Halhatatlan és örökifjú | INCIgram II.

Emlékeztem rá, hogy volt valaki, aki halhatatlanságot kért és kapott az antik görög mitológia szerint, de elfelejtett mellé örökké tartó ifjúságot is igényelni. Guglizás közben észrevettem, hogy egy táplálékkiegészítő reklámja miatt néhány magyar oldalon Thinótoszhoz társítják a történetet, valószínűleg elgépelés történt. Aztán a Wikipédia Aurora-szócikke már majdnem jónak tűnt, de a forrást, amely alapján Titóniuszként említik a férfit, nem sikerült megnyitnom. A magam részéről a Tithónosz névváltozatot fogadom el. A Pyunkang Yul Basic termékcsaládjának kilenc arcra való kozmetikuma három ázsiai gyógynövény kivonatára épül. Kettő ezek közül kevésbé, a harmadik viszont szerintem nagyon izgalmas, mert a halhatatlanság és az örök ifjúság kérdését egyszerre lehet tárgyalni a növény és a bőrápolás apropóján. 

incigram2

Ebben a bejegyzésben az INCIgram I.-ben röviden már bemutatott Ledebouriella Seseloides-ről, a Coptis Japonicáról és az Astragalus Membranaceus-ról lesz szó. (A kiemelt képen az utóbbi látható, forrás: itt.)

I. Ledebouriella Seseloides/Ledebouriella Divaricata – Terpedt nyúlkapor

E növény gyökerének kivonata a Pyunkang Yul habzó lemosójának egyik kulcsösszetevője, de mind a Krémmánia, mind a CosDNA adatbázisa szerint megtalálható egyéb koreai kozmetikumokban is, csak éppen rengeteg más alkotórész mellett, vagyis a hatás megítélhetetlen. Más kérdés, hogy egy lemosó optimális esetben nem tölt túl sok időt a bőrön, úgyhogy szerintem nem érdemes pusztán a hangzatos összetevők alapján választani a lemosót.

Magáról a növény gyökerének kivonatáról túl sok információt nem találtam. Ami érdekes lehet, az három absztrakt a PubMeden. Az egyikben a kivonat tizenegy összetevőjét azonosítják, köztük a bergaptent, amely a különféle citrus illóolajok fototoxikus, vagyis fényérzékenyítő összetevője. Egy másik, jóval frissebb tanulmány absztraktjában megerősítik a terpedt nyúlkapor kivonatának fototoxikusságát. A harmadik absztraktban pedig hatásos antioxidánsként és gyulladásgátlóként említik.

Mit jelent mindez a Pyunkang Yul lemosó vonatkozásában? Szerintem annyit, hogy a fototoxikusság miatt még nem feltétlenül kell ráhúzni a vizes lepedőt, hiszen a reakció kialakulásához egyrészt sok toxikus anyag kell, másrészt esti használatnál ez nem releváns, reggel pedig ott a fényvédő. (Az más kérdés, hogy az optimálistól magasabb pH, a nem a legkíméletesebb tenzidek és a parfüm miatt ez a lemosó eleve hátrányból indul.)

II. Coptis Japonica – Japán aranyfonál

E forrás szerint a hagyományos japán orvoslás (kampo) tizenegy orvosságában szerepel ez a növény, a hagyományos kínai orvoslásban pedig a drogot a kínai aranyfonálból nyerik ki. A kínai aranyfonál kivonatának esetében harminc összetevőt azonosítottak. A fő összetevők között megtalálható a koptizin, amelynek gyulladásgátló hatást tulajdonítanak. Továbbá a Gothamista-videóban elhangzott, hogy a növény antioxidáns tulajdonságai miatt véd az UV-fény okozta károsodástól is. Erre vonatkozóan egyetlen absztraktot találtam: a koptizin mellett a jatrorrhizine és a berberin erős anti-fotooxidatív aktivitást mutatott – a linolénsav klorofill-szenzitizált fotoxidációja során, vagyis ez növényi (és nem emberi vagy állati) szervezetre vonatkozik. Az, hogy én ezen kívül nem találtam elég információt, természetesen nem azt jelenti, hogy nincs is.

A japán aranyfonál kivonata a Krémmánia alapján több koreai kozmetikumban megtalálható (a CosDNA-n kevésbé impozáns a lista), az Etude House Therapy Air fátyolmaszkjaiban pl. az INCI első felében szerepel.

De mit jelent mindez a Pyunkang Yul Mist Toner, Moisture Serum, Moisture Cream és Moisture Ampoule vonatkozásában számomra? Mindössze annyit, hogy mivel a legizgalmasabb tételt, az UV-fény okozta károsodások ellenni védelmet én nem látom kellően bizonyítottnak, és egyébként erre ott vannak pl. a C-vitaminos szérumok, pusztán az állag izgalmassága és a hidratálás ígérete miatt nem venném meg ezeket.

py basic line

III. Astragalus Membranaceus – Kínai csüdfű/baktövis

A baktövisről azt állítják a Pyunkang Yul márka tesztjében, hogy a gyökere a ginszengéhez hasonlóan nagyon tápláló, a belőle készült kivonatnak pedig gyulladásgátló hatása van, kiváló antioxidáns és védi a bőrt az öregedéstől. Az INCIgram I.-ben már beharangoztam, hogy az utóbbi állításnak a telomeráz enzimhez van köze, most pedig megnézzük egy kicsit pontosabban, hogy mit is jelent mindez.

Két tényt érdemes figyelembe venni: 1. A sejtosztódás során a kromoszómák DNS-lánca másoláskor megrövidül. 2. A DNS kettős szálának végén található a telomer szakasz/teloméra, amely nem tartalmaz géneket, vagyis kódol fehérjéket. Tehát a teloméra védi az értékes állományt a sérüléstől. De a telomer szakasz sem végtelen, egyszer elfogy, ezért tekinthetünk rá egyfajta biológiai óraként.

“Amíg azonban csak a géneket nem tartalmazó teloméra régió rövidül, a DNS nem károsodik. Minél hosszabb tehát a telomer szakasz, annál több osztódásra képes a sejt anélkül, hogy génkészlete sérülne. Az emberi sejtek kb. 50 osztódásra képesek, ezt követően a DNS sérülése már jelentős. Tovább súlyosbítja a helyzetet az, hogy a telomerrel nem rendelkező kromoszómákat semmi sem gátolja meg abban, hogy végeik összekapcsolódjanak, ezzel teljes genetikai káoszt teremtve. E két tényező következménye az, hogy az újonnan keletkezett sejtek életképtelenek és további osztódásra alkalmatlanok lesznek. Ez a biológiai óra szabja meg, hogy egy élőlény milyen hosszan élhet. Ha a telomerek rövidülését megakadályozzuk (ill. visszapótoljuk a hiányzó részt), a sejtek élettartama elméletileg végtelenre nő, a szervezet halhatatlanná válik (legalábbis az öregedésből adódó elhalálozás odázható el).”

Hogyan akadályozható meg a telomerek rövidülése? Itt jön képbe a telomeráz enzim. Ez egészíti ki minden sejtosztódás során a megrövidült telomérát. Csakhogy az ezt az enzimet kódoló gén a humán szervezet testi sejtjeiben nem aktív. (Bár fertőzés során az immunrendszer T-sejtjei képesek bekapcsolni.)

Mit jelent mindez a bőrünk szempontjából? – A baktövis és a halhatatlanság

Ebben a Truth in Aging-cikkben – utalva a maximum ötven osztódásra – arról írnak, hogy sem az AHA, sem a retinol nem egyértelműen a bőrünk barátja anti-aging szemszempontjából, hiszen bár felgyorsítják a sejtek cseréjét, az osztódási limit ugyanúgy megmarad. Vagyis a megoldást a bőrápolásban is a teloméránál érdemes keresni.

E Truth in Aging-cikk háromféle lehetőséget sorol fel a telomérák védelmével kapcsolatban: olyan különleges összetevők, amelyek a telomérát célozzák, antioxidánsok, illetve növényi őssejtek lehetnek a segítségünkre. A növényi őssejtek kozmetikumbeli alkalmazásával nem foglalkozom, az antioxidánsok közül legalább egyet mindenki tud mondani (C-vitamin), a halhatatlanság szempontjából most a telomer szakaszra ható összetevők az érdekesek, és a cikk úgy említi az astragalus-t, mint ami képes megvédeni a telomérát a rövidüléstől, vagy legalábbis lelassítja a folyamatot.

Úgy tűnik, hogy az astragalus kivonata képes fokozni a telomeráz enzim aktivitását. (Még egy cikk erről a Truth in Agingen.) A Herbal Resource oldalon azt írják e növény részletes bemutatásában, hogy az astragalus antioxidánsokat is tartalmaz, vagyis a föntebb említett háromféle lehetőségből kettőt kipipálhatunk.

astragalus-herb-img
A kép forrása: Herbal Resource.

Mit jelent mindez a Pyunkang Yul vonatkozásában számomra? Mint azt az INCIgram I.-ben is említettem, teljesen önző szándék vezérelt a Pyunkang Yul termékei INCI-jének részletesebb átnézésekor: egyszerűen azt szerettem volna eldönteni, érdemes-e egyáltalán kívánságlistára tenni a jelenleg nagyon népszerű márka bármelyik termékét. Ahogy azt az elején is sejtettem, szerintem immár biztosan a baktövises vonal a legizgalmasabb, és mérlegelve az állagokat, kiszereléseket és a saját bőröm szükségleteit, végül mindössze az Essence Toner maradhat a listámon.

Nagyon izgalmasnak találom, hogy ennek a növénynek a kutatása  – a telomerázzal és egyéb, sokkal komplexebb kérdésekkel (amelyekről én itt nem ejtettem szót) összefüggésben – a mindennapi bőrápolás szintjén is kecsegtethet eredményekkel. De muszáj nekem is elpuffogtatnom a közhelyet: ha a baktövis örök ifjúságot adó csodaszer lenne a bőr számára, valószínűleg senki sem botoxoltatna vagy varratná fel a ráncait.

Megjegyzés: A növények magyar nevének megadásakor erre a dokumentumra támaszkodtam.

Ha tetszett, amit olvastál, Bloglovinnal is követheted a blogot!

A Habos Kakaó Facebook-oldalát itt találod.

 

 

Advertisements

Halhatatlan és örökifjú | INCIgram II.” bejegyzéshez ozzászólás

    1. Jaj, nagyon örülök, hogy tetszett a bejegyzés! Külön öröm, hogy tudtam újat mondani, hiszen te már annyi mindent láttál és próbáltál a koreai termékek közül. 🙂 Neked is rövidebb lett a PY-kívánságlistád? 🙂

      Kedvelés

Kommentek

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s