Tervek az arcápolási rutinom “nyáriasításához” | Kívánságlista

Mostanában központi kérdéssé lépett elő nálam az arcápolás terén, hogy mivel és hogyan fogom karbantartani a pórusaimat, illetve lehetőség szerint megakadályozni a bőröm (túlzott) kifényesedését nyáron. A hámlasztás csak részben megoldás, BHA-t tervezek ugyanis pár alkalommal használni, de az AHA-t és a retinolt mindenképp félreteszem. Megoldást egyrészt a kíméletesebb, enzimes peelingektől várok, de vannak más ötleteim is. Koreai termékekre fókuszálva összeállítottam egy kívánságlistát.

Nyári tervek

I. Fényérzékenyítő kezelések nyáron

Tavaly nyáron a nyaralást és az azt megelőző két hetet kivéve végig hámlasztottam a COSRX BHA-val, és természetesen nagyon figyeltem a fényvédelemre. Fontos információ még, hogy egyébként sem sokat tartózkodom a tűző napon, szóval az, hogy én hetente egyszer BHA-t használok, nem azt jelenti, hogy más meg nyugodtan kenje magát akár naponta kétszer, vagy éppen most próbálja ki életében először a hámlasztást.

Ahhoz, hogy többé-kevésbé elégedett legyek a bőröm állapotával, a pórusaim méretével és tisztaságával, nekem általában szükségem van heti egy AHA- és heti egy retinolos kezelésre is. Viszont a fényérzékenyítés miatt az AHA-ról tavaly nyáron is lemondtam. A retinol viszonylag új elem a rutinomban, de nagyon bevált, így nehéz lesz félretenni. Ezeket tehát fényvédőzés mellett sem kenném föl nyáron, és mást sem biztatok erre.

A nyár kezdetének fogalma számomra ebben az esetben nem a június 1-jét, nem is a június 21-ét jelenti, inkább megérzésen alapul: mivel most már tartósan és sokat süt a nap, úgy döntöttem, ezennel őszig letudtam az utolsó AHA-hámlasztást és retinolozást is a héten.

II. Papaya, aloe vera és agyag – Három kívánság és az előzmények

Az első kívánság: enzimes hámlasztó

Nem tagadom, Salomé enzimes peelingekről szóló posztja óta tervezem, hogy nyárra keresek egy, a COSRX BHA-tól is kíméletesebb megoldást a hámlasztásra. A jelszavak nagyon gusztusosak: ananász, papaya, sütőtök, bromelain, papain, sütőtökenzim. Egyszerű lenne megvenni a Ziaja enzimes peelinget, de mivel azt is rendelni kellene, eszembe jutott, hogy szétnézek koreai fronton is. A Jolse webshopban elég gyorsan találtam néhány ígéretesnek tűnő versenyzőt, aztán többet ki kellett zárni az INCI (vagy annak hiánya) miatt.

1. A’pieu Fresh Mate Papaya Mask Peeling – Olcsó, de nem kenném magamra

Az összetevőket a CosDNA-n találtam meg. Talán az még a legkisebb gond ezzel a maszkkal kapcsolatban, hogy parfüm van benne. Rosszabb, hogy

  • tartalmaz alkoholt is,
  • nem papain van benne, hanem papayakivonat, és nem világos számomra, hogy ennek is ugyanolyan mértékű hámlasztó hatása lenne-e, mint magának az enzimnek,
  • bár még ananászkivonat is látható az INCI-ben, szóval összességében akár megfontolandó is lehetne, ha nem rontana el mindent
  •  a fizikai hámlasztásról “gondoskodó” barackmag-őrlemény.

Köszönöm, így nem kérem.

apieu_fresh_mate_papaya_mask_peeling

2. Too Cool for School Pumpkin Sleeping Pack – Túl szép, hogy igaz legyen?

Az INCI elérhető a Krémmánián. A fő mumusok közül csak parfüm van a lista végén. Ezt a krémet nem peelingként, hanem száraz bőrre ajánlott éjszakai maszkként forgalmazzák. A sütőtökből készült kivonat elöl van ugyan a listán, több más növényi kivonat (centella, kövér porcsin, édesgyökér) mellett, de a hámlasztásért felelős enzimek (bromelain, papain) a lista vége felé szerepelnek.

  • Nem az én bőrtípusomra ajánlják,
  • nem biztos, hogy olyan hatékony lenne, mint ahogy azt várom tőle,
  • és én most kifejezetten lemosandó hámlasztót keresek.

Ha nem találtam volna jobbat, talán megrendeltem volna a kíváncsiságom miatt. De valószínűleg győzött volna az ésszerűség, és inkább a Ziaja került volna hozzám.

too_cool_for_school_pumpkin_sleeping_pack_100ml_t

3. Tonymoly Pro Clean Soft Facial Peeling – Bizonytalan, mint a kutya vacsorája?

Először is, sokszor beszéltük már a szüleimmel, hogy kevés biztosabb dolog van nálunk otthon, mint a kutya vacsorája, úgyhogy ez a szólás tényleg csak a hagyomány miatt illusztrálja a Tonymoly peelinggel kapcsolatos véleményemet.

Másodszor, az INCI-t sehol sem találtam eddig meg, annyit lehet tudni a Jolse ajánlója alapján, hogy az elhalt sejtek eltávolításáért kaktuszból kivont összetevő a felelős. Ismerősen hangzik? Részben, hiszen a Geek & Gorgeous Smooth Outba is került kaktuszkivonat, de nem azért, hogy hámlasszon, hanem, hogy a hámlasztással járó irritációt csökkentse. A tubuson lévő szöveg alapján pedig a kaktusznak mint kiemelt összetevőnek hidratáló és frissítő funkciója van a Tonymoly esetében.

Mivel összességében eddig semmi jele annak,  hogy enzimes hámlasztóról lenne szó, ez a termék is felejtős.

tonymoly_pro_clean_soft_facial_peeling_150ml

4. Thefaceshop Smart Peeling Mild Papaya – A tökéletes?

Az INCI elérhető a Krémmánián. Az eddig látottakhoz képest meglepően rövid, az utolsó helyen van a parfüm, kettővel előtte pedig a papain. Egyfelől jónak tűnik, hogy a lényegre koncentráltak, másfelől kérdéses, mennyire lesz így hatékony ez az enzim. (Összehasonlításképpen: a Ziajánál a szintén nem túl hosszú INCI negyedik helyén szerepel a papain.) Ha beválik, az arcomra és a sarkam, talpam ápolására is szeretném használni nyáron, ezért különösen örülök a nagy mennyiségnek. Megvan tehát az első kívánság.

thumb-fc69papaya_405x405

Beszerzés: Jolse | eBay | StyleKorean

(Érdekességképpen szeretném megemlíteni, hogy a krémmániás kutakodás közben találtam egy, a Douglas-ben kapható, porállagú enzimes hámlasztót, a Daytox Enzyme Peelinget. Ananászkivonat és fermentált papayakivonat is található benne. Biztos nem kell belőle egyszerre sok, hiszen, ha jól értem, vízzel kikeverendő porról van szó, de

  • valamiért macerásnak gondolom a használatát,
  • 35 grammért nekem túlzásnak tűnik a 4990 Ft-os ár,
  • ráadásul amúgy sem szeretek a Douglas-be járni, mert úgy érzem, néha még akkor is kinéznek onnan, ha csinosan felöltözve, szolid sminkben és megfésülködve megyek be az üzletbe, egyértelműen vásárlási szándékkal.)

daytox-enzyme-peelings9-300-300

A második kívánság: könnyű, aloe verás, géles hidratáló

E témában a Clara012-től kapott Neulii-minta ihletett meg. A COSRX-hidratálóim napokon belül elfogynak, a The Ordinary NMF+HA pedig nappalra, a fényvédő alá nekem sok. Az A’pieu Fresh Mate-vonalában találtam egy ígéretesnek tűnő éjszakai pakolást, amely a leírás szerint géles állagú.

A’pieu Fresh Mate Tea Tree Mask Calming – Indoklás: mert csak

Az INCI megtalálható a Krémmánián. Teafaolajos arcápolóm még nem volt, kíváncsi vagyok, szeretni fogja-e a bőröm. A rozmaring jelenléte aggasztó egy kicsit, de ott az aloe vera is, a szívem vágya. Parfüm szerencsére nincs a listán, (a sokféle növényi kivonattól így is biztos olyan illata lesz, mint egy gyógynövényüzletnek), ahogy alkohol sem. Valószínűleg nem ez a legtökéletesebb választás a témában, de most nem keresgélek tovább. Második kívánság kipipálva. (Az, hogy éjszakai maszknak javasolják a krémet, engem nem zavar, a COSRX-eket is simán használom nappali krémként, főleg a mézeset.)

apieu_fresh_mate_tea_tree_mask_calming_50ml

Beszerzés: Jolse | eBay

A harmadik kívánság: agyag – Képlékeny, szó szerint

A Balea agyagos arcpakolásnak a pórusaimra gyakorolt áldásos hatásairól már megemlékeztem a retinolos posztban.

  1. Továbbra is tervben van az itthon kikevergetős agyagpakolás.
  2. Láttam, hogy most kedvezménnyel árulják a DM-ben a L’Oréal agyagos maszkjait. (Persze az INCI-k ettől még ugyanúgy nem makulátlanok.)
  3. Az A’pieu Fresh Mate-családban van agyagos pórustisztító maszk is, alkohol nélkül, de parfümmel és pl. levendulakivonattal. (INCI a CosDNA-n.) A tubusos kiszerelés mindenesetre nekem mindig kedvesebb, mint a tégelyes.

De mit tegyek, ha a gyönyörűséges csomagolás vesz le a lábamról? A szívem legnagyobb vágya jelenleg egy agyagos lemosó (nem pakolás), a Heimish All Clean White Clay Foam. Nem titok, hogy a márka balzsamát már használom, elégedett is vagyok vele, ha a mosdókagyló széle a trón, ez a lemosó a királynő rajta. Nem könnyű ellenállni a csábításnak, ha a külföldi tesztek alapján is kifejezetten zsíros bőrre, kifejezetten második lemosóként ajánlják ezt a szépséget (udvarhölgyet?).

heimish_All_Clean_White_Clay_Foam_150g[1]

A terméket és az INCI-t feltöltöttem a Krémmániára, a poszt írásának pillanatában még jóváhagyás alatt áll. Amíg ez megtörténik, itt, az Ingredients fülre kattintva meg lehet nézni az összetevőket. Igen, tele van növényi olajjal, illókkal is. A balzsam – szintén erős, de kellemes – illatából kiindulva biztos vagyok benne, hogy aromaterápiás élmény lenne használni, pláne, hogy nekem nem is érzékeny a bőröm. De még mindig az az érzésem, hogy a gyönyörű csomagolás fog berántani, nem az ésszerűség. Abban is biztos vagyok, hogy nem használnám minden nap, inkább csak hetente egyszer-kétszer. (Ebben a videóban is így ajánlják.)

Beszerzés: Jolse | eBay | StyleKorean

Azt hiszem, jól látszik a posztban az a tendencia, hogy minél hosszabb ideje vágyom valamire, és minél jobban utánanéztem, annál könnyebben tudok okosan dönteni (és ez nem K&H-reklám). Az enzimes hámlasztót és az arckrémet biztosan meg fogom venni a napokban, már csak azt kell kisakkoznom, mi kerüljön még a kosárba, hogy elérjem a 20 dolláros határt, és végre felhasználhassam az egy éve gyűjtögetett store creditjeimet a Jolse webshopnál #firstworldproblem.

Ha tetszett, amit olvastál, Bloglovinnal is követheted a blogot!

A Habos Kakaó Facebook-oldalát itt találod.

Advertisements

Tervek az arcápolási rutinom “nyáriasításához” | Kívánságlista” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Jó kis összefoglaló lett, máskor is legyen ilyen!

    Amúgy a papain enzim nem maga a papaja kivonat? Olvastam róla bőven, de vagy én értettem félre, vagy lebutítva csak így tudták ezt elmagyarázni.

    Amúgy én a Balea enzimes pilingjét (fogalmam sincs, hogy írják helyesen, tipikusan olyan szó, amit csak szerbül tudok használni :D), szintén papain-nal dolgozik. Amint méltóztatnak a fényvédőim ide érni, ki is próbálom. Egy kedves lány ajánlotta privátban, nagyon egy hullámhosszon vagyunk, bízok a véleményében. 🙂

    Kedvelik 1 személy

    1. Szerintem a papayakivonat az alaphalmaz, és ennek részhalmaza a papain. Krémmánián azt írják, hogy a papaya kivonata is enzimdús (http://kremmania.hu/osszetevok/carica-papaya-papaya-fruit-extract), viszont szerintem biztosan nem egyenlő a kivonat a papainnal, hiszen ez csak egy része a kivonatnak. Úgy képzelem ezt, mint a koreai hámlasztókban a fehér fűzfa kivonatát: abban is van szalicilsav, de ettől még nem tesznek egyenlőségjelet a salix alba extract és a szalicilsav közé. Mindenesetre a kérdés engem is foglalkoztat, a hatékonyság szempontjából is, szóval majd még megpróbálok utánanézni.
      Egyébként nagyon örülök, hogy tetszett a poszt, bár kicsit aggódva raktam ki, mert nem szeretném, ha bárki is azt hinné, hogy vásárlásra akarom biztatni.
      Érdekes, hogy KM-en kétféle enzimes peelingje is van a Baleának, de csak az egyik papainos. Mondjuk van benne PHA és egy kis AHA is, sajnos nem tudni, milyen százalékban, és én meg az utóbbit nyáron kerülni akarom, mivel fényérzékenyít. Neked is azt javaslom, hogy óvatosan próbálgasd majd, jobb az elővigyázatosság. 🙂 De számolj majd be róla, kérlek, ha kipróbálod. 🙂

      Kedvelés

  2. én is nézelődtem e téren, de maradok a Ziajánál – egyszer már használtam évekkel ezelőtt, amikor a tudatos bőrápoláshoz közöm nem volt. az mondjuk zavaró, hogy már ezt is csak rendelni lehet, régen a DM-ben kapható volt. Kellene még mellé nekem egy BHA hámlasztó (a Cosrx-ét kénytelen voltam leselejtezni, mert már öreg, pedig a fele még megvan), a Geek & Gorgeous Calm Down-ját nézegetem, de hát ekkora mennyiséget sose használnék el, még reménykedem abban, hogy jön a deluxe minta kiszerelés. Ha nem, rendelek egyet Paulától, és végre megismerkedem a márkával 🙂
    Mindenesetre a ti véleményeiteket már nagyon várom!

    Kedvelik 1 személy

    1. Azt hiszem, nekem nyárra még pont elég lesz a COSRX BHA, főleg, ha beválik a Thefaceshop is. Amúgy én sem fogom többet megvenni a COSRX-et, mert képtelenség elhasználni. G&G-fronton nekem a Cheer Up a vágyam, hozzád hasonlóan a deluxe kiszerelés bevezetésében reménykedem, de őszig nem lesznek miatta álmatlan éjszakáim. Mondjuk azt is el tudnám viselni, ha a The Ordinary jönne ki egy nem bivalyerős BHA-val. A 2%-ossal nem akarok próbálkozni a PC után.

      Kedvelés

Kommentek

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s