy márka híres es luxusnak számít, nem 100% hogy minden terméke annyival jobb, szerintem minden márkànak vannak jól és kevésbé jól sikerült dolgai. És igen, lehet kincsekre bukkanni a drogériákban a pár 100 ft-os holmik között 🙂
        Ami luxusnak nevezhető a polcomon, az a Zoeva En taupe paletta, amin sokat vaccilláltam, de ha összeadom, mennyit költöttem olcsó palettákra és monókra, amiket végül nem tudtam használni, akkor jobban jártam volna ha rögtön megveszem…

        Kedvelik 1 személy

          1. Egyszer megvettem a Lancome hydra zen arckrémet, és aztán az Estée Lauder Perfectionist szérumot. Utóbbi vmi akcióban volt és járt hozzá egy kis kiszerelés az Advanced Night Repair régebbi verziójából és egy rúzs. Nem mondom hogy rossz termékek és nincsenek bennük jó összetevők, de töredékáron találhatunk más termékeket amik szintén tele vannak szuper anyagokkal, sőt még hatékonyabbak is 🙂

            Kedvelik 1 személy

  5. Úgy látom, ez egy elég jól sikerült “vadászat” volt. 😉 Ami a termékeket illeti, a Trend it up tus és a szemöldökceruza érdekesnek tűnik, főleg ez utóbbi. Legközelebb megnézem a Dm-ben. Örülök, hogy a She primer bevált, én elajándékoztam, annyira nem működött. Színtanácsadásról még nem is hallottam eddig, de van benne ratio. 🙂

    Kedvelik 1 személy

  6. Gratulálok a zsákmányhoz, teljen bennük sok örömöd!

    Nagyon érdekes, amit a leárazásokról és a rengeteg limitált meg trendkiadásról írsz – amikor szembejön a tanulásban némi marketing, kicsit keserű lesz a szám íze, hogy mennyire az orrunknál fogva akarnak minket vezetni -, megérne egy külön postot. Egy részük el se jut hozzánk, a maradék meg hatszáz boltban van szétszórva. Néha megtetszik valami a promó képek alapján, aztán rendre elfelejtem őket, mert nincs kedvem végigkoslatni a várost érte. Ugyanez van a leárazásokkal, amikor mindig a lefosztott állványokra érek csak oda, mert 600 helyett 350 Ft-ba kerül valami… Én szeretem az Essence-t meg a Catrice-t, ha bizonytalan vagyok egy termékben (ld. bronzosító), akkor először az ő házuk táján szoktam körülnézni, mert, ha félre is nyúlok vagy nem jön be az adott termék, nem vesztettem sokat, és relatíve keveset csalódtam bennük.
    De van, amiből szeretek egy kicsit drágábbat (=remélhetőleg minőségibbet) venni, jellemzően a szemre való termékekből.

    Kedvelik 1 személy

    1. És van valami különös oka, hogy pont a szemre való termékeket írod? Pl. a szemed érzékenysége? Vagy egyszerűen a tapasztalat miatt? Csak azért kérdezem, mert olyan sokszor olvastam már, hogy az alapozó az, amin nem szabad spórolni…

      Kedvelés

      1. Igen, érzékeny a szemem, a Bourjois szempillaspirálja az egyetlen kivétel, amitől nem kezd el pár óra múlva viszketni és szúrni, és szintén az övé az egyetlen szemceruza, ami a helyén marad, bár kicsit fifikás használni, mert nagyon puha. Az utca vagy a mozi közepén szétfolyt szemsmink… khm, nem kívánom senkinek.
        Az alapozó nálam nagyon lassan fogy, azért nincs ennyire fókuszban.:) Ebből simán kipróbálnék egy Catrice-t, a korrektora nagyon jó (jobban tetszik, mint a Maybelline Fit Me!). Bronzosítóból, highligterből, pirosítóból, kontúrozóból és szájra való termékekből (nem hiszem, hogy létezik olyan rúzs, ami tényleg kibírja az evés-ivást, csókolózást stb.) gátlástalanul merek olcsót venni, pl. a Lovely highlighterének nagyon szép fénye van és estére se tűnik el rólam.
        [Bocsi, hogy kicsit eltértem a post fő irányvonalától.]

        Kedvelik 1 személy

        1. Semmi gond, szerintem hasznosak (és érdekesek) a beszámolóid. 🙂 A liquid camouflage-ra mondod, hogy jobb, mint a Fit Me? (Jaj, az Age Rewind, annyit láttam külföldi videókban, legalább egy tesztert meg kell majd néznem élőben. ^_^)

          Kedvelés

          1. Igen, bocsánat, a Liquid Camouflage-ra utaltam. Kevésbé ül bele a kis szem alatti ráncocskákba, könnyebben el tudom dolgozni, és a Fit Me! állandóan kifolyik a tubusából, pedig nem utaztatom, csak a fürdőszobai rendezőben álldogál. De ez csak az én véleményem, és a Mariana-árkot megszégyenítik a karikáim.:)
            (Az engem is érdekel. Meg, ha már luxy kívánságlista, a the Balm, mindenestül.)

            Kedvelik 1 személy

            1. A The Balm valamiért nem fogott annyira meg, tudom, hogy nagyon jó minőségű dolgokat árulnak, de élőben még nem vettem a kezembe egyetlen kompaktjukat vagy kartonpapíros palettájukat sem, és a dizájn a képek alapján messzebb esik a stílusomtól, szóval én most pusztán csomagolás alapján fogok egyet mondani: Guerlain.

              Kedvelés

              1. Nekem mindig tetszett ez a stílus, pénteken megnézegettem a tesztereket, a Corvin Müllerben (eléggé leharcoltak voltak szegények), tetszik ez a már-már krémes állag. A kartonpapírra az ár viszonylatában én is blazírtan néztem, ill. az ecsetek árát (hatezer Ft felettiek) nagyon sokalltam. Próbáltam elvonatkoztatni a hype-tól és a csomagolástól, hogy pusztán a terméket nézzem.:)
                A Guerlain sminktermékeknek gyönyörű a dizájnja. Ha nők lennének, a Guerlain egy fekete estélyis, sikkes-visszafogott francia hölgy lenne, könyékig érő kesztyűben, a The Balm pedig egy vállpánt nélküli, kihívó ruhás, göndör hajkoronás nő, enyhén kacér stílussal. Nem lehet őket összehasonlítani.:)

                Kedvelik 1 személy

Kommentek

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s