Napernyő helyett, kalap mellé | Fényvédős kívánságlista

A napernyő nem divatos manapság, csipkekesztyűt sem húzunk, ha elhagyjuk a lakást. De a kalap megmaradt. Szerintem érdemes hordani nyáron, nemcsak azért, mert a legtöbb öltözéknek ad egy kis pluszt, hanem azért is, mert egy széles karimájú darab nagyon jól tudja védeni az arcot, nyakat a napfénytől. Ebben a bejegyzésben egy olyan, fényvédős kívánságlistát állítottam össze, amelyen a nyári mindennapokhoz és a nyaraláshoz kinézett tételek szerepelnek. 

Napernyő helyett, kalap mellé

A legutóbbi Sajtószemlében is érintettem a kérdést: nem attól lesz jó egy fényvédő, mert drága, vagyis az INCI ismerete nélkül dőreség abban bízni, hogy “ennyi pénzért csak jó lehet”. (Igaz, én is írtam pont a hivatkozott cikkben, hogy a Clinique-fényvédő biztos jó összetételű lehet a márka egyéb termékei alapján. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy ez az a fényvédő, amelyért képes lennék elmenni a boltba, levenni a polcról és átnézni az INCI-jét, ha már a neten nem találom, vagyis szánnék időt a kutatásra. De nem rendelném meg vakon, csak azért, mert Clinique.*) Másfelől, ha az összetevőlista alapján keresgélünk (mi legyen és mi ne legyen a fényvédőben), főleg az arcra való daraboknál könnyen juthatunk arra, hogy ezek relatíve sokba kerülnek. A személyes véleményem az, hogy ezen nem érdemes spórolnom: megpróbálom megtalálni a lehető legnagyobb védelmet adó, legbiztonságosabb, legkönnyebben és legkényelmesebben használható fényvédőket, amelyek beleférnek a költségvetésembe.

*Végül a Beautypedián megtaláltam az összetevőlistát: ez egy kémiai fényvédő alkohol és parfüm nélkül. Az octocrylene-ről én nem olvastam jókat, szóval nem tettem kívánságlistára ezt a fényvédőt.

I. Nyári mindennapok

Az arcom védelme mellett ilyenkor sokkal jobban ügyelek a ruhával nem fedett részekre is. Mivel az én bőrömnek nincs baja a kémiai fényvédőkkel, ezért nem törekszem arra, hogy csakis fizikait használjak.

  • Elméletben azt a fényvédőt, ami arcra bevált, testre is lehetne használni, csak anyagilag nem érné meg, mert egy 50 ml-es tubus két sem tartana. (Elvileg teljes testre kb. 30 ml fényvédőt kellene kenni ahhoz a szintű védelemhez, amelyet a csomagoláson írnak.)
  • És mi a helyzet fordítva? Lehet testre való fényvédőt (“naptejet”) arcra használni? A válasz: attól függ. Például, ha a testeden kémiai fényvédőt használsz, és az arcod nem bírja a kémiait, akkor egyértelmű, hogy a válasz: nem. De ha nincs bajod a kémiai fényvédőkkel/fényvédőktől, és van egy jó összetételű, megbízható naptejed, akkor azt használhatod arcra is. A kérdés ilyenkor az szokott lenni, hogy mennyire hagy zsíros réteget az arcodon, mennyire tudsz rá sminkelni, nem okoz-e pattanásokat.

A városi mindennapokban nekem fontos, hogy olyan testre való fényvédőm legyen,

  • amelyet könnyű és egyszerű használni,
  • nem színezi be a ruhámat,
  • nem képez fehér réteget
  • és biztonságos a kiszerelése, vagyis be merem dobni a táskámba.

Valószínűleg csak keveseknek újdonság, de azért leírom, hogy a kémiai fényvédők nem védik rögtön a felkenés után, hanem kb. 15-30 perc elteltével a bőrt, ezzel a mindennapokban és nyaraláskor is kalkulálni kell. (A fizikai fényvédők elvileg azonnali védelmet nyújtanak.) Az életmódomból adódóan nem töltök túl sok időt a napon, ezért a hétköznapokban elégnek érzem a reggeli kenés-délutáni frissítést, de minden gond nélkül, bárhol újrakenem magam, ha úgy adódik, hogy hosszabb ideig vagyok a szabad levegőn. Az ajánlott gyakoriság: kétóránként. A fizikai fényvédőkkel kapcsolatban itt arra érdemes figyelni, hogy sokkal könnyebb elveszíteni a védelmet, hiszen ha letörlődik/az izzadás miatt “lefolyik” a védőréteg, akkor újra kell applikálni. (Másfelől, a kémiai fényvédők meg azért macerásak, mert nem mindegyiknek egyforma a stabilitása. Pl. az egyik széles spektrumon védene, de hamar lebomlik a fény hatására, ezért tesznek mellé egy kevésbé hatékony, de stabil szűrőt. Újrakenés szempontjából ennek annyi a jelentősége, hogy a kémiai fényvédők a napsugárzás hatására egy idő után mindenképp lebomlanak, és nem védenek tovább.)

Kívánságlista

1. Arcra

1.1. Teljes arc:

  • Sok kísérletezés után nekem az A’pieu Pure Block Natural Sun Cream Daily SPF45 lett a kedvencem. Írtam róla tesztet, erős védelmet ad az UVA- és UVB-sugárzás ellen is. Szerintem hamarosan újra fogom rendelni, mert most jobb áron láttam, mint télen, és erre úgyis mindig szükség van. Jolse | eBay
  • Újdonság számomra a Skin 79 Water Wrapping-családja, ebből is a Non-Chemical Sun Block SPF50+ PA+++. Negatívum a parfüm, a növényi kivonatokon, fermentált összetevőkön meg sem lepődök egy koreai termék esetében. Ami engem vonz, az a könnyedség és kifényesedés-mentesség ígérete annak ellenére, hogy fizikai fényvédőről van szó. (Én is örülnék, ha lenne olyan arcra való fényvédőm, amellyel minimálisra csökkenthető az irritáció esélye.) A szilikonok miatt ez a fényvédő valószínűleg smink alatt is jól viselkedne. eBay (Jelenleg sold out, de gondolom, hamarosan feltöltik a készleteket.)

IMG_20170529_160202

1.2. Szemkörnyék:

Érdekelnek az arcra kifejlesztett stickek is, ezeket a szem környéki bőr védelmére tudom elképzelni: mivel sokaknak könnyezik a szeme egyes kémiai fényvédőktől, szerintem olyat érdemes keresi, amely fizikai és/vagy hibrid szűrőket tartalmaz és személyes preferenciám, hogy ne nehezítse meg a sminkelést, de persze ez úgyis csak a használat során fog kiderülni.

  • Goddess Garden Baby Sunscreen Stick SPF30: bár úgy tűnik, a Goddess Garden arcra való fényvédői keveseknek lopják be magukat a szívükbe, és leginkább azt a kategóriát képviselik, amelyet mindenki csak akkor ken magára, ha nem megy emberek közé, ez a stick csak fizikai szűrőket és többféle növényi olajat tartalmaz, parfümöt, alkoholt nem. Vízálló. 17 g. iHerb
  • Babyganics Pure Mineral Sunscreen Stick SPF50+: magas UVB-védelem, fizikai szűrők, alkohol- és parfümmentesség, sokféle emolliens. Vízálló. 13 g. iHerb
  • Etude House Sunprise Bye Sebum Sun Stick SPF50+ PA+++: magas UVA- és UVB-védelem, fizikai, kémiai és hibrid szűrők, parfüm. A mattításra kíváncsi lennék, szerencsére ezt nem alkohollal képzelik el, de nem tudom, mennyire viselné el a szem környéke. Sosem használtam még ilyen sticket, szóval nem tudom, arcon milyen gyorsan fogyna el 12 g, ha szemkörnyékre nem válik be. Jolse | eBay | StyleKorean
  • La Roche-Posay Anthelios XL SPF50+: kémiai és fizikai szűrők, rövid INCI, illatanyag- és alkoholmentesség. Vízálló. 9 ml.

1.3. Frissítés:

Mi a helyzet az újrakenéssel az arcomon? Nem akarok képmutató lenni. Kellene és lehetne, de mivel szinte alig teszem ki a lábam smink nélkül, így eddig nem szerepelt a gyakorlatomban a fényvédő újrakenése az arcomon a városi mindennapokban. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy a smink megvédene, hanem, hogy a kisminkelt arcra napközben még egy réteg fényvédőt felvinni a szokásos, krémes állagú fényvédőből esztétikai szempontból nem a legjobb ötlet. Azt is hangsúlyozom, nem vagyok sokat a napon. Mindenesetre a teljes arc fényvédelmének felfrissítésére alkalmasnak látszanak:

  • a La Roche-Posay és a Vichy által kiadott spray-k: Vichy | La Roche-Posay. Ezek a permetek kémiai szűrősek, vagyis hiába ajánlják arcra őket, aki allergiás ezekre, nem jár jól velük. Azt is fontos tudni, hogy a Krémmánia blog cikke alapján ezek a permetek, mivel vékony rétegben fednek, nem arra valók, hogy csak ezekre hagyatkozzunk fényvédelem tekintetében, hanem a napközbeni frissítést lehet kényelmesen megoldani velük;
  • és a cushion kiszerelésű fényvédők, amelyeket a koreaiaknál érdemes keresni. Ezek engem annyira nem izgatnak, így a kívánságlistámon sem szerepelnek, mert van egy olyan érzésem, hogy a lepúderezett sminken nem mutatna a legjobban egy nedves réteg. Egyébként láttam egy videót, amelyben bemutatják, hogy egy megfelelően híg állagú, fizikai fényvédő és egy cushion kompakt segítségével elkészíthetjük a DIY-verziót. (A videóban szereplő fényvédő sajnos alkoholos.)

városi fényvédők

2. Testre

Tindigo cikke óta szemeztem ezzel a fényvédővel, aztán Clara012 megvette, használta, posztot írt róla, ráadásul a jóvoltából én is kipróbálhattam a Bioderma LEB SPF30-at: könnyen beszívódott, nem ragadt, nem hagyott semmilyen kényelmetlen réteget maga után, és nekem tetszik, hogy fújkálós. Stabil, hibrid és kémiai fényvédőket tartalmaz, alkoholt, parfümöt nem. Ezt közben meg is vettem.

II. Nyaralás

Vízparton és városnézés során is szerintem nagyon sokat tehetünk a bőrünk védelméért kalappal, napszemüveggel, a vállunkra borított könnyű kendővel. A napszemüvegek UV-szűrésével kapcsolatban annyit szeretnék még mondani, hogy nem az én példámat kell követni: általában a H&M-ben veszem a napszemüvegeimet, és nem azt nézem, mennyire véd, hanem, hogy jól áll-e. De nagyon fontos tudni, hogy olyan lencsékkel, amelyek nem szűrik rendesen az UV-sugarakat, többet ártunk a szemünknek és a bőrünknek, mint használunk.

IMG_20170529_160128

  • Itt egy tavalyi, fogyasztóvédelmi lista a tesztelt napszemüvegekről. Valamennyire megnyugtató, hogy a H&M-es napszemüveg átment rajta.
  • Úgy tudom, sok optikában ingyen ellenőrzik a bevitt szemüvegek és napszemüvegek UV-védelmét, ezt is érdemes lehet kihasználni. (Pl. a Vision Express-nél biztosan így van.) És azt is belátom, hogy fölösleges a szemkörnyékem anti-agingjére költenem meg fényvédős stickeket vadásznom, ha közben a napszemüvegem széttrollkodja a védelmet.

A tavalyi, tengerparti nyaralás egyik tanulsága fényvédelem szempontjából számomra az volt, hogy ha van esély rá, hogy a fényvédő belemosódjon a szemembe, akkor bele is fog. És az a kémiai fényvédő, amely addig sosem csípte az arcom, elég kegyetlenül, a sótól megkülönböztethető módon marta a szemem. Úgyhogy a magam részéről a fizikai fényvédelemre szavazok ilyenkor:

  • elméletileg nem csíp,
  • nem érdekel, ha egy kicsit fehérre meszel, mert számomra a vízparti nyaralás vízparti része nem arról szól, hogy nézek ki, hanem arról, hogy nyugodtan szórakozhassak a vízben.

Természetesen vízálló fényvédőt érdemes választani. Az iHerbön például a legtöbbnél az szerepel, hogy nyolcvan percnyi úszás/izzadás után kell újrakenni ezeket. Szerintem ez túl hosszú idő. A magam részéről inkább arra szavazok, hogy mindig újrakenem magam, amikor kijövök a vízből és megtörölköztem, ami kb. harminc-negyvenpercenkénti gyakoriságot jelent.

A testre való fényvédők esetében ugyanaz a helyzet, mint amit a hétköznapoknál írtam: elméletileg kenhetnénk magunkat az arcra való, vízálló, fizikai fényvédőnkkel, de főleg a gyakori újrakenés miatt ez nem lenne túl gazdaságos egy eleve kis szerelés esetében. Valójában a lényeg csak a vízállóság, ha valakit nem zavarnak a kémiai szűrők, akkor ilyet is választhat.

Kívánságlista

1. Arcra
  • Canmake Mermaid Skin Gel UV SPF50+ PA++++: a magas UVA- és UVB-sugárzás elleni védelem, a parfüm- és alkoholmentesség, illetve a fizikai, kémiai és hibrid szűrők jelenléte miatt nekem nagyon szimpatikus ez a japán fényvédő. Mivel azt írják, nem vízálló, ezt a vízmentes, kirándulós-városnézős napokra tudom elképzelni. Egyébként régóta a kívánságlistámon van, de Asu Instagram-poszt alatti véleménye miatt került be ebbe a bejegyzésbe. eBay
  • Etude House Sunprise All Proof SPF50+: ezt tavaly használtam, valóban vízálló, a családból senki szemét sem csípte. Fizikai, kémiai és hibrid szűrők vannak benne, alkoholmentes, de parfümöt tartalmaz. Láttam, hogy a Sunprise-család csomagolása megújult, ezt a fényvédőt szerintem kivonták. A család egyetlen vízálló fényvédője az új Leports, de sajnos alkoholos. A régi All Proofot meg lehet találni eBay-en, de a legnagyobb, legmegbízhatóbb eladók nem árulják, úgyhogy én így nem ajánlom egyiket sem.
  • Missha All Around Safe Block Waterproof Sun SPF50+ PA++++: azt hiszem, ez a fényvédő többször megújult már, a legfrissebb INCI-t pedig nem találom. De a leírásban az szerepel, hogy 100%-ig ásványi fényvédőről van szó, aggodalomra talán a növényi kivonatok (rozmaring és különböző teák) adhatnak okot. Jolse
  • The Saem Eco Earth Face & Body Waterproof Sun Block SPF50+ PA+++: fizikai és kémiai szűrők, vízállóság. Az octocrylene és a parfüm nem öröm. Mivel nagyobb mennyiség, ha arcra nem válik be, testre még mindig hasznos lehet. Jolse | eBay
  • Uriage Bariésun Mineral krém SPF50+: ez az a fényvédő, amelyet a mindennapokban valószínűleg nem viselne el arcom, de a védelem miatt a vízparton bevállalnám. Fizikai, vízálló, parfüm- és alkoholmentes.
1.1. Fényvédős ajakápolók

Clara012-vel beszélgettünk erről, hogy elméletben nagyon jók a fényvédős ajakápolók, csak az a zavaró, hogy valamennyit így is, úgy is megeszünk belőlük. Ráadásul őszintén szólva a mindennapokban, szájsminkkel együtt nem igazán tudnám elképzelni a használatukat, de nyaraláskor jól jöhetnek. Itt nem végeztem nagy kutatást, valójában PAncsi79 véleménye győzött meg a Krémmánián, ezért került a listára ez az ajakápoló.

  • Sundance szenzitív ajakápoló SPF50: stabil, kémiai és hibrid szűrők, magas fényvédelem, alkohol- és parfümmentesség. Nem írják, hogy vízálló lenne, szóval strandoláskor nem biztos, hogy sokat ér, de ha kiránduláskor tudom használni, már azzal is elégedett leszek.
2. Testre
  • Kiss My Face Sun Spray Lotion SPF30: nekem a klasszikus naptejek mellett szimpatikusak a fújkálós fluidok is. Az első tudatosan választott fényvédőm is az utóbbi volt. Arcra is használtam, a szemkörnyékem nem szerette, de egyébként nem volt bajom tőle, testre pedig tényleg bevált. Sajnos megváltoztatták az összetételét, és annyira ragacsos lett, hogy már a testemen sem viselném el a mindennapokban, de az összetevőlista jó, nagy mennyiséget kapunk, és vízparti nyaralásnál hasznos a vízállósága. iHerb
  • Bioderma Photoderm Kid SPF50+ spray: kémiai és hibrid szűrős, vízálló, parfüm- és alkoholmentes. Mivel akár arcra is el tudom használni a mindennapokban, inkább ezt venném, mint a Kiss My Face-t. (Ezt közben meg is vettem, egy akciónak hála.)

Megjegyzés: természetesen a mindennapokban is lehet vízálló fényvédőt használni, én azért nem ragaszkodom ehhez, mert az INCI és a tapasztalatok, vélemények alapján úgy tűnik, a vízálló fényvédők mindig olajosabbak, nehezebbek, tapadósabbak, mint a nem vízállók. Ezt a vízparton szerintem könnyebb elviselni.

nyaralós fényvédők

III. Összefoglalás

A hatalmas lista nem azért született, mert mindent meg fogok venni, hanem, hogy nyújtson némi segítséget azoknak is, akik éppen fényvédőket keresgélnek. Ezért írtam bele korábbi tapasztalatokat is. A Bioderma LEB-et és Kidet megrendeltem, szemkörnyéki sticket valószínűleg az iHerbről fogok venni. A fényvédős permetek még nem hoztak annyira lázba, mint amekkora jelenleg a hype körülöttük, de tudom, hogy valahogy frissíteni kellene a fényvédőt a sminkelt arcon is napközben. A fényvédős ajakápoló szerintem egy próbát megér. A nyaralós listán jól látszik, hogy sokkal több a kompromisszumos tétel: tökéletesnek tűnő darabot csak testre találtam. Aki eddig nem olvasta, annak nagyon ajánlom Tindigo strandolós cikkét is: az újrakenéssel kapcsolatos információim és gyakorlatom innen származik (újrakenés a szabadban tartózkodva kétóránként, strandoláskor negyven perc után).

Sajnos nincs olyan, hogy teljes védelem. Sajnos a hiúság (“tönkreteszem-e a sminkem a fényvédő újbóli fölkenésével”) esetemben nehezebbé teszi az UV-sugárzás elleni védekezést a mindennapokban. Nehéz igazságot tenni a kémiai-fizikai vitában. (Én nem is akarok, hiszen nem vagyok a téma szakértője.) E bejegyzés megírásakor inkább a praktikus szempontok vezéreltek, remélem, így is lesz olyan olvasó, akinek hasznára válik.

Ha tetszett, amit olvastál, Bloglovinnal is követheted a blogot!

A Habos Kakaó Facebook-oldalát itt találod.

Napernyő helyett, kalap mellé | Fényvédős kívánságlista” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Informatív és ügyesen megszerkesztett cikk. Köszi ismét 🙂
    a krémmánián olvastam egy korábbi cikket nemrég, ahol olyan fényvédőkről is szót ejtettek, amelyek elősegítik a barnulást. Ilyesmivel valami tapasztalatod van/volt?
    http://blog.kremmania.hu/2014/07/barnulast-segito-naptejek.html
    Ha elhasználom a jelenlegi naptejem lehet hogy beszerzek egy olyant. Érdekelne a véleményed. Már ha van a témában.
    Habár, ha a cikkben nem írtad le, akkor nem hinném, hogy próbálkoztál ilyesmivel. 🙂

    Kedvelik 1 személy

    1. Valóban nincs tapasztalatom ezekkel a naptejekkel. Szerintem, ha olyan naptejet választasz, amelynek egyébként rendben van az összetevőlistája, akkor nincs akadálya, hogy megpróbálkozz a barnítós verzióval.

      Kedvelés

  2. nagyon hasznos poszt volt, bár ezt megszokhattuk tőled 🙂 a skin79 lesz számomra a befutó, amit az általad felsoroltak közül tuti, hogy megrendelek nyaraláskor. minden nap nem használnám a parfüm miatt (és jól elvagyok az spf35-ös misshával), de nagyon kerestem 50 faktoros, fizikai, alkoholmentes fényvédőt, és úgy néz ki, megtaláltam. 🙂
    testre valószínű az Alverde egyik fizikai szűrős naptejét fogom megvenni, a Skinlatte blogon olvastam róla, meg még van egy nagyon kevés az Uriage fizikaijából is, azt még el kéne használnom. Még a Herbária spf50-es kid verziót néztem testre, bár csak kémiai szűrők vannak benne, és nem a legmodernebb, de legalább alkohol és parfümmentes, és talán jó kiegészítés lenne az Alverde fizikai mellé. A stick-kiszereléseken én is gondolkodtam, anyajegyekre, ekcémás területekre is hasznát venném, de végül nem érné meg megvenni. Ugyanez a fényvédő permetekkel: nagyon szükséges lenne, hogy napközben újrakenjem az utoljára reggel felvitt fényvédőt, de sajnos nekem is macera lenne lemosni a sminket, fényvédőzni, majd újra sminkelni. De így, hogy ezek csak kémiai szűrősök, biztos hogy nem fogok beruházni rájuk.
    Ajakápolót viszont mindenképp beszerzek, nem nagy tétel, bár engem is aggaszt, hogy a nagy részét lenyelem.. viszont nem egy embertől hallottam már, hogy mennyire kellemetlen tud lenni, amikor az ajkak leégnek 😀
    Sajnos én is fast fashion üzletből használok napszemüveget, de ha ingyen megnézik az optikákban, már azzal is előrébb vagyok.
    Egy szalmakalapot mindenképp beszerzek, és nagyon vágyom egy vékony, de hosszú, fehér, könnyed anyagú, amolyan ápol és eltakar ingre, hogy strandruhaként hasznosíthassam 😀 de sajnos sehol nem találok ilyet 😦

    Kedvelik 1 személy

    1. Clara012 mondta közben, hogy elvileg bármelyik optikában, ingyen és egy perc alatt elvégzik a vizsgálatot. A héten szerintem én is megnézetem a meglévőket. Nem tudom, szeretsz-e turizni, én a Hádában szoktam látni ilyesmi ingeket, meg ősszel vettem egy sima, picit hosszabb fazonú fehér inget a H&M-ben. Hátul hosszabb, kb. épp fenék alá ér, elöl rövidebb, szóval ruhának nem alkalmas, de shorttal szerintem tök jó lehet. 🙂 Az Alverdét láttam én is, de a lista nyaralós részére inkább 50-eseket szerettem volna fölvenni. És KM-en azt sem írják, hogy vízálló lenne. Ha megveszed, majd mesélj róla, kérlek. 🙂 A DIY cushion izgatja annyira a fantáziámat, hogy ha ez egy kellően híg naptej lenne, ezzel esetleg kipróbálnám.

      Kedvelés

  3. A Bioderma Kidből már több flakonnal elhasználtunk. Nem mondom, hogy szeretem, mert úgy általában a fényvédőzést utálom (persze csinálom, mint a kisangyal), de jó krémnek tartom. Tavaly megvettem a Kiss My Face-t – jó lett volna, de a pumpája használhatatlan, s így elég idegesítő volt. Ajakápolóból az Annemarie Börlind fényvédős ajakápolóját nagyon ajánlom, szuper termék. Arcra én Paulát használok, viszont a gyerekeknek megvettem az Isehan Sunkiller Baby Milket – nagyon jó, de elég drága. Ja és beszereztem a LRP permetét, de őszintén szólva nem nagyon használtam eddig, nem tudom, lesz-e helye nálam.

    Kedvelik 1 személy

    1. Most, hogy írod, eszembe jutott, hogy tényleg, én is szenvedtem a pumpával a vége felé, de engem a ragacsossága akasztott ki nagyon a mindennapokban, meg az, amikor strandolás közben belefolyt a szemembe és szétmarta. A Kidet már nagyon várom. ^_^ Köszönöm az ajakápolós tippet is! A PC-t szívesen kipróbálnám, még úgy is, hogy tudom, az elején hatalmas hype volt körülötte, aztán egyre többen mondták, hogy nagyon narancssárga, nagyon szárít. A Sunkiller is mindig a kívánságlistámon van, de inkább télen szoktam nézegetni, mert ahogy írod, drága, szerintem nyáron nagyon gyorsan elfogyna az a 30 ml.

      Kedvelés

  4. Nagyon alapos poszt volt. 🙂 Nemrég kezdtem el követni a blogodat és igazán tetszik. én most éppen az egyik uriage fényvédőt használom az arcomra (nem a mineralt, nem vagyok a fizikai fényvédők pártján). A Mermaid Skinről írtam egy tesztet a blogomban, hátha valaki fontolgatja a megvásárlást, de becsszó nem azért írom ezt a kommentet, hogy reklámozzam, gondoltam valakinek segíthet. Lenne egy témajavaslatom, ha nem tetszik nem kényszer, de érdekelne a véleményed a témában: érdekelne mit gondolsz a vegán kozmetikumokról. Nem, nem vagyok vegán, csak szeretném, ha valaki, akinek adok a véleményére felszólalna a témában és láttam, hogy korábban is reflektáltál már különböző témákra. Mindenesetre köszi ezt az összefoglalót 🙂

    Kedvelik 1 személy

    1. Először is, köszönöm a hozzászólásod és a kedvességed! Elolvastam a Mermaid-teszted, egyre biztosabb vagyok benne, hogy lesz helye nálam ennek a fényvédőnek. 🙂 Mondjuk, ha Magyarországra is 1500 Ft-ért jönne, valószínűleg egy percig sem gondolkoznék rajta. 🙂
      A vegán kozmetikumokkal kapcsolatos véleményem, azt hiszem, nem elég kiforrott? érdekes? példamutató? ahhoz, hogy mostanában posztot írjak belőle. De kommentben szívesen válaszolok neked. 🙂 Mivel úgy tudom, egy kozmetikum attól lesz vegán, hogy egyrészt semmilyen módon nem tesztelték állatokon, másrészt semmilyen állati eredetű összetevőt nem tartalmaz, kétfelé bontom a választ.
      1. Állatkísérlet-mentesség: nem vagyok tudatos vásárló e téren. Örülök azoknak a kezdeményezéseknek, amelyek az állatkísérletek megszüntetését célozzák a kozmetikai iparban, mert ha egyszer sikerül ezt elérni, mindenki csak ilyen termékeket fog venni.
      2. Állatieredetűösszetevő-mentesség: e téren sem vagyok tudatos. A sminktermékeknél egyáltalán nem szoktam figyelni erre, a bőrápolási dolgoknál pedig, ahogy a blogon is láthatod, szintén nem az etika felől szoktam közelíteni: csiganyálat, méhmérget kentem már magamra, az ajakápolómban méhviasz van. Mivel nekem az a fő célom, hogy szép legyen a bőröm, ez eleve egy általában tudatos válogatást jelent, de itt sem szempont a vegánság.
      Csodálom azokat, akiknek erre is van kapacitásuk. Mármint kutatni a tökéletes vegán termékek után pl. sminkek terén. Csodálom a Cruelty Free Beauty íróját a kitartása és elkötelezettsége miatt. Csodálom Lakó Nikit, mert amellett, hogy látom, mennyire szereti a kutyáit, példamutató, hogy korábbi kedvenc smink- és bőrápolási termékekről is képes lemondani, és kutatni az állatkísérletmentes alternatívát. (Én jelenleg úgy érzem, nem tudnék lemondani pl. a L’Oréal Infallible 24H-Matte alapozóról. Számomra ez egy jó alapozó, megfelelő árban, olyan összetevőkkel, amelyek ellen nincs kifogásom. Persze, ha a mi kiskutyánk fülén kellett volna tesztelni, sosem kenném magamra. Kettős mérce, tudom, de egyszerűen nem vagyok olyan erkölcsi szinten, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen amiatt, hogy magamra kenem ezt az alapozót.) Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy főként anyagi okok miatt a sminktermékeim egy jelentős része az Essence-Catrice vonalon mozog, ezek CF, részben vegán márkák.
      Összességében csodálom azokat, akik csakis vegán kozmetikumokat használnak. Csodálom ezt az érzékeny lelkiismeretet, ami egy ilyen döntésig vezet. Örülök, hogy ma már egyre könnyebb átlátni, mely márkák mely termékei felelnek meg e kritériumnak. A bőrápolási vonalon, főleg a koreai termékek között, tehát a jóval átláthatatlanabb ázsiai vonalon számomra olyan sok izgalmas kipróbálni való van, hogy én nem igazán tudok nekik ellenállni. Végtelenül antipatikus viszont számomra az, amikor „pusztán” azzal akarnak eladni egy bőrápolási terméket, hogy vegán, és esetleg van, aki gyanútlanul azt hiszi, ez már garancia arra, hogy jó lesz a bőrének, miközben rémes a termék összetevőlistája.
      Ha egyszer el fogok jutni arra a szintre, hogy az összetevőlista ellenőrzése után automatikusan ellenőrizni fogom azt is, hogy az adott termék legalább cruelty free-e, arról egész biztosan írok majd. 🙂

      Kedvelés

      1. Nagyon köszönöm a válaszod. Én úgy érzem, hogy ha adódik egy probléma bármilyen terén az életnek mindig lesz egy csoport ember, aki radikálisan szeretné megoldani azt. Mint az állat kérdést a vegánok. Nem szeretnék senkit sem megbántani ezzel a véleménnyemmel, mert ahogy te is írtad csodálom az elkötelezettséget és tényleg létezik számtalan racionális indok is arra, hogy miért szabjanak gátat az állatkísérleteknek, állati eredetű összetevők felhasználásanak. Néha viszont a kommunikáció nagyon nem helyes, mert úgy vettem észre, hogy mindenki érzelmi kérdést csinál ebből a dologból, ami pedig nem helyes, ugyanis ha az észérveket nézzük van, ami igazából az állatkísérletek mellett szól. (Ha pedig nem az észérveket tekintjük, akkor is maradnak a szintén érzelmi megfontolások, például ha nem az állatokon tesztelünk, akkor a kozmetikumok tesztelődnek majd a fogyasztókon: a szomszéd nénin, a rokonok pici babáin és a többi..)
        Ami az állati eredetű összetevőket illeti, a dolog elég összetett. Ha valaki azt mondja, hogy ezentúl nem fognak mókusszőr sminkecseteket, vagy szőrmekabátot gyártani azt mondanám, hogy támogatom. De a Benton csiganyálos vonalát igencsak sajnálnám (évek óta használom) és egy csomó olyan dolog van, amiről egyértelműen nem is sejtenénk, hogy állati eredetűek (például a piros színezek, ami bíbortetvekből van).
        Ezzel csak arra akartam rávilágítani, hogy úgy érzem nincs egy egyértelmű üzenete a vegánságnak. Sokkal jobban örülnék neki, ha valami jobban átgondolt és megfontolt dologról lenne szó, ugyanis ahogy te is írtad az egész dolog hatással van az iparra. A kereslet-kínálat megszabja, hogy mi kerül a boltok polcaira és én szeretném, hogy ami odakerül az hatásos és biztonságos legyen.
        Nem akarom tovább bolygatni ezt a témát, mert valószínűleg vannak, akiket érzékenyen érint. Én éppen látnám értelmét annak, hogy legyen valami összefogás az ügyben, (ezért is érdekel ez a téma), de csak akkor ha valahogy jobban meg lenne komponálva. Így egyelőre csak néhány embernek valódi szívügye, néhányan követik a többieket (mint minden trendben), néhány pedig hasznot húznak az egészből, ahogy én látom.

        Kedvelés

        1. Azért ez szerintem nagyon elhamarkodott következtetés, hogy ha nem tesztelnek állatokon, akkor a szomszéd nénin meg kisbabákon fognak. Javíts ki, ha tévedek, de nem tudom elképzelni, hogy lenne olyan kozmetikai labor, ahová a saját sorsukról még dönteni képtelen babákat vinnének be a szüleik, hogy tessék, itt a gyerekem, lehet rajta tesztelni. És a szomszéd nénit sem rángatják be az utcáról, hanem eldöntheti, hogy részt kíván-e venni a kísérletben. Hogy ezért fizetnek-e neki, vagy sem, az más kérdés, de az állatok nem dönthetnek, ez biztos.
          Ami ettől tényszerűbb: olvastam, hogy a legújabb, vagyis Európában 2009 után tesztelt kozmetikai összetevőkön kívül mindent tesztelték már korábban állatokon. Biztos, hogy laikus a hozzáállásom, de ez alapján nekem úgy tűnik, a “régi” összetevőknél nincs szükség újabb tesztre, az “új” összetevőknél pedig igenis kerüljenek előtérbe a fejlesztések, mesterséges bőrszövettel stb. Nyilván többe kerül, mint rákenni egy kutyára vagy egy nyúlra, de talán telik a profitból. (Persze tudom, hogy a részek összessége nem egyenlő az egésszel, vagyis a késztermék hatását is tesztelni kell, nem pusztán az összetevőkét külön-külön.)
          A hozzászólásom lényege mindössze annyi, hogy az alapján, amennyit eddig a témáról tudok (és ez nagyon kevés) szerintem van értelme annak a kampánynak, hogy ne teszteljenek állatokon. (Még akkor is, ha a The Body Shop adja hozzá a nevét, amely jelenleg még a L’oréal-csoporthoz tartozik, amely tesztel állatokon. Bár úgy tudom, a L’Oréal már eladná a TBS-t.) A vegán kozmetikumokról nem tudom elképzelni, hogy a mi életünkben olyannyira elterjedtté válnának, hogy kiszorítanák az összes nem vegán kozmetikumot. De ha a csiganyálnak mennie kell, biztos lesz helyette más, ugyanolyan hatásos növényi összetevő. (Pl. nemrég olvastam ebben a kontextusban a centelláról.) Említetted a kereslet-kínálatot: ha a koreaiak nem kezdenek csiganyálas kencék gyártásába és hype-olásába, én bizony nem írtam volna nekik követelőző levelet, hogy márpedig tessék ilyet kifejleszteni, de izibe’, mert nekem ez kell. Szóval szerintem nem mindig a kereslet határozza meg a kínálatot.
          Hogy ki miből húz hasznot a vegánság, illetve cruelty-free kozmetikumok témájában, abba nem szeretnék belemenni. Az a két blog, illetve szerző, amelyet és akit említettem, számomra példamutató. Egy személyes blogon, egy nyilvános kommentben nekem ennyi a fontos. 🙂

          Kedvelés

  5. Annyit fűznék hozzá ehhez, hogy nem gondoltam, hogy nem vagyok világos a kisbabás dologgal. A rajtuk tesztelést valójában úgy értettem, mint amolyan “éles tesztet”, vagyis a teszt az, hogy már kifutott termék hogyan működik rajtuk. Nagyra értékelem a válaszod. 🙂

    Kedvelés

Kommentek

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .